Nonfiguratív dizájn a TOBE Gallery-ben

2019. augusztus 05.
A TOBE Project rendezésében létrejött PAPAYA kiállítás széles palettájú anyagát mutatja be a nemzetközi és hazai kortárs művészet nonfiguratív irányvonalát követő alkotóinak.

A papaya fa leveleinek ernyős, geometrikus formái és a gyümölcskéreg hideg, zöld színárnyalatai, illetve a papaya ovális alakja és a gyümölcs húsának meleg, élénk narancs színe köszön vissza a kiállított munkákban. A kiállító művészek olyan festmény, fotó, installáció és formázott vászon technikájú alkotásai kapnak helyet a térben, amelyek az üde, nyárias, komplementer színek és különböző formák harmonikus szembeállításával hoznak létre párbeszédet. A különböző technikájú alkotások kiválóan reprezentálják a kortárs művészek egyedi alkotásmódjai és megfogalmazásai mellett a korszellem és az e generáció munkásságára jellemző kifejezésmódot.

A Pegazus terében kiállításra kerülő PAPAYA az egy évvel korábban rendezett PIÑA kiállítás folytatásaként következetesen és egyedülálló módon képviseli a kortárs művészet újító és kísérletező alkotóit.

A kiállítás megtekinthető: 2019. augusztus 21-ig (kedd kivételével minden nap 12 és 19 óra között)

A belépés ingyenes!

Kiállított művészek:

BARABÁS Zsófi, BERNÁT András, Gustavo BLANCO-URIBE (VE),

ERDÉLYI Gábor, FORGÓ Árpád, GÁL András,

HALMI-HORVÁTH István, Lili(ana) (US), MARAFKÓ Bence,

Liz NIELSEN (US), ROBITZ Anikó, José Luis (Chuchi) SÁNCHEZ (VE),

Carla TABORA (BR), Alejandro VEGA BEUVRIN (VE).

Cím: PEGAZUS, Kossuth utca (a templom mellett), Szentbékkálla, 8281