A Trónok és a kompromisszumok harca

2019. május 21. |

Véget ért a televíziós történelem egyik legsikeresebb sorozata, amely majdnem egy évtizeden át tartott minket izgalomban. A nyolcadik évad hat részéből négy mozifilm hosszúságú, de a történetmesélésben megcsonkított utolsó felvonás fénysebességgel, kiérdemelt pillanatok nélkül, sekélyes karakterekkel, leginkább a közönség igényeinek megfelelő lezárással végződött. Szakonyi Noémi Veronika rendező véleménye a Trónok harca befejezéséről.

A Trónok harca befejező része New Yorkban ért. Tegnap este, ahogy közeledett a 9 óra, a metró, a bárok és az éttermek is kezdtek kiürülni. Az egész város Trónok harca-lázban égett, az emberek chipses zacskókkal a kezükben szaladták át a piros lámpán, hogy otthon vagy a barátaiknál nézzék a világot lázban tartó sorozat befejező epizódját. Az utolsó évad – teljesen megérdemelten – nem kapott fényes kritikákat, sőt petíció is indult, amit már több mint 1 millióan aláírtak, hogy forgassák újra a nyolcadik évadot. Ennek ellenére a rajongók mégis azt remélték: a Benioff–Weiss páros méltó befejezést tud adni a sorozatnak. Az emberek Trónok harca iránti elköteleződését kiválóan példázza, hogy több mint 10 millió amerikai vett ki szabadságot hétfőre azért, hogy zavartalanul nézhesse a finálét, majd hajnalba nyúlóan beszélgethessen arról, hogyan lehetett volna az ötödik évad színvonalát megőrizni. Ez a hihetetlen hangulat rám is átragadt, bár nem voltak kétségeim azt illetően, hogy a zárórész után a csalódottság érzése járja majd át a barátaimmal folytatott beszélgetéseket.

A fináléban az történt, aminek történnie kellett ahhoz, hogy minden szálat el lehessen varrni.

Jon Snow a szerelem elé helyezte az erkölcsöt, és a „Mindig a királynőm leszel” mondattal megcsókolta, majd szíven szúrta szerelmét. Ennek a jelenetnek a két főszereplő között zajló, a sorozat egyik legfontosabb és leginkább felépített, igazán kiérdemelt pillanatának kellett volna lennie, ahol nemcsak Jon Snow hullat krokodilkönnyeket, de a mi is szívünk is belefacsarodik. Ehhez képest sajnos egy lapos, elkapkodott gyilkosságnak lehettünk a tanúi, amely során a jogos trónörökös –az Éjjeli Őrség parancsnoka, aki visszatért a halálból –, az Észak királya nem saját elhatározásból, hanem húgai és Tyrion emblematikus mondatainak meggyőző erejére támaszkodva cselekszik. Ráadásul Jon és Daenerys szerelme is elhalványult az utolsó évadban, ezért a Vastrón jogos örökösének tette csak egy logikai lépésként simult bele a történetbe.

Ami viszont ezt követte, az volt a rész egyik legjobb, legizgalmasabb és legérzelmesebb pontja.

Igazán szívbe markoló volt, ahogy Drogon siratta az anyját, és ezt tetézte, hogy Westeros utolsó varázslatos lénye felismerte: anyja haláláért a Vastrón az első számú felelős. Megkímélve Jon életét lángcsóváival elpusztította a trónt, hogy soha senki ne ülhessen rá. Ha a Trónok Harca befejező epizódjára gondolok, szeretném, ha az a kép jutna eszembe, ahogy a sárkány Daenerys holttestét gyengéden a karmai között tartva, hatalmas szárnycsapkodásokkal eltűnik a szürke fellegekben.

Ezt a kiemelkedő pillanatot egy izgalmas, jól felépített évad előzhette és követhette volna, de összesen egy résznyi idő maradt a játékidőből.

Ezalatt Tyrion gyorsan megszavaztatta a parlamentáris demokráciát, és Brant királlyá választották. Valószínűleg ez a legjobb döntés, de Bran karakteréhez az ötödik évad óta nem jutottunk közelebb. Érdekes, hogy a nyolc évadon keresztül vezető harc a Vastrónért egy ilyen egyszerű jelenetben zárult le – anélkül, hogy bárki megemlítené azt a jelentéktelen tényt, hogy a Vastrón jogos örököse életben van. Ugyan nincs már Vastrón, és Sansának köszönhetően hét helyett hat királyságot kell uralni, de a gyors és zökkenőmentes vitában az írók már csak arra koncentrálták, hogy elvarrják a szálakat, és nem arra, hogy hogyan és milyen kérdéseket hagy maga után a fércmunka. Szürke Féreg (akiből az utolsó részben teljesen értelmetlenül pszeudo-protagonistát faragtak) annak ellenére, hogy megölték a szerelmét és királynőjét, kevés ellenállással ugyan, de végül belemegy mindenbe. Tyrion elnyeri „méltó büntetését”: a király segítője lesz, hogy amit elrontott, azt a következő évtizedekben kijavíthassa. Az utolsó részre úgy tűnik, megint ő lett Westeros legokosabb embere, holott ezt megelőzően csak ostoba döntéseket hozott. A tanácskozást egy kifejezetten kellemetlen és abszurd jelenet követi, ahol a közönségkedvenc karakterek királyi tanácsként egy matinéjelenetet adnak elő.

Így végződik a Trónok harca - szerintünk

Így végződik a Trónok harca - szerintünk

Az a show, amely az izgalmas, erős és sokrétű női karaktereiről volt híres, az utolsó epizódjában a férfiakat helyezte a középpontba, a nők pedig gyors, érzelmi ív nélküli, lecsapott befejezéseket kaptak.

Csak egyet kiemelve: Sansa Észak királynőjének koronáztatja magát. Ennek megint csak egy jól megérdemelt pillanatnak kellett volna lennie, ami büszkeséggel tölti el a nézőt. A Stark lány, aki olyan sokat látott és szenvedett, aki kismadárból felnőtt nő lett, a független Észak királynője… Ezt látva elégtételt ugyan érzünk, de más érzelmekre nincs nagyon időnk. Az utolsó évad ilyen értelemben sajnos a gyors lezárásokról és a sánta kompromisszumokról szólt, a bátor döntések és izgalmas karakterívek helyett. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a sorozat készítői mégis a lehető legjobban zárták a finálét. (Van egy olyan érzésem, hogy az utolsó részt írták meg először, és innen bontották vissza a többit.)

Ahogyan a Trónok Harca a Starkokkal kezdődött, a Starkokkal is végződik. Ez ismét meg tudta érinteni a szívünket a nosztalgiára épített keretes szerkezetnek köszönhetően.

A Stark testvérek búcsúja az utolsó rész második érzelmi csúcspontja. Sansa királynőként, Jon az Éjjeli Őrségbe száműzöttként, Bran királyként, Arya pedig saját határait feszegető szabad kalandorként indul útjára. Egy ügyesen, pontosan és a történethez méltóan felépített Stark-montázzsal búcsúzik az évtized legmeghatározóbb sorozata. Ahogy Sansa büszkén viselve a koronát királynővé válik, Arya egy Stark hajón tart az ismeretlen felé, Jon pedig a szabad néppel kilovagol Északra és eltűnik a fák között, lehetővé teszi, hogy a karakterek szabadon éljenek tovább a fantáziánkban és a szívünk mélyén.

„Ha a Trónók harcát játszod, nyersz vagy meghalsz.”

Némi jó érzést és megkönnyebbülést jelentett az, hogy ez az első epizódban elhangzott kulcsmondat mégis meghatározta a finálét, így a sorozat a történethez legalább hű tudott maradni, a karaktereit viszont, akik miatt érdemes volt nézni, átgondolatlanul hátba szúrta.

Szerző: Szakonyi Noémi Veronika

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra

On the Spot: Gido és a törzsi asszonysors cseke eszter

On the Spot: Gido és a törzsi asszonysors

Barcelonai botanikus kertben zenél a Belau belau

Barcelonai botanikus kertben zenél a Belau

Ezeket a filmeket díjazták a Verzió Filmfesztiválon díjazott

Ezeket a filmeket díjazták a Verzió Filmfesztiválon