Milyen szívvel érkeztél ide hozzánk?
Tele.
De igazából nem is tudtad, hogy mire jössz…
Nem, nem is ismerlek. Teljesen meglepődtem…
A felkéréstől hogy irodalommal, olvasási élményekkel kapcsolatban hívtalak meg?
Igen. Általában azt szokták mondani, hogy bunkó vagyok. Egyébként igaz is. Tudod, szociológiát is végeztem egyetemen, és ott azt mondják, hogy nagyon meghatározza a felnőtt korodat az, hogy milyen volt a szőnyeg a nappaliban. Bizony ám. Énnálam vert padló volt. Ebből nem is lehet kinőni, persze járhatsz, művelheted magad, de tudod, attól még, hogy agyagos földet művelsz, attól az még agyagos föld marad. Művelheted, meg lehet benne kultúra, de mégsem úgy terem.
Mi a legfontosabb, amit magaddal hozol a gyerekkorodból? Arról nagyon keveset lehet olvasni.
Az, hogy nem szeretném újraélni.
Mert nehéz volt?
Egyszerűen nem szeretném újraélni. Angyalföldön nőttem fel, a Béke tér környéke, annak idején az nem volt vicces. „Járom az utam, a macskaköves utam” Az a dal, az tényleg Angyalföldről szól. Tudod, miért hívják Angyalföldnek? Nem romantikus… Azért, mert ott sok kis angyalkát készítettek a vajákos nők. Régen. Bizony ám! Olyan is volt az a hely. Olyan is volt ott élni. És én meg is éltem ezt a fajta, ezt a köd van, sötét van, macskakő van és azt a nemszeretem érzést. Viszont ez talán olyan, mint amikor a hegymászó mászik fölfelé a csúcsra és nagyon-nagyon sok mindenen megy keresztül, amíg oda elér, de nem szeretné újramászni. Ahhoz viszont, hogy ő ott legyen, ahhoz meg kellett másznia. Tehát hogyha vissza tudnék ugrani az időben, semmit nem hagynék ki az életemből, de nem szeretnék visszaugrani az időben. Rossz dolgok nem történtek velem, egyébként senkivel nem történnek rossz dolgok, csak olyan, ami fájdalmas.
Arra emlékszel, mi volt először, ami egy nagyon nagy boldogság volt az életedben?
Igen-igen, amikor boldogságomban sírtam. Amikor a legkisebb lányom megszületett. Nem a legelső, hanem a legkisebb, tehát a negyedik. És onnantól elkezdtek változni a dolgok.
Az ő születésétől?
Igen, az ő születésétől elkezdtek változni a dolgaim. Nekem az az elképzelésem volt a világról, hogy ugye beleszülettem a világba. Olyan világba születtem, amilyen, és ez nekem gyerekkoromban sem tetszett. Nagyon-nagyon sok fájdalmat éltem át amiatt, amit az emberek egymás ellen tesznek. Nem amit velem, hanem amit egymással tesznek. Gyerekkorunkban ment a Panoráma című műsor, ott láttam, ahogy lövik egymást a Távol-Keleten, és ezen simán el tudtam sírni magam este és gondolkoztam nyolc évesen, hogy én ilyen világban nem akarok élni. Nézd meg, mennyi könyv itt a polcon! Ez mind ad neked egy lehetőséget, vigaszt nyújt az életben. Mind. Ez mind vigasz. Egy kicsit olyan, mintha bemennél egy labirintusba, elérsz ott valahová, ahonnan nem tudsz továbbmenni, és sokan azt csinálják, hogy „Hú, mennyit jöttem, most már itt maradok!” vagy visszafordulsz. Ha visszafordulsz, elindulsz egy másik irányba, de lehet, hogy ott is egy falba ütközöl. És így – és így – és így… na de az időd, az mennyi? Mennyi időd van? Mennyi időd van…?
Ennyi nincs, válogatunk.
Mi alapján?
Valami megérzés, valami belső intuíció, valami vonzódás, a vonzódásnak az elemi értelmében mondom, hogy egy témához, egy könyvhöz, egy szerzőhöz, vagy a kíváncsiság. Te mi alapján?
Hát ezt kellett nekem eldönteni az elmúlt nem is tudom, negyven – negyven-egy-két pár évben.
Jó, de az életedhez ekkor tartoztak könyvek?
Hogyne! Rengeteg könyv tartozott hozzá, viszont csak bizonyos témában. Nekem például Rejtő rengeteget adott. Szerintem elfelejtették Rejtőt, pedig nagyon kifinomult, intelligens humora van annak ellenére, hogy csak ponyvákat írt. Én mindent elolvastam, amit írt, színdarabokat is olvastam tőle, imádtam. Aztán elkezdtem foglalkozni a boldogsággal, könyvekben is, nem a boldogtalansággal.
Lehet tudatosan foglalkozni a boldogsággal?
Hogyne lehetne! Hát ezzel foglalkoznak a vallások. Rengeteg vallással foglalkoztam, alternatívokkal is, már tizenpár éves koromtól. Jártam például Szepes Máriához, ő itt lakott Budán. Tizennégy éves voltam, akkoriban már nem fogadott tanítványokat, akkor kezdtem lejárni a tanítványaihoz Ásotthalomra. Aztán jártam filozófiára… Az érdekelt, hogy hogyan lehetek boldog, nem az, hogy hogyan lehetek boldogtalan.
És most boldog ember vagy?
Aha.
De ehhez ez az új… most azt mondod,hogy új – mert nagyon sokáig azt olvastam, hogy volt egy előző életmódod, egy munkahelyed, és volt egy váltás. Tehát nagyon sok interjúban, ami veled készült, de igazából te is kiemeled, hogy volt egy váltás.
Mindig van. Az, hogy boldog vagyok, nem jó kifejezés. Mindig is boldog voltam, csak nem vettem észre. Persze ezt így kicsit… lehet, hogy olyan dolgokat fogok mondani, amivel nem fog senki egyetérteni, de ez nem zavar. Szerintem mindig mindenki boldog. Szerintem a boldogság az emberi lét egyik alapvetése és alanyi jogon jár mindenkinek születésekor.
Egyetértek.
És ezt a boldogságot, egy valaki tehet róla, hogy nem kapja meg – nem is jó szó, hogy nem kapja meg: hogy nem élvezi, mert megkapta – ez ő maga. Hogyha éppen az életed nincsen veszélyben, nem forog veszélyben, tehát a testednek, amivel én nem azonosítalak sem téged, sem magamat, tehát ha a testet nem éri olyan behatás, ami veszélyezteti a létet, akkor bárki boldog tud lenni, folyamatosan. Nézd meg…! Nézd meg most, hány ember van a világon. Ez a sok ember mit csinál a világban? Egyre többet termel. Miért kell egyre többet termelni? Hát azért kell, hogy boldogok legyünk. Azért kell három évente új autót venni, meg azért kell a rengeteg ember, hogy legyen majd, aki megveszi az új autót. Viszont azokat az embereket olcsón dolgoztatjuk, ezért az új autónak is olcsónak kell lennie, de akkor még többet kell majd gyártsunk, hiszen meg kell lennie a profitnak, és és és…pukk, egyszer csak kipukkad az egész. És nem marad semmi, csak, hogy boldogok legyünk. Engem a boldogság az, ami érdekel, semmi más. A boldogság alatt még a szeretetet értem. Tehát a boldogság: szeretet. Az nem boldogság, hogy vettél egy új ruhát, egy házat. Az öröm, kielégülés. A boldogság, az van. Úgy is, mint a szeretet: az van.
Neked a kenyérsütés, az mit jelent?
Boldogság, szeretet. Boldogság, szeretet, igen. Sokszor nem okoz örömet. Tehát sokszor a boldogság nem okoz örömet.
Mikor érezted először – mert a kenyér azért az maga az élet – hogy ez neked tetszeni fog, hogy lett ez az életednek az egyik feladata? Vagy ez egy küldetés?
Vállalás. Én abban hiszek, hogy ezt nem úgy van, hogy kiosztják rád a barátok. Ez önkéntes vállalás. Vállalnod kell, és megkapsz hozzá mindent. Amikor elkezdtem kenyeret készíteni, nem tudtam jó kenyeret enni. Akkoriban, 2010-ben nem volt sehol ebben az országban senki, aki kovásszal tudott volna dolgozni. Liszt, víz: kovász. Amikor én elkezdtem, kinevettek, az egész szakma rajtam röhögött. Én voltam az első, aki kovásszal készített kenyeret. A kovász: liszt, víz. A kenyér: liszt, víz, só.
Azt mondtad nekem, amikor felhívtalak telefonon teljesen ismeretlenül, és elhívtalak könyvekről beszélgetni, hogy az nagyon jó, mert neked vannak sorsfordító könyveid.
Így van.
Elmondod, hogy mire gondoltál?
Igen-igen, vannak olyan könyvek, amiket nagyon szerettem. Említettem már Rejtőt, meg szerettem Wass Alberttől A Funtineli boszorkányt. Az a fajta szépség, tisztaság, amit ő ott leír, ahogy hozzááll az ember a másik emberhez, a természethez, önmagához, az nekem nagyon-nagyon sokat adott. Igazából én huszonéves koromtól családot tartok el, tehát kevés időm volt olvasásra, meg igazán nem szeretek úgy olvasni, hogy előveszek egy könyvet, most is van kettő – három, amit éppen olvasok. Egyszer egy barátom elvitt engem egy színházi előadásra, ami egy monológ volt, egy kéziratnak a színpadra vitele, amit négy ember jegyzett le, ebből hármat elvittek a nyilasok és meghaltak, és a negyedik, aki keresztény volt, ő lejegyezte. Az előadáson mindenki aludt, mert sajnos nem volt érdekfeszítő, én viszont nem aludtam, mert valami nagyon különleges volt benne számomra, ami megragadott. Na, egyből vettem egy könyvet. Ott. Ez egy teljesen fehér könyv, amire rá van írva a címe, de se szerző nincsen rajta, se semmi. Bárhol fölütöttem ezt a könyvet, mindig nagyon-nagyon sokat adott. Aki írta a könyvet, az vagy hihetetlen képzett volt mindenféle filozófiából, vallásból, és mindenhol meg tudta ragadni a lényeget és ezt leírta, vagy igaz, amit leírt. Hoztam neked ebből a könyvből, most oda is adom.
Tényleg?
Persze! Vásároltam belőle egy csomót, és mindig adok az embereknek ajándékba. Nálunk ki van téve a Pékségbe, bárki olvasgathatja. És akit nagyon érdekel, vagy megfogja, annak adok egyet ajándékba. Azért, hogy hátha segít neki ahhoz, hogy ő boldog legyen. Hogy megértse, hogy most boldog. Ezt bárhol fölütheted. Bárhol. Ez ilyen egyszerű.
A pékségben egyébként beszélgetsz is azokkal, akik betérnek?
Igen.
Mi a tapasztalatod? Nyitottak ők is?
Szerintem nagyon jók a magyarok. Nagyon szeretem a magyarokat. Hogyha odamegyek bárkihez teljesen ismeretlenül, tíz perc múlva nagyon szép dolgokról tudunk beszélgetni. Nem az időjárásról, vagy ilyen felszínes dolgokról. Azt szoktam csinálni, hogy bemegyek a kis pékségembe, nem sütök minden nap, azt a kollégáim csinálják, én egyszer sütök egy héten. Azt pedig, amit én sütök, azt odaajándékozom.
Kinek?
Nem tudom, akinek akarom. Embereknek, viszek az ismerőseimnek, a szegényeknek, mindig van nálam egy kenyér, aztán osztogatom. Nekem ez a névjegykártyám. A hét többi napján pedig bent ülök, jó, persze vannak dolgok, amiket intézni kell, de általában bent ülök, és jönnek be az emberek. És beszélgetek velük. Hogy van, mint van, hogy van a gyerek, bejön a gyerek, megsimogatom, sír, adok neki valamit, hogy jobb kedve legyen… Az emberekkel foglalkozom.
Hát akkor nem veszett ki belőled a szociológus…
Sose voltam az.
De mégis érzékeny vagy…
Józsi vagyok. vagyok, aki vagyok.
A teljes interjút megnézhetitek:
