Brains Szimfonik az Oscar-díjas producerrel, Balázs Ádámmal

2018. december 02.
Pályafutása eddigi legkülönlegesebb zenei kalandjába vágott bele tavaly a Brains, és a nagy sikerre való tekintettel most folytatják.

2017-ben a Brains szimfonikus zenekarral kiegészülve léptek fel a MÜPA Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében tavaly novemberben. Az előadásra néhány nap alatt fogyott el minden jegy, mindennemű reklám és promóció nélkül. A nagy sikeren felbuzdulva a zenekar úgy döntött, idén turnére is viszi a különleges műsort: a legnagyobb vidéki városok klasszikus zenei koncerttermeiben, színháztermeiben, valamint a Budapest Kongresszusi Központban is előadják december 3-án.

„Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk és nagyon sokan írták azt is, hogy már nem jutottak be a Müpába, vagy esetleg vidékről nem tudtak eljönni a fővárosi koncertre, pedig kíváncsiak lettek volna rá. Ezen fellelkesülve döntöttünk úgy, hogy amellett, hogy a fővárosban, a Kongresszusi Központban tartunk egy nagy szimfonikus koncertet, elindulunk egy országos turnéra is a szimfonikus zenekarral. Nem volt egyszerű a szervezés, hiszen a Brains tagjaihoz csatlakozott még több, mint 40 zenész, akikkel egyeztetni kellett, de végül összehoztuk, több vidéki nagyváros koncertterem is szerepel a turné állomásai között.” – nyilatkozta a Brains zenekar frontembere MC Columbo, azaz Kéri András.

Az új műsor különleges elegye a Brains koncertjeinek fékezhetetlen energiájának és a kifinomult, leginkább a Hollywood-i filmekre jellemző monumentális szimfonikus hangzásnak. Ez pedig nem véletlen: a koncert zenei producere Balázs Ádám, az Oscar-díjas Mindenki és az Oscar-díj jelölt Testről és lélekről című filmek zeneszerzője, aki maga is a filmes álomgyárban kezdte karrierjét. A koncerten természetesen valamennyi közönségkedvenc Brains dal felcsendül, csaknem ötven zenész előadásában.