Követtem az elmúlt éveidet, de ha csak az elmúlt egy évedet nézem, igazán sűrű volt, nagyon sok jelenléttel.. Most egy pihenősebb időszak jön?
Igen. Bemutatóm tavaly szeptemberben volt, ami a Büszkeség és balítélet, aztán most volt egy Elektra Budaörsön, amit az Alföldi Robi rendezett. A kettő között pedig az Alvilág forgatása. Most nyáron nem vállaltam semmit, végre lesz nyaralás.
A színház meg a film csapatjáték, az a te területed. Ami nekem az otthonom, az olvasás és az irodalom, inkább magányos dolog – az ember egyedül van egy könyvvel. Erre tudsz időt szánni magadnak? Van szükség erre az egyedüli feltöltődésre, amit mondjuk egy könyv tud adni?
Nagyon. Nagyon-nagyon nagy szükségem van rá. Hogyha az ember próbál színházban, vagy ha forgat, az egy egész napos elfoglaltság, nehéz egy könyvet beleilleszteni, ráadásul nem szeretem, hogy elkezdek valamit és utána pár napig nem tudok vele foglalkozni.
Jobb szeretsz belemerülni…
Ha van időm, igen. Egyébként ez érdekes, amit mondasz, hogy az irodalom, az egy picit magányosabb dolog. Én szertornáztam, meg úsztam, és mind a kettő magányos, nem csoportjáték. Amikor a színház rám talált 12 éves voltam, egy nagyon furcsa felismerés volt, hogy uramisten, mennyire jó csapatban lenni, játszani tudunk együtt. Szerintem az olvasás abszolút nem magányos – hát annyian vagyunk, nem? Hogyha olvasol, nagyon-nagyon sok ember, személyiség, történet talál meg. Sok világ.
Hogyha világok… Te emlékszel, hogy melyik volt az első könyv, ami katartikus élményt adott?
Kettő ilyen is van. Amikor még nagyon pici voltam, az anyukám mindig Weöres Sándornak a Bóbita könyvét olvasta, minden este, és szegény, hogyha ő fáradtságában trükközni próbált, például kettőt lapozott, akkor én szóltam, hogy nem az jön. Tudtam kívülről az egészet. Emellett kis pici kiskamaszként a Martina újra táncol című könyv meghatározó, ami azért volt fontos, mert 12 éves koromig szertornáztam, akkor volt egy edzőcsere, ami nem volt túl szerencsés, aztán történt velem egy baleset és úgy alakult, hogy nem jártam többet. Egy borzasztó nagy hiányt meg egy űrt hozott magával ez a helyzet. A könyv arról szól, hogy egy lány elveszti a szüleit, de elveszti a táncolás képességét is egy időre. Megmutatja, hogy ő hogy tud ebből fölállni. Tulajdonképpen azt kaptam ettől a könyvtől, hogy nem vagyok egyedül, hogy mással is megtörténnek olyan problémák, ami veled megtörténik, és ez nekem akkor egy csodálatos felismerés volt. Azt hiszem, hogy emiatt a könyv miatt szerettem meg az olvasást.
Ez egy fontos időszak neked, megjelent a színház az életedben, ami felszabadulást hozott?
Nem tudatosan. Sportoltam, de soha nem értettem, hogy miért kell valakit legyőzni. Viszont nagyon szerettem verseket mondani. Elvittek felvételizni egy gyerek színjátszó körbe és ott ragadtam. Akkor ott jött a felismerés, hogy úristen, hát így, csoportban együtt játszani, az valami csodálatos dolog! Sikerélményem volt, jó volt ezt csinálni. Engem a színészetnek mindig az a része érdekelt, amikor valamit át tudok adni.
Nagyon sok kollégán vettem észre, hogy mi szégyenlősek vagyunk. Van egy együttes és van egy énekesnő, mezítláb énekel egy selyemruhában – és látom, érzem, hogy az ő maga. Én nem tudok ilyen lenni magamtól. Én szívesen bújok el valami mögé és azt nagyon szívesen tolmácsolom. Igazából nem látszani, hanem láttatni akarok. És ez a színháznál csodálatosan működik.
Volt olyan szereped, akár film akár színpadi, amitől te sokat kaptál?
Ó, abszolút, több is! Molnár Ferenc karakterek közül az egyik, akitől a legtöbbet kaptam, az az Üvegcipő Irmája. Életszeretetet ettől a mély érzelmű, szélsőséges, vad egyben tiszta nőtől. Filmben a Terápia sorozatból az Adél karaktere, akitől nagyon sokat kaptam. Nyugodtsága mellett valami mély bölcsesség volt benne, hogy nagyon jó volt a bőrében lenni.
És jól emlékszem, hogy az életedben fontos az Utas és holdvilág feldolgozás is?
Igen. Hát az mondjuk egy csoda. Szerintem minden nő akar egy kicsit Ulpius Éva lenni, aki elolvassa ezt a regényt. És aztán egyszer csak azt mondják a színházban, hogy elővesszük ezt a darabot és te leszel Ulpius Éva… Úristen! És akkor az első nagy öröm után a kétségbeesés, hogy hol vagyok én Ulpius Éva, hol van ez az egész bennem? Végül egy nagyon különleges előadás lett, sokat játszottuk.
Kikészítettem pár könyvet az asztalra. Az első Kalapos Éva F mint könyve…
Ez nekem egy hatalmas élmény. A főhősök nehéz sorsú emberek, egyszerű emberek, nem az irodalomhoz köthető emberek, de ők nagyon sokan vannak. És ez is egy élet, és ez itt történik, velünk együtt. Van eleve egy olyan nyelvezete a könyvnek, ami elsőre egy picit megüt, meghökkenti az embert, aztán megérted, hogy csak így lehet elmesélni. Az ilyet hívom szagos könyvnek. Hogy egyszerűen érzed azt a miliőt, azt az életet, azt a helyet, azt a lakást, azokat a problémákat. Emellett számomra az egyik legszebb szexjelenet ebben a könyvben van leírva. Ilyet még nem olvastam.
A könyv, az egy kikapcsolás kell,hogy legyen neked, ami elrepít valahová, vagy egy megnyugvás…?
Nagyon érdekes… Nálam ez, és szerintem biztos, hogy sokunknál van így, nagyon hangulatfüggő dolog. Van, amikor nagyon szeretem az igazi szépirodalmat, valamikor meg egymás után elolvasok hat skandináv krimit. Most az Évával való találkozás előtt az Itt járt Britt-Mariet olvastam.
Igen, ezt is bekészítettem…
Nagyon ritkán szoktam hangosan nevetni könyvön, hát ezen sokszor nagyon hangosan nevettem, miközben a végén meg sírni kell. De nem azért, mert valami végtelen nagy szomorúságot kapsz, hanem mert annyira szép. Ez szintén egy felemelő és életigenlő, életszeretetről szóló írás… Tényleg, most, hogy így egymás mellé tettük a két könyvet, látszik, hogy mind a kettőben van egy picit valami fogyatékkal, nehézséggel élő szereplő…Lehet, hogy én szeretem ezeket a fura alakokat…
Olvastam nemrég egy interjút Szabó Magdával, és pár sorsfordító pillanatáról mesélt. Hogyha mondjuk tőled kérdezek párat, akkor a Liza, az mindenképpen sorsfordító volt?
Abszolút. Ahogy a Martina újra táncol könyv is…
Az is, ez már kettő…
Nézzünk még egyet…? Igazából az a döntésem, ami szinte az egyik legnagyobb döntés volt az életemben, hogy szabadúszó legyek én, aki csapatjátékos vagyok – a döntés maga nagyon felszabadító volt. És még ha rosszul is döntök, az az én döntésem volt. Mert ilyen is van, és ezt is meg kell élni.
Elindultunk Weöres Sándortól, aztán volt sok kortárs szerző, akiről beszélgettünk. Ígérd meg, hogy még idén találkozunk – kedvencem, Heltai kapcsán. Őt Te is szereted, igaz?
Nagyszerű, legyen így…!
