Pura Poesia #16 – Debreczeni Mónika: „Ha rajongsz, nem kételkedsz!”

2019. április 09.
Debreczeni Mónika számára a jó bor, a könyv és a színház egyaránt fontos terület. Huszonöt éves a Vylyan Pincészet, aminek birtokigazgatója, és ami ma már kitölti az életét. Irodalmi kötődésről, Ördögkatlan Fesztiválról, Háy János művészi hordójáról, Kun Árpád könyvéről és a szentesi gimnáziumról is beszélgettünk a Pura Poesia adásában.

A világainkban, amiben élünk: neked a bor, nekem az irodalom – nagyon sok közös van. Az egyik az, hogy élményt osztunk meg az emberekkel, vagy valamiféleképpen  élmény kapcsán  ültetünk le asztalhoz barátokat, szerelmeket. Ha visszamegyünk a gyerekkorodba, ez opció volt? Volt terved, hogy mivel szeretnél foglalkozni?

Hát a bor biztos nem volt benne. Szentesre jártam irodalmi – drámai osztályba, a legelsőbe méghozzá,  Bácskai Miska bácsi szárnyai alá, és ez determinált bennünket elég rendesen.

Nem olyan rég ebben a fotelben ült Zsédenyi Adrienn, és pár nappal ezelőtt együtt voltunk  Nyári Krisztiánnal, ők ketten szintén Bácskai Miska bácsihoz és a szentesi iskolához kapcsolódnak, és valahogy azt érzem mind a hármotok szavából – ez egy döntés volt nektek, habár azt mondtad, Te az első osztályba jártál…

A legelsőbe, mi semmit nem tudtunk. Az általános iskolám kapott egy értesítőt, hogy a szentesi Horváth Mihály Gimnázium irodalmi – drámai tagozatot indít, és mi voltunk a próbababák vagy a kísérleti nyulak, a mi osztályunkon keresztül tanulta meg Miska bácsi, hogy mi az, amit lehet, mi az, amit nem lehet, de az biztos, hogy megkülönböztetett figyelmet kaptunk tőlük, és olyan volt, mint egy család.

Te érzed azt, hogy Szentesről mit hoztál magaddal, mi az, ami ott el lett ültetve a szívedbe, és utána kicsírázott?

Hogyne! És úgy gondolom, hogy ezt az utat, amit idáig bejártam, megismételhetetlen lenne Szentes nélkül. Színpadoztunk, verset mondtunk, úgy vettünk részt  rendezőképzésen, hogy mi diákok rendeztünk, éjszaka tátott szájjal hallgattuk a nagy példaképeket, és szerintem egy hét alatt nem aludtunk nyolc óránál többet…Ez az őrület az egész négy évet jellemezte, viszont nekem volt annyi józan eszem, hogy amikor nem sikerült a Színművészeti, és tudtam, hogy nem vagyok átütő tehetség, már nem is jelentkeztem többször, hanem a Közgázra mentem.

A bor lett az életed, de valami nagyon unikális dolgot tudtál létrehozni.  A napokban egy új ötlet valósult meg, amiben írókat rendeltél borokhoz, írókat, akiket szeretünk – ismerünk – követünk, és akiket egy-egy bor megihletett, így születtek versek, novellák, mese. Ez egy régi vágyad volt?

Kivájta a folyó a maga medrét. Az évek, sőt évtizedek alatt errefelé mentünk. Felolvasó esteket tartottunk már jó pár éve, Parti Nagy Lajos volt az első meghívottunk, Závada Pál volt a második, Esterházy Péter ott ült az első sorban és hallgatta őket, utána jött az Ördögkatlan, itt  ismertünk meg egy csomó írót, hiszen a Vylyan volt az egyik helyszín az irodalomnak, jazznak meg némi képzőművészetnek. Háy János két évvel ezelőtt a művészi hordó projektünkben vett részt, az egyiket ő festette, a másikat Rutkai Bori, a harmadikat Cseh Andris, a negyediket Wahorn. Ugye nem volt rossz névsor…?

De nem ám…Hogyha azt kérdezem, hogy mit ad neked egy jó pohár bor, vagy mit ad neked egy regény, akkor ezek nagyon mély, személyes élmények?

Igen, ismét megtaláltad a metszéspontot, mert hasonló. Vannak olyan borok – mondjuk két kezemen tudok megszámolni -, amiket soha nem felejtek el, egyszerűen olyan személyiséggel rendelkeztek, hogy megkóstoltam és a mai napig emlékszem, noha már lehet, hogy húsz-huszonöt éve ittam őket. Könyvekkel is így van, egyes könyvek meghatározóan belekarcolódtak a lelkembe. Tehát van hasonlóság, a személyiség és az egyszeri és megismételhetetlen mivoltuk szerintem.

A ’90-es években, amikor belevágtatok a férjeddel ebbe az egészbe, akkor mi volt a szívedben?

Édesanyám agrármérnök volt, szőlészetet – borászatot is tanított az iskolában. Így sokszor szüreteken vettem részt, mindig tudatosan kóstoltuk a bort. Amikor a férjemmel összekerültünk a ’90-es évek elején, akkor követő voltam, az ő követője. Megtaláltam a helyem a világában. Ő egy lángoló – lobogó személyiség volt. Utaztunk, mentünk Bordeaux-ba, Burgundiába,  Kaliforniába, Dél-Afrikába, és mindig az én feladatom volt az útvonalat összeállítani, hogy milyen borászatokat nézzünk, amiből sokat tanultunk, azt desztilláltuk magunkba és meghoztuk a döntéseket.

Emlékszel arra a pontra, amikor először érezted azt a Vylyan kapcsán, hogy ez az, ez lesz az életem?

Ha valamit szeretek, akkor rajongok. Ennek van hátránya is a sok előnye mellett. A Vylyanért mindig rajongtam. És ha rajongsz, akkor nem kételkedsz. Voltak nagyon nehéz időszakok – a férjem halála után, 2004-ben -, de soha egy pillanatig föl nem merült benne, hogy elengedjem, tehát tényleg szinte a harmadik gyermekemnek tekintettem a Vylyant.  A huszonöt év alatt voltak árral szemben úszó periódusok is, de most már jó ideje érzem ezt a divatos szóval élve flow-t, hogy a nehézségek megoldásra kerülnek és áramlunk tovább.

A szlogen vagy a jelmondat, ami kapcsolódik hozzátok: „Minden palack egy külön történet”. Hét olyan szerzőt – Háy János, Székely Csaba, Dragomán György, Szabó T. Anna, Cserna-Szabó András, Parti Nagy Lajos, Grecsó Krisztián – választottatok ki, akiket felkértetek, hogy a borokhoz írjanak történetet. Akkor lett teljes a kör, amikor ezekhez a szövegekhez elkészültek a rajzok, amik felkerültek a címkére. Ez egy nagyon karakteres világ – ezek a te érzéseid, ez belőled fakad ez a fajta sokszínűség és tisztaság?

Mondhatnám azt, hogy igen, de nem. Ez egy szűk világ, mert a prémium bornak elegánsnak kell lenni. Ami elegáns, az visszafogott, tehát az nem lehet olyan mesés, mint a klasszikus borok, a kakassal, boszorkánnyal meg a macskával. Eljutottunk odáig, hogy egy rajzot tettek le az asztalra, ami Dragomán György Kőasztal írásához kapcsolódott – abba azonnal beleszerettem. Veress Tamás, a grafikusművész, az alkotó azt mesélte, hogy azonnal szinte módosítás nélkül megrajzolta a rajzot – én meg ebbe szerettem bele. Éreztem ezt a lendületet vagy ezt a szeretetet, és utána a többi már csak részletkérdés volt.

Az éjjeliszekrényeden milyen könyv van?

Kun Árpád Boldog Észak kötete.  A vejem, Magnus norvég, és barátaim javasolták, hogyha meg akarom ismerni a kultúráját, ezt a könyvet olvassam el.

Tud az életed része lenni egy vers vagy egy regény akár részletekben?

Tud. Mindig korszakaim vannak, nagyon szeretek például beteg lenni, tehát amikor meg vagyok fázva, akkor csak úgy teázgatok, alszom meg olvasok. Vagy nyaralásra az ember magával viszi a könyveket – ez nekem tényleg nagyon fontos. Az irodalom mellett a színház is meghatározó. A férjem halála után nyolc évig teljesen egyedül voltam, a munkába menekültem, meg a bor világába, meg a könyvekbe. Most az oldalamon színész és színházigazgató van, és vele újra megjelent a színház világa, amit óriási ajándékként kaptam az élettől, egy picit a színfalak mögé tud az ember tekinteni, meg a próbafolyamat részese lenni, ez ma már fontos része az életemnek. Így teljes minden.

Nézd meg a teljes interjút!

Szerző: Juhász Anna