Mikor és hogyan kerültetek kapcsolatba a Verzióval?
Attila: Még 2014 körül kerültem kapcsolatba a filmfesztivállal, mint néző. A következő évben pedig már jelentkeztem önkéntesnek. A motivációm összetett: egyfelől szerettem volna segíteni azt, amit élvezek, nagyon jónak tartom, hogy ilyen informatív dokumentumfilmeket hoznak el Budapestre, valamint szerettem volna jobban kapcsolódni ehhez a közeghez, ezekhez az emberekhez.
Gréta: A CEU-n keresztül ismerkedtem meg a Verzióval, egy nagyon szuper toborzást rendeztek. Tetszett a profilja és nézőként már korábban is voltam ott. Idén már második éve önkénteskedtem náluk, fontos számomra, hogy legyenek ilyen plusz, társadalmi munkáim.
Süveges Gréta
Önkénteskedtetek már ezelőtt is valahol?
Attila: 2017 augusztusa óta dolgozom a TASZ-nál (Társaság a Szabadságjogokért – emberi jogi jogvédő civil szervezet, azért dolgoznak, hogy bárki megismerhesse alapvető emberi jogait és érvényesíthesse azokat a hatalom indokolatlan beavatkozásaival és mulasztásaival szemben – D. E.), náluk voltam korábban egyszer önkéntes, egy blog szerkesztésében vettem részt. Egerben is önkénteskedtem már korábban egy környezetvédelmi szervezetnél. Nem sajnálom az időmet ilyenekre.
Gréta: Alkalmanként önkénteskedtem már gyermekotthonban, ahol gyereknapot és különböző foglalkozásokat szerveztünk, de részt vettem már ételosztásban is hajléktalanoknak. Fontosnak tartom a társadalmi munkát úgy, ahogy Nyugat-Európában és Amerikában működik: ott az önkéntesség teljesen bevett dolog és nagy hagyománya van.
Mi volt a feladatotok a Verziónál?
Attila: Még az első évben a feliratozáson dolgoztam. Egy német dokumentumfilm már angol feliratait kellett magyarra fordítanom. Emlékszem, micsoda kutatómunkát igényelt az akkori NDK-s szervek megnevezéseinek megtalálni a pontos megfelelőjét. Az önkénteseknek egyébként vannak közös programjaik, a háttérmunkák már egy-másfél hónappal korábban bőven megkezdődnek. A fesztivál ideje alatt is vannak feladatok, például infópontokon dolgozunk, tolmácskészülékeket osztunk ki.
A második évben a filmekről írtam blogot, a fesztivál menetét segítettem és moderáltam is egy beszélgetést mind két évben. Tavaly a Por c. film tibeti rendezőjével volt egy beszélgetés – nagyon élvezem ezeket a helyzeteket. Idén úgy érzem, hogy már beágyazottabb tagja vagyok a csapatnak. Egyébként mindenki választ egy filmet, aminek gyakorlatilag az „őrzője”, ezzel kapcsolatban egy kis kutatómunkát is kell végezni. Valamint a Verzió és a CEU közös különkiadványába írtam arról, hogy mire jók az emberi jogok. Idén a „filmem” az Üdvözöljük Szodomában, ami a világ legnagyobb elektronikus hulladéktelepéről szól. Van egy másik is, a Verzió együttműködik a TASZ-szal, az pedig a halálbüntetésről szól, a vetítés követő beszélgetésben vettem részt.
Gréta: A zsűritagoknál töltök be amolyan asszisztensi munkakört, de osztok szórólapot, elmegyek a rendezőkért, producerekért, a vetítésekkor véleményeket kérünk be, fejhallgatókat osztunk. Asszisztálunk a megnyitóhoz. Képviseljük a Verziót.
Szabó Attila
Mi szerintetek a legjobb az önkéntességben?
Attila: Az, hogy lehet fejlődni, változni. Úgy érzem, megtaláltam azt, ami közel áll hozzám, a kiadványba gyakorlatilag az ars poeticámat írhattam le. A beszélgetések is nagyon közel állnak hozzám.
Gréta: Szeretem ezt a pörgést, a nemzetközi környezetet, azt, hogy a filmfesztivál alkalmával nagyon jól lehet ismerkedni! Plusz, ha a Verziónál vagy önkéntes, ingyen nézhetsz filmeket! Csak kár, hogy nem mindig jut rá idő.
Mi az, amiben esetleg megváltoztatott titeket az önkéntesség?
Attila: Amit a Verziónál csinálok, nem áll távol egyébként sem a munkámtól. Itt is beszélgetések vannak és különböző projektek, ilyenek vannak a munkámban is, no meg persze abban még sok minden más is. A Verziónál megszerzett tudásban viszont nagyon sokat hozzám tett: enélkül nem látnék bele ebbe a dokumentumfilmes világba, abba, hogy ez az egész, hogyan működik.
Gréta: Egy teljesen új helyzet és környezet nagyon sorsfordító lehet. A kialakuló kapcsolatok, ismeretségek sokat számíthatnak, hogy te is hozzájárulsz valami sikeréhez. Tágul számodra így a világ.
Ki tudnátok emelni egy-egy pillanatot, történést, ami különösen emlékezetes volt számotokra?
Attila: 2016-ban az Ukrán seriffek című film kapcsán pár órával a beszélgetés előtt szóltak, hogy ugorjak be. Szeretek improvizálni, élvezem az új helyzeteket és maga a film is nagyon tetszett. Első kézből számolt be a rendező arról, ami érdekelt. A dokumentumfilmeknél különösen sokat hozzá tud tenni az élményhez, ha meg tudod kérdezni azt, ami felmerül benned, ha el tudod varrni az összes szálat.
Gréta: Tavaly a Nincs hová bújnod c. film után, amikor a Trafóban készítettek interjút a rendezővel, Zaradasht Ahmeddel, akkor nagyon jó élmény volt informálisan is beszélni vele, nem csak a vászonról megismerni a történteket.
Ha már az emberi jogok vannak a Verzió fókuszában, hogy látjátok, mennyire vagyunk tisztában az emberi jogokkal?
Attila: Nagyon kevesen tudják, hogy pontosan mik ezek. Inkább úgy fogalmaznék, hogy az emberek érzik, ha ezektől meg lettek fosztva. Például ha egy kórházban meztelenre kell vetkőzni egy másik beteg előtt, vagy valakit szabálytalanul őrizetbe vesznek, vagy valaki nem szavazhat. Ezek alapvető érzések, amelyek bele vannak kódolva az emberekbe, az európai társadalomba. Az emberi jogoktól való megfosztottságot nagyon sokan érzik. A jog túl általánosan fogalmaz, és ahhoz pedig kell egy érzékenység, hogy felismerjük azt, ha mást megfosztanak valamilyen jogától.
Gréta: A CEU-n olyan emberek között vagyok, akik aktívan alakítják is a környezetüket. Ami jó. Azonban azt tapasztalom, hogy az emberi jogokkal általában sokan nincsenek tisztában. Ezért is tartom fontosnak, hogy koncentráljunk alulról jövő kisebb kezdeményezésekre is, budapesti viszonylatokban mondjuk a kerületi tanodákra. Ott leginkább a kisiskolás generációval lehet foglalkozni és akár heti néhány óra önkéntességgel beszállni olyan programokba olyan gyerekeknek, amikhez amúgy az adott körülményeik között nem jutnának hozzá, vagy az oktatási-szociális rendszer nem tudja biztosítani.
Részlet az Üdvözöljük Szodomában című filmből
Mit tartotok személy szerint a legnagyobb problémának az emberi jogokkal kapcsolatban itthon és az egész világon?
Attila: Az Üdvözöljük Szodomában pont a környezetszennyezés okozta ártalommal foglalkozik. Nem számít „klasszikus” emberi jognak az egészséges környezethez való jog. Arról szól a film, hogy van nagyjából hatezer ember Ghánában, akik bányásznak erről az elektronikus hulladéklerakó telepről: ide viszik például az USA-ból a lomokat, amelyek szennyező nemesfémekkel vannak tele, ezek ugye szivárognak a földbe. Egy apokalipszis utáni világot mutat be a film. Az emberek ügyesebb része próbál az alkatrészekből például új számítógépeket összerakni, aki ehhez nem ért, az gyűjti a rezet és égetik le ezekről a lomokról a műanyagot.
Az egészséges környezethez való jog nagyon durván sérül, Magyarországon is, gondoljunk csak a légszennyezettségre, vagy a Duna mérgezettségére. Ezek mind olyan dolgok, amelyek napokat, heteket, sőt, hónapokat vesznek el az életünkből és az egész világon egy nagyon fontos ügy. Másrészt az állam leépíti az alkotmányos védelmi rendszert, az emberi jogoknál már fontosabbak az állam céljai. Felborult az egyensúly a polgárok jogaival szemben az állam céljai javára, ez pedig rengeteg mindenre kihat: gondoljunk csak az igazságszolgáltatás függetlenségére és a tisztességes tárgyaláshoz való jogra. Vagy a gyülekezéshez való jogra.
Gréta: A hajléktalanokkal kapcsolatos döntésekből is az látszott, hogy bajok vannak azzal, ahogy erről a kérdésről gondolkodnak sokan.
A társadalom egyre kevésbé érzékeny szociálisan és egyre nehezebb a társadalomban szociálisan érzékenynek lenni.
Bele kell tudnunk képzelni magunkat mások helyzetébe. Az egyik legfontosabb probléma, amit nem tudom, hogyan oldanék meg, az a média. Iszonyatos erővel rendelkezik, ami jó is lehet és rossz is. A mostani generációnak meg kell tanulnia, a látottakat, hallottakat, olvasottakat feldolgozni. Nagyon sok mindent befolyásol az a továbbiakban, hogy ezekkel a médiából szerzett információkkal mit kezdünk. Nem véletlenül az idei év egyik vezérszava a Verziónál a post-truth, vagyis igazság utáni, ami 2016-ban az Oxford-szótár legtöbbet keresett szócikke volt. A mostani környezetben talán minden eddiginél fontosabb lehet egy olyan dokumentumfilm fesztivál, ami hiteles.
Mi szerintetek a legfontosabb a Verzióban?
Attila: Az, hogy az emberi jogi téma itt van Budapesten és több ezer embert elér ez a fesztivál. Hogy ezután ezek a filmek átkerülnek máshová is. Az egész világon iszonyú nagy problémák vannak, fontos ezekről tudnunk. Hajlamosak vagyunk elfelejteni azt, hogy mekkora is a világ – ezt pedig idehozza nekünk a Verzió.
Gréta: Habár alapból az látogat el a Verzióra, aki szociálisan érzékeny és nyitottan gondolkodik, az ifjúsági programmal nagyon fontos munkát végeznek az érzékenyítésért. A gyerekek a legfontosabbak, az ő oktatásuk, a nyitottságuk formálása. Fontos, hogy naprakészek legyünk azzal, mi történik a nagyvilágban, ezt egy dokumentumfilmen keresztül is jó megismerni.
Van olyan film, ami különösen közel áll(t) hozzátok?
Attila: Az Ukrán seriffek: a magyarországi vidéki állapotot erősíti fel. A filmben a tél teljesen elzárja a falut, vagy ott van az oroszokkal való lappangó háború, hogy elvisznek valakit katonának, a félelemmel átitatott mindennapok. A ForeverPure pedig egy focicsapatról szól, amit egy orosz üzletember vásárolt meg és két muszlim, kaukázusi srácot szerződtettek a csapatba. A film bemutatja, hogyan alázzák meg őket a szurkolók, hogy röhög ezen az orosz, aki az elejétől fogva tudta, hogy nem fogják őket befogadni. A társadalom működését mutatja be, hogy a gyűlölet mennyire szét tudja zúzni az emberek életét úgy, hogy közben erre semmi okot nem adtak.
Gréta: Nagyon érdekes filmek voltak idén, nagyon vártam már a nyitófilmet, Csuja Lászlótól a Kilenc hónap háborút, ami a Kelet-ukrán frontról tudósít egy kárpátaljai katona szemszögéből. Egyszerre követhetjük nyomon a jellemének az alakulását és az ottani helyzetet is. Már csak azért is fontos alkotás, mert nagyon közel van hozzánk az, ahol játszódik és még egy jól informált ember sincs feltétlenül képben azzal, mi zajlik ott.
Képzeljétek el, hogy szupererőtök van és megváltozhattok bármit a világon. Mi lenne az?
Attila: Azon változtatnék, hogy az emberi méltóságot soha ne kérdőjelezzék meg. Akár egy kiszolgáló – pincér és vendég – helyzetben ne legyen különbség az emberek között. Ha valaki külföldre költözik, vagy valahonnan elmenekül, ne kérdőjelezzük ezt meg. Tartsuk, kezeljük ugyanúgy, mint a már ott élőket. Gondoljunk arra, hogy mi mit szeretnénk, hogy bánjanak velünk, ha mi lennénk hasonló helyzetben. Nagyon fontos a másik személyiségének észrevétele, komolyan vétele, a bátrabb odafordulás – ezekkel már jobb hely lenne a világ. Akkor tudsz szabad lenni, ha körülötted mindenki szabad. Ha ez a kis szemléletbeli dolog megváltozna, az már sok mindent megváltoztatna.
Gréta: Ami mindig eszembe jut, hogy leginkább a gyerekeken múlik minden. Több erőforrást adnék nekik, a következő generációtól függ majd a jövő. Az OECD-tagok közül sajnos Magyarországon a legkisebb az oktatási mobilitás (Azaz a hazai oktatási rendszerben a legnehezebb legyőzni a szociális-kulturális-gazdasági hátrányokat, vagyis, egy szegény családból származó gyereknek itthon a legkisebb az esélye a felemelkedésre – a szerk.). Valamint, hogy a gazdaság is szociálisabban működjön, és hogy ne legyen környezetszennyezés.
Fotó: Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál
