Játsszunk! Mondok választásokat: nagyon színes, vagy egyszínű?
Nagyon élénk egyszínű.
Nagyon édes vagy inkább sós?
Sós.
Egy vers vagy egy novella?
Novella.
Jobb szereted a hosszabb történeteket?
Igen. Mert több időt hagy, hogy közben is gondolkozzam azon, amit olvasok, meg utána is… Nagyobb hatása van rám, mint egy versnek. Valahogy a vers – talán a hosszúsága vagy a műfaja miatt – egész egyszerűen nem tud olyan nyomot hagyni bennem, mint egy novella.
A régi kötelező olvasmányokhoz vannak erős emlékeid?
Inkább az az emlékem van meg, ahogyan a nagymamám és a testvére gyakorlatilag minden verset, ami kötelező volt, fejből idéztek, de szó szerint. Elképesztő, hogy mi mindenre emlékeztek. Mikor éppen valamit tanulunk az iskolában és mesélem nekik, ők rögtön fejből, kórusban idézték.
A mostani világod nagyon sűrű. Van még arra lehetőséged, hogy este ledőlj – nem titok, neked is Miminek hívják a lányodat, mint az enyémet –, mikor lefektetted Mimit és mondjuk elővegyél egy könyvet?
Egy kicsit próbálok most visszatalálni az olvasáshoz, mert pont a nagyon elfoglalt, nagyon durva tempóban pörgő életben vettem észre, hogy vannak dolgok, amikkel nem foglalkozom úgy, ahogy szeretnék. Többször volt rá példa, hogy kinyitottam egy könyvet és csak néztem, egyszerűen nem tudtam befogadni, nem tudtam koncentrálni rá. Aztán egy kicsit elkezdtem visszatalálni pont azzal, hogy novellákat olvasok. Jó érzés volt, hogy az a pár oldal ad valamiféle ízt a gondolatoknak…
Tehát azért novella, mert…
Kevés az idő, sok a teendő, és abban jobban el tudok mélyedni akkor is, ha rövidebb ideig tart úgymond az élmény. Említettem, hogy kimaradt jó pár év, amíg nem olvastam, ami nagyon érdekes, mert fiatalkoromban, 15-16 évesen meg mániásan sokat olvastam és teljesen bezárkóztam az olvasásba. Most már egyre bátrabban egyre több könyvet veszek elő, és kezdem megtalálni a balance-ot a nem elzárkózó olvasással és az egyáltalán nemmel.
Ma a rajtam lévő Tomcsányi ruhában – sűrű embertömeget ábrázoló printtel – tizedjére állítottak meg. Ez aztán egyáltalán nem egy nagyon letisztult norvég vonal, hanem erősen odamutatja az embernek a valóságot. Az anyagot pedig nem boltban veszed, hanem te hozod létre, te találod ki a mintát…Ez egy következménye valaminek vagy cél volt, hogy ennyire erősen megmutasd, hogy mi az, amiben te élsz?
Abszolút tudatos. Ami egy írónak az üres papír, a festőművésznek egy vászon, addig nekem gyakorlatilag az emberi test a felület. Mindig úgy gondolkodom a tervezés során, hogy mi az, amivel meg tudom mutatni, hogyan érzem magam, mit gondolok a világról, mi az, ami foglalkoztat. Ezeket a gondolatokat mindig beépítem a tervezés során és a minták is ezért vannak jelen ennyire erősen.
Ez egy bátor ruha…
Igen, abszolút egy bátor ruha. Aki fölvesz egy ilyen mintás ruhát, annak célja van vele, és a cél az, hogy kitűnjön a tömegből. Nem azzal akar kitűnni, hogy nagyon kivágott a ruhája vagy nagyon rövid, nem azzal, hogy nagyon merész vagy meghökkentő, hanem egész egyszerűen csak azzal, hogy van egy olyan intellektuális, izgalmas kisugárzása ez által, ami szerintem sokak számára egy „WOW” faktort mutat.
Olyan témákhoz nyúlsz, ami talán szokatlan a divatvilágban. Egy kerti szék, egy teniszlabda, egy embertömeg, a növények – ezek a mindennapjaink, minden nap beleépülnek a környezetünkbe. Ezek a hétköznapi dolgok is nagyon erősen megfognak?
Tök jó, hogy ennyire átjön a márka üzenete számodra. Nagyon jól látod azt, amit kommunikálni szeretnék. A hétköznapi tárgyak, vagy az arctalan tömeg, hármas metró, MALÉV – ez mind olyan inspirációk számomra, amik a mindennapjainkban ott vannak, a magyar tudat részei. Ezeket a divatba áthelyezem, átültetem egy kicsit meseszerűen a ruhákba. A márkának a DNS-e végül is a poszt-szocialista Kelet-Európa, ami engem nagyon foglalkoztat és nagyon jó érzéseket érzek a témától. Amikor elkezdek valamit kutatni, akkor rendre eszembe jutnak a saját életemből kapcsolódások, mondjuk a lakótelep, vagy a filodendron vagy a 3-as metrónak a Klinikák megállója, ami effektíve egy look-ot inspirált a kollekcióban.
Ha visszatérünk az olvasmányokra és összekötjük a te életeddel, olyan olvasó vagy, aki azokat a történeteket keresi, ami vele is megeshetne vagy ami megesett?
Csomószor azokat a könyveket vagy novellákat szeretem, ahol azt érzem, hogy hú, de jó, hogy ez nem velem történt meg! Van ennek egy felszabadító része, hogy de jó, hogy nem egy Ulickaja novella az életem. Közben meg nagyon lenyűgöz az emberi lét, amiről olvasok, hogy például a Szovjetunióban hogy élt egy átlag család, mik voltak a problémák, amik bélyeget sütöttek rájuk, megpecsételték őket, vagy traumához vezettek.
Mi volt, amit legutoljára olvastál, magával ragadott és ajánlasz nekünk?
Bartis Attilától A vége című könyvet. Pont most olvastam, amikor Koreában voltam, gyakorlatilag előtte egy héttel váltam el a volt férjemtől, de annyira telítettek voltak a hétköznapjaim, hogy nem volt időm végiggondolni az életemet. Felültem a repülőre, tudtam, hogy van előttem 24 óra utazás és gyakorlatilag volt nálam egy masszív könyv… Az út végén úgy szálltam le Koreában, hogy egyrészt végigmentem egy nagyon erős hullámvasúton érzelmileg, másrészt megkönnyebbültem. Azt éreztem, hogy igazából tök oké minden úgy, ahogy van, ura vagyok az életemnek, az történik, amit én szeretném, hogy történjen.
Érdekes, hogy te Koreába repültél, hogy ezzel a szöveggel megismerkedj vagy befogadd, Bartis Attila Jáva szigetén tudta megírni 16 év után ezt a regényt és ő is onnan tudott reflektálni a saját itthoni életére, világára…
Pont ezek a torokszorító helyzetek, amikről az ember olvas például ebben a könyvben is, segítenek ráeszmélni, hogy azért mégiscsak milyen kiváltságos és könnyű helyzetben vagyok, és hogy tényleg csak a saját mentális erőm vagy lélekjelenlétem kell ahhoz, hogy a maximumot ki tudjam hozni a dolgokból.
Olyan világban élünk ma, ahol az embernek kellenek még példaképek?
Én inkább nagyon szeretem elképzelni a saját magam legjobb verzióját. Figyelek a barátaimra, hogy mit mondanak nekem, jelen vagyok élethelyzetekben és beszélgetésekben is. Valahogy ez egy jobb példakép számomra, ez a képzeletbeli példakép, mint egy idea.
Bartis Attila mellett ki az a szerző, aki az elmúlt időszakban ott volt az éjjeli szekrényeden, fontos neked?
A minden ember halandó Simone de Beauvoir-tól, ami nagyon tetszett. Egy teljesen más világ, és nagyon megfogott az egész kötetnek a felépítése, mondanivalója, a küzdelem benne, a halhatatlanság, öregedés – ez valahogy mindenkinek egy ponton topic lesz az életében, én 30 éves vagyok, de már elkezdett foglalkoztatni, hogy mi az, amit egy embernek el kell érnie az életben, vagy mi van akkor, ha már ott van, mondjuk 70 évesen és azt gondolja, hogy mennyi mindent elmulasztottam, Van egyáltalán ilyen? Létezik a megbánás? Vagy arra számít az ember, hogy ez történik velem, így alakult, nem tudom befolyásolni? A halhatatlanság nem egy jó dolog az én elképzelésem szerint, viszont a halandóság meg nagyon fontos és nagyon esetlenné teszi az emberi létet.
Ez előjön Tisza Katánál is, ő, mint öregedéskutató, nagyon sokat foglalkozik a témával.
Igen. Engem nagyon megfogott Tisza Katának a legutóbbi verses kötete, ami gyakorlatilag a válását dolgozza fel. Nem mondhatom ki egyértelműen, hogy ez a kedvencem, vagy tetszett, de az biztos, hogy megbolygatott bennem dolgokat és elgondolkodtatott párkapcsolati szinten. Ugye úgy nő föl az ember, hogy majd egyszer férjhez megy, gyerekeket szül, megvan a tuti – én erre mindig úgy gondoltam, mint egy végcélra az életben, hogyha valaki megtalálja a férjét és családja lesz, akkor már benne van a tutiban. Ez az, ahova el kell jutni. Aztán eljutottam ide, és azt éreztem, hogy ez nem egy végcél, hanem gyakorlatilag egy lét vagy egy állomás, aminek nem feltétlenül kell úgy lennie, ahogy, hanem lehet bárhogy, és nincsen egy abszolutum, hogy hogyan kell élni.
Ez már erősen szembemegy azzal a társadalmi elvárással, amivel az emberek küzdenek Anna Kareninától Bovarynéig, hogy lehet-e ebből egyáltalán kiszállni?
Igen. Én azt gondolom, hogy lehet és a Tisza Kata szerint is lehet…Egy házasságból való kiszállás, vagy egy szakítás azért traumát helyez az emberre és az ebből való továbbjutás mindig elég izgalmas, hogy hogyan kel föl egy ilyenből az ember, vagy hogyan jut tovább, vagy hogyan befolyásolja a következő kapcsolatában. Meglátjuk!
Szöveg: Juhász Anna
