Juhász Anna ezúttal Czóbel Béláról beszélget Szentendrén

2019. március 09.
Az esteken rendhagyó módon, személyes aspektusból mutatkoznak be Szentendre képzőművészei, eddig nem publikált írások, levelek révén.

A HATLÉPÉS sorozat keretében Szentendrén az Újragondolt Czóbel 3.0 tárlaton Barki Gergellyel, a kiállítás kurátorával Juhász Anna beszélget. Az est folyamán közreműködik Radnay Csilla színművész,Nagy Ervin színművész és Szabó Ádám harmonikás, énekes.

Fotó: Bodnár Zsófi

Március 23-án, szombaton délután a városhoz ezer szállal kapcsolódó, 92 évet élt Czóbel Béla (1883-1976) festőművész különleges élete és munkássága kerül a középpontba. Rényi Katalin, Vajda Lajos és Vajda Júlia programja után a HATLÉPÉS sorozat negyedik estjén ismét beszélgetéssel és felolvasószínházzal gazdagítva bomlik ki a festői életmű, a helyszín pedig a Czóbel Múzeum Újragondolt Czóbel 3.0 Híd a ‘Die Brücke’hez – Fókuszban Czóbel expresszionizmusa című tárlata, ami újdonságaival Czóbel életművének és életének rejtélyes, a kutatók számára még ma is sok fejtörést okozó és feltáratlan területeit is bemutatja.

Czóbel Béla (1883-1976) nem tartozik az igazán titokzatos művészek közé, életművének feldolgozását mégis számos rejtélyes mozzanat nehezíti. Leginkább az életmű első periódusa, a nemzetközi áramlatokhoz való legszorosabb kapcsolódásának homályba vesző időszaka vár megfejtésre: nem csupán e hosszú évtizedek művészi termésének java hiányzik vagy lappang, de írásos források és egyéb dokumentumok szűkében is vagyunk. Emberi kapcsolatai körül is csak óvatosan tapogatózhatunk, így például a nőkkel, feleségeivel kapcsolatos magatartásában is számos kérdőjel mutatkozik, ahogy a kollégáival, művésztársaival ápolt, vagy éppen mellőzött viszonya is érdekes fénytörésbe helyezi őt.

Megfejtésre vár az a rejtély is, hogy zsidó származása ellenére vajon hogyan és miként tudta ő bújtatni a német megszállás idején a szintén zsidó származású jóbarátot, egykori mecénását, Hatvani Ferenc festőművészt. Majd hogyan került a háború végeztével olyan kivételes helyzetbe, hogy a legádázabb kommunista diktatúra idején is ingázhasson Szentendre, vagy éppen Budapest és Párizs közt? (Ahol ráadásul kemény valutáért árusíthatta műveit.) Apolitikus művészként tartjuk számon, ám egyes források arról árulkodnak, hogy voltak esetek, amikor nem rejtette véka alá politikai meggyőződését. Van mit feltárni!

Karinthy Frigyes Láncszemek című novellájából tudjuk, hogy legfeljebb hat lépéssel bárki elérhető a Földön. A Ferenczy Múzeum legújabb programsorozata a szépirodalom barátainak szól, ám azzal a szándékkal, hogy a résztvevők – néhány lépés megtételével – a képzőművészethez is eljuthassanak. A HATLÉPÉS című irodalmi szalon házigazdája Juhász Anna.

A tárlat 20:00 óráig látogatható.
Belépőjegy az estre: 1000 Ft.
Kedvezményes belépőjegy a program résztvevőinek a kiállításra: 700 Ft

A programon való részvétel regisztrációhoz kötött: regisztracio@muzeumicentrum.hu
Budapestről autóbusz indul az estre, aki busszal jönne, regisztráló levelében kérjük, jelezze március 20-ig!

Helyszín: Czóbel Múzeum, Szentendre, Templom tér 1.
A programváltoztatás jogát fenntartjuk.