Éjszaka – új klip a Margaret Islandtől

2019. július 14.
“Foszló és laza, könnyű éjszaka...” - ismeretlen ismerősök ihlették a Margaret Island Éjszaka című dalát, melyhez most klip is készült.

“Életünk az éjszaka, korábban mégsem dedikáltunk egy dalt sem az éjszakai életnek, az éjszakában összetalálkozó embereknek – mesél a dal alapjául szolgáló inspirációról Lábas Viki, a zenekar énekesnője. – Egyszer a turnébuszban hazafelé beszélgettünk arról a srácokkal, hogy milyen különös kapcsolat van a közönségünk és köztünk: olyanok vagyunk, mint az ismeretlen ismerősök, akiket a közös élmény után két külön út visz haza”.

Az Éjszaka című dal a Margaret Island tavaly ősszel megjelent III albumán található, mely a megjelenés óta aranylemez lett és Fonogram díjat is kapott.

„Zenei értelemben a dal különlegessége a középrésznél egy olyan vokális kiállás, amit korábban egyik dalunkba sem szőttünk bele, nem volt ránk jellemző” – mutat rá Füstös Bálint, alapító-gitáros.

“A III lemezünkről ez az egyik legdinamikusabb dal, amit a közönségünk is nagyon jól fogadott, koncerteken mindig ezt éneklik leghangosabban velünk” – emeli ki Törőcsik Kristóf, alapító-basszusgitáros.

A Margaret Island új klipjét Miki357 rendezte, a koncepciót és látványt Sivák Zsófiával együtt találták ki, montázs klipnek, különböző hangulatképek szőttesének mondható.

“Nem volt alkalmam még együtt dolgozni a zenekarral, bár Vikivel több közös projektünk is volt már korábban. Emiatt vártam az együttműködést, és nagy örömömre szolgált, hogy egy rendkívül energikus és profi csapat lett a Margaret Islandből” – mesél a közös munkáról Miki357 rendező. “A klip nem kívánt sokatmondó koncepcióval operálni, sokkal inkább egy érzetet próbált megfogni, ami álomszerűségével és ’randomságával’ kívánja a dalt illusztrálni. Fontos volt, hogy mindemellett valósan jelenjenek meg a tagok az elemelt képsorokban.”

A zenekar idén 5 éves, amit egyfelől egy különleges, világörökségi helyszíneken (Aggtelek, Tokaj, Pannonhalma stb.) adott koncertsorozattal ünnepelnek a ‘Legszebb színek’ országjáró turné keretein belül, másfelől a születésnapi és egyben szezonzáró nagykoncertre szeptember 27-én a Budapest Parkban számíthat a közönség.

Kíváncsi vagy az augusztusi Marie Claire-ben megjelent interjúra és a fotókra is? Mutatunk egy kis ízelítőt!