Kiállítás a fecskékről, akik végleg elhagyhatják Magyarországot

2019. június 15.
2019 június 28-án nyílik Herbert Aniko (HANIKO) pop-up kiállítása a Rugógyár Galériában. A tárlat a nagyüzemi mezőgazdaság okozta élőhely-átalakítások, klímaváltozás, valamint a fecskefészkek állandó leverése okozta jelenségre reflektál, amely egyre gyorsabban válik jelenünkké. Rövidesen eltűnhetnek a fecskék Magyarországról, amelynek beláthatatlanul súlyos következményei lesznek. A Hirundocímű kiállítás célja, hogy felhívja a figyelmet erre az égető problémára. A kiállításon Lendvai Csaba, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület képviseletében tart majd rövid beszédet.

„Az ember mindig felsőbbrendűnek gondolja magát, manapság pedig ez sajnos egyre inkább így van. Mindent uralni akarunk, a környezetünk, az ideáljaink, az érzelmeink, a félelmeink miatt. A fecskék, akik évezredek óta velünk élnek, tökéletesen szimbolizálják a mai ember tévképzeteit. Összepiszkítják a szép fehér insta-barát házakat, ráadásul hangosak is, így inkább leverik a fészkeiket. Ők meg ennek ellenére emberkövetők. Szóval, én most a fecskék oldalára állok, és át is szellemülök fecskelánnyá” – mondja Haniko.

HANIKO videómunkákat, vegyes technikával készült installációkat és nagyméretű akvarelleket alkot. Munkáit letisztultság, finom, esztétikus kivitelezés és személyes hangvétel jellemzi. Munkáival az érdeklő társadalmi problémákra, jelenségekre reagál.

Ezt szem előtt tartva a Hirondu című kiállítás anyagának létrejöttét is számos kutatás előzte meg, utánaolvasott a fecskékkel kapcsolatos néphagyományoknak, verseket vett sorra. A legjobban talán mégis Dér Zoltán Fecskelány című kötete hatott rá, amelyben Kosztolányi Dezső levelei és Lányi Hedvig lánykori naplója nyomán az ő eltitkolt, nagy szerelemi történetük bontakozik ki az olvasó előtt. Mindezeket együtt értelmezve, Aniko fecske-kompozícióin átszűrve született meg végül a sorozat esszenciális, összefoglaló szövege, amely a Hirundo címet kapta.

haniko

A Rugógyár Galériában látható pop-up kiállítás létrejöttét számos szervezet is szakmailag támogatja, többek között a koncepció mögé állt a WWF valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. A kiállítás anyagáról továbbá a megnyitón elérhető katalógusból tájékozódhatnak az érdeklődők, amelyben bemutatásra kerülnek a Magyarországon élő magyar fecske fajták, illetve olyan információk, amelyek segítenek abban, hogy mit tehetünk értük, hogy óvhatjuk ezt a kivételes madárfajt.

Herbert Aniko aka HANIKO munkáival az őt érdeklő társadalmi problémákra, jelenségekre reflektál. Emellett aktívan reagál a kortárs irodalomra – bizonyos kötetek egyszerűen megtalálják, hogy aztán a bennü(n)k rejlő történetek akvarellként elfolyva, vagy akár darabokra hullva terüljenek szét azon a tiszta papíron.

“Keddenként más életet él. Ilyenkor hullámsír ad otthont a szabadságának; néma hal-magány. Szétzúzott emlékei selymét aztán szétszórja a szélnek. Égi kertbe temeti. A fecskelány.”- írta Farkas-Zentai Lili a kiállításon szereplő egyik alkotásból inspirálódva.

Megnyitó időpontja: 2019. június 28., 19:00

A kiállítás megtekinthető: 2019. június 28 – július 2. között a galéria nyitvatartási idejében

Helyszín: Rugógyár Galéria, 1056, Budapest, Szarka utca 7.