Több mint tíz országból érkeznek világsztárok az idei Fesztivál Akadémiára

2019. július 13.
A Budapest legszebb helyszínein július 20. és 28. között zajló kamarazenei fesztiválon hét esti nagykoncert, mesterkurzusok, ingyenes előadások, nemzetközi hegedűverseny és számtalan kísérőprogram várja az érdeklődőket.

A Kokas Katalin és Kelemen Barnabás művészeti vezetésével megvalósuló Fesztivál Akadémia Budapest alapgondolata kezdettől fogva az volt, hogy a Fesztivál Akadémia több legyen, mint egy „egyszerű” kamarazenei fesztivál világhírű muzsikusokkal, nagyszerű koncertekkel.

Miként a megelőző években, idén is három „pilléren” áll a fesztivál. A világ legkeresettebb és legjelentősebb művészei adnak kamarazenei hangversenyeket, amelyeken a zeneirodalom slágerei – Vivaldi Négy évszak, vagy Schubert Pisztrángötöse – éppúgy elhangoznak, mint valódi ritkaságok, például Pierre Boulez Messagesquisse című hétcsellós darabja, illetve Balogh Máté és Tornyai Péter egy-egy művének ősbemutatója. A legrangosabb nemzetközi professzorok tartanak mesterkurzusokat, amelyre szerte a világból érkeznek zeneakadémista növendékek. És újra megrendezik a Magyarországon egyedülálló, tizenkilenc év alatti gyerekeknek meghirdetett III. Fehér Ilona Nemzetközi hegedűversenyt, amelyre több mint ötven diák jelentkezett három földrészről, s amelynek zsűrielnöki tisztét a legendás Shlomo Mintz tölti be.

Évekre előre lekötött komolyzenei világsztárok, Joshua Bell, Vilde Frang, Alina Ibragimova, Maxim Rysanov, Dejan Lazič, Ránki Dezső, José Gallardo és sokan mások érkeznek Budapestre a fesztiválra, mintha hazatérnének. A Fesztivál Akadémia az idei „Káosz és harmónia” szlogen jegyében a francia barokk zeneszerző, Jean-Féry Rebel Káosz című kompozíciójával kezdődik július 20-án a Zeneakadémián, és bő egy héttel később az ugyancsak francia barokk Jean-Marie Leclair harmonikus g-moll hegedűversenyével fejeződik be. De a káoszból létrejövő harmónia nemcsak egy hét távlatában, hanem nap mint nap is átélhető lesz a fesztiválon, különösen, ha elfogadjuk a görög mitológia alapvetését, hogy a teremtés aktusa szorosan összekapcsolódik a szeretettel. A Fesztivál Akadémia tökéletes példát kínál erre az ősi, görög bölcsességre, amennyiben a szeretet a motorja a fesztiválnak: a zene szeretete, a tanítás és a zenélés szeretete, és ami talán ennél is fontosabb, a kamarapartnerek és a közönség szeretete, végső soron a másik ember szeretete.

Nevének és az otthonául szolgáló legendás intézménynek megfelelően a Fesztivál Akadémia a jövő muzsikusainak nevelését is elsődleges céljának tekinti. Kezdettől fogva központi szerepet kaptak tehát a fesztivál életében az előadások és a mesterkurzusok, 2017 óta pedig része a Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny is, amelyet tizenkilenc év alatti hegedűsöknek hirdetnek meg, a zsűri elnöki tisztét Shlomo Mintz tölti be, a zsűritagok között pedig a világ legjelentősebb hegedűtanárai kapnak helyet.

Ehhez a három pillérhez kapcsolódnak különböző kísérőprogramok, a Zeneakadémián a fellépő művészek által tartott ingyenes előadások és Dobos Tamás fotóművész kiállítása is várja az érdeklődőket, de Budapest számos csodás helyszínét megtöltik még zenével a fesztivál fellépői. Például három kivételesen szép, és akusztikai szempontból is kiváló könyvtár olvasótermét: a „kulturális körmenet” keretében július 25-én az Egyetemi Könyvtárban, az Idegennyelvű Könyvtárban és a Budapesti Műszaki Egyetem Könyvtárában rövid koncerteken vehetnek részt az érdeklődők. A zenéhez minden alkalommal felolvasás is társul, mégpedig neves színészek közreműködésével.

Július 26-án a Széchenyi Gyógyfürdőben valódi örömzene várja a vendégeket: Bach 3. brandenburgi versenye, majd operett részletek Horti Lilla, és cigányzene Sárközi Lajos és zenekara előadásában. A zenészek a medence partján, a közönség a vízben: ez lesz a késő esti koncert koreográfiája. Ezeken kívül privát koncertek a történelmi Hubay-szalonban, élőzenés zenetörténeti előadások, kerekasztalbeszélgetések, és éjszakába nyúló, autentikus kávéházi cigányzenével kísért vacsorák. Az Országház kupolacsarnokában Liszt Ferenc Koronázási miséjéből adnak elő két tételt államiságunk legfőbb jelképe, a Szent Korona tiszteletére.

A Fesztivál Akadémián tíz napon át egyedülállóan izzó kamara-hangversenyekre, klasszikus zenei világsztárok bámulatos együttműködésére és pezsgő fesztiválhangulatra számíthat a közönség. Túlzás nélkül állítható, hogy július utolsó hetében a nemzetközi komolyzenei élet szíve Budapesten fog dobogni. Most túlzás nélkül állítható, hogy július utolsó hetében a nemzetközi komolyzenei élet szíve Budapesten fog dobogni.

A részletekért kattints a honlapra!