Dusánt utoljára a Tiszta szívvel című Tilla-filmben láttam hosszú, fekete ballonkabátban, maffiózós napszemüvegben, vicsorgó rottweilerek társaságában. Sötét gengszternek szokta meg a szemem, ehhez képest üde, fehér felsőben, világos nadrágban libbent ki az intézet ajtaján. Mielőtt kezet nyújtott, mobilját odafogta vállával a füléhez: „Csak ne aggódjon, kedvesem, a fájdalom el fog múlni, egy hónap múlva már nem is fog emlékezni a műtétre.” Mindezt lehengerlő szerb akcentussal mondta, egészen filmes jelenet volt.
Bevezetett az orvosi szobájába, főzött egy erős kávét, közben hárompercenként csörgött a mobilja, vagy üzenete érkezett egy betegétől. Minden hívás után elnézést kért, miközben tulajdonképpen én tartottam fel. Csak két fal választott el minket attól a helyiségtől, ahol az országban a legkomolyabb gerinc- és agyműtétek folynak. Aztán hamarosan már annyi se, mert óvatos kérésemre, hogy benézhetek-e a műtőkbe, nem sokat habozott igent mondani. A tudatlanság nyugalmával vedlettem át steril ruhába. Sapka és védőmaszk fel, cipő le, kalucsni fel.
Az ajtó kinyílt, és a szemem elé tárult négy műtét külön-külön szobákban. Az egyik operáció még csak akkor kezdődött, a másik három már javában tartott. A betegeknek csak a keze látszódott, illetve az a rész, amit éppen operáltak. Az egyik ágyon a talpak is kilógtak a zöld lepel alól, méghozzá egy kisgyerek apró lábai. Akkor összeszorult a szívem. Csövek, infúzió, szívhangot figyelő, pittyegő gépek, altatóorvosok, képregénymintás műtősapkát viselő doktorok mindenütt. Dusán megmutatta az ébresztőszobát is, ahol az operáció után magukhoz térnek a betegek, majd visszavonultunk békés orvosi szobájába. Ittam egy pohár vizet, és arra kértem, hogy ne az orvosi, hanem a színészi karrierjével kezdjük az interjút.
Három filmben is játszik a közeljövőben, végre megtalálták olyan szerepek is, amikor nem sötét figurát alakít. A páciensei felismerik a filmekből?
Naná! Nagyon furcsállják, hogy egyik nap még a mozivásznon látnak droggal üzletelni, másnap pedig a késem alá fekszenek. Az utcán is megállítanak, hogy „jé, maga az?”. Néha mutogatnak is rám. De nem kell azt képzelni, hogy valami szupersztár lennék, csak érdekes lettem. Azt azért kihangsúlyoznám, hogy én elsősorban sebész vagyok. Az orvoslás az én érdemem, a színészet nem.
Hát az kinek az érdeme?
Fliegauf Benedeké. Akkor ismertem meg, amikor még nem is volt művészfilm-rendező. Megkért, hogy segítsek neki az első experimentális filmje elkészítésében. Annyira jól sikerült, hogy a Magyar Filmszemlén első díjat nyert az alkotás. Ezután indult be a filmes karrier. De most jut eszembe, hogy már gyerekként is szerepeltem, a kragujevaci lakásunktól száz méterre volt egy színház, elhívtak egyszer egy gyerekelőadásukba játszani.
Arra is volt már példa, hogy az ön személyiségjegyeihez alakították a filmszerepet. Till Attila filmjében, a Tiszta szívvelben ezért lett a maffiózó szerb ajkú.
Tilla olyannyira rámírta a szerepet, hogy még ahhoz is ragaszkodott, hogy a nevem Dusán maradjon a filmben, a forgatókönyvbe is úgy írt bele. Persze én rögtön kihúztam, így lettem Dragan. Tilla látott Fliegauf filmjében, a Dealerben játszani, és ő már akkor eldöntötte, hogy forgatni fog velem egyszer.
Állta a szavát. Till Attila azt nyilatkozta annak idején a film kapcsán, hogy erre a szerepre olyan embert akart, „akiben van valami ördögi, a gonosznak a legizgalmasabb fajtája, valami sötét erő. Dusán erős és férfias, de közben puha.”
Nekem is ezt mondta. És Bodó Viktor is megsúgta egyszer, hogy biztos fog csinálni egyszer egy olyan mozit, amiben én leszek az ördög. De most maga is látja, hogy nem vagyok én olyan ördögi! Lehet, hogy a külső megjelenésem zord, de legbelül puha vagyok, ahogy Tilla is nyilatkozta. Az tuti, hogy nem vagyok szép ember, nem hiába kértek fel eddig csak gengszterszerepekre. Egyszer egy újságíró így fogalmazott: rossz arc jó ésszel.
