A Living-Loving életHű koncert apropóján beszélgetünk, már maga az elnevezés is elég önazonosra sikerült.
Nekem is azért tetszik ez a név, mert elrugaszkodás attól a produceri ötlettől, hogy csináljunk egy egyszerű életmű koncertet az Arénában. Nem vágytam az Arénába, az életmű szó pedig vérfagyasztónak hangzott, én egyrészt nem érzek semmiféle lezárást, másrészt nekem az életem a művem. Novák Peti vetette fel, hogy hívjuk élethű koncertnek, ami nekem is nagyon megtetszett, és az amin az ember röhög, mindig stimmel. A Living-Loving cím már megvolt, amit meg azért szeretek, mert van benne rock and roll utalás és az alapparancsot is magában rejti.
Novák Péterrel már az elejétől fogva közösen gondoltátok ki a program egyes részeit, elemeit?
Péterrel már sokszor megbeszéltük, hogy egyszer csinálunk közösen valamit, korábban is dolgoztunk együtt, mindemellett nagyon jó barátom. Most arra kértem, hogy legyen partner ennek a koncertnek a kitalálásában, vegyen részt a rendezésben, ő az, aki a nagyon sok szereplős, nagyon sok komponensen alapuló színpadi jelenlétet egyberakja. Ezen a koncerten a vendég fellépők is az életem különböző zenei dimenzióiból jönnek, annyi a közös bennük, hogy mindenki az én dalaimat énekli, kivéve az egyetlen kakukktojást, Miklósa Erikát.
Hogyan választottad ki azokat a zenészeket, akiket meghívtál a koncertre közreműködőként?
Mivel most nem a Müller Péter Sziámi AndFriends zenészeivel lépek fel, megkerestem Szakos Krisztiánt, aki a legmérvadóbb könnyűzenei producer ma Magyarországon. Megkértem, hogy gondolja újra a számokat és állítson össze egy olyan zenekart, amit ideálisnak gondol nemcsak hangszerelésben, hanem mentalitásban is. Ez elképesztően jó hatásfokkal jött létre, úgy válogatta össze a zenészeket, hogy azt nézte, ő és én kikkel tudunk együtt dolgozni, ki az, aki megbízható és jó zenész. Rajtuk kívül ott lesz a koncerten még két másik formáció, egyik a Romano Drom, akik számomra a legmélyebb autentikus cigányzenét modern nyelven játszó hazai zenekar, a másik pedig egy tinédzserekből álló önkéntes fiatal trió, akik arra vállalkoztak, hogy az URH blokkot kísérjék. Érvényes, látható íve lesz az egész műsornak, úgy szoktam mondani, hogy a program egy séta az életem zenei főutcáján, ahol sokféle műfaj van, az operától a jazzen át a sanzonig, a mainstream poptól az alter rockig, minden, amivel korábban foglalkoztam, megjelenik.
Hatalmas dalmennyiségből kellett merítenetek, hogyan válogattatok?
A fellépők maguk választhattak a közel 2000 dalból álló repertoáromból. A koncerten többek közt komolyzenei mélységeket közvetítő barátok is lesznek, Miklósa Erika, Szinetár Dóra, Szakcsi Lakatos Béla, Jávori Ferenc, Dés László, Tolcsvay László, Darvas Feri, Menyhárt Jenő és a Baltazár Színház is fellép. Ez utóbbi Közép-Kelet-Európa egyetlen értelmi fogyatékosokból álló professzionális színháza, ahol én már 12 éve színészkedek.
Ha már a komolyzenénél tartunk, a Magyar Állami Operaházat egy ideig vezetted is és a Bartók Plusz Operafesztivál szervezésében ma is részt veszel.
Igen, egy darabig igazgatója voltam a Magyar Állami Operaháznak, ahova az Erkel is tartozik, a Bartók Plusz Operafesztiválnak pedig az alapító-igazgatója voltam. Jelenleg a külkapcsolatokért felelek, Kesselyák Gergelynél most jó kezekben van a fesztivál, a szellemi tartalma nagyon szépen kikristályosodott. A Key to the Future nemzetközi operaíró versenyünk is nagyon népszerű, tavaly már 19 teljes értékű operát küldtek be. A győztes darab Albin Fries műve, a Nora, a szerzőnek idén a Bécsi Állami Operaházban, a Staatsoperben is bemutatója lesz.
Helyszínnek az Erkel Színházat választottátok most, a gyerekkori kötődésen túl, miért éppen itt lesz a koncert?
Az Aréna után a következő legnagyobb helyszín az Erkel Színház, ami egyrészt méretarányosnak tűnt, másrészt az életemben tényleg fontos szerepet töltött be ez a hely. Az anyukám balett-táncos volt, majd később ő lett az Operaháznak, majd az Erkel Színháznak a színészbüfése. Én ebben a közegben nőttem fel, nagyon szerettem, én voltam a mindenki Petikéje. A legenda szerint egyszer a János Vitézben egy valódi birkanyáj szerepelt és engem egy kedves ottani dolgozó a kék kantáros nadrágomban felrakott egy birka hátára. Majd hirtelen elszólították és ott felejtett, én pedig bementem a birkákkal a színpadra….
Milyen színpadképpel, látványvilággal készültök?
Palkovics Edina, „E” nálunk a vizuálfelelős, most egy számomra nagyon meggyőző ledfal vetítés kombinációt talált ki, egy olyan elemsort, ami a színpadképet is jól kiadja. Novák Péter és Szilágyi Yvette tervezte a világítást és a színpadképet.
A színházi előadásokhoz hasonlóan a műsort két felvonásra osztottátok fel.
Színházi gyerek vagyok, nekem a két részes előadás a természetes. Először mindkét részhez eszembe jutott a kezdés és a finálé. Közel háromórás a koncert, az első részben a kávéházi hangulattól eljutunk egészen az URH-ig, majd a második rész egy nagyszabású kezdéssel indul, végül mindenki egyszerre lesz jelen a színpadon. A két részt tehát az indokolja, hogy ez a koncert ebben a formában lesz értelmes és teljes.
Dés László is vendég lesz a Living-Loving koncerten, vele most belevágtatok egy újabb közös munkába.
Nemrég együtt léptünk fel egy koncerten, ami után megkért, hogy az egyik dalához én írjam meg a szöveget. Ez öröm és megtiszteltetés volt, ráadásul ez a dal lett végül a lemez címadó dala, Éjféli járat címmel. Most a Vígszínháznak egy Petőfiről szóló darabon dolgozunk közösen, aminek a lényegét csak egy nagyon sugallatos pillanatban lehet elkapni, de közel vagyunk ahhoz, hogy fogást találjunk rajta.
Jellemző rád, hogy hosszú távon is megtartod azokat a művészeket, akikkel egyszer jól dolgoztál együtt?
Már-már a hülyeségig ragaszkodó vagyok. Én költőként és nem zenészként indultam, csak később jöttem rá, hogy nagyon szeretem énekelni a verseimet, és ha zenésztársak vannak körülöttem, az jó érzés. A professzionalizmusnál sokkal előbbre való volt nekem mindig a barátság és az együtt létezés. Meggyőződésem, hogy egy zenekar nem annyi, hogy pár jó zenész összeáll, hanem valami körnek ott be kell zárulnia.
Az AndFriends zenekarnak egyre több huszonéves, sőt tizenéves rajongója lett az utóbbi években, úgy tűnik, minden generációhoz eljut a zenétek.
Épp most írt egy 13 éves kislány, hogy mindent visz nála a Sziámi.. Akik a mi zenénkre ráhangolódtak, mindig is érzékeny hősök voltak és sokan mesélik, hogy náluk gyerekkorukban is állandóan ez szólt otthon. A repertoárunkban is vannak olyan dalok, amiket 1980-ban írtunk Menyhárt Jenővel az URH-nak, de olyanok is, amik idén születtek. A közönség nagyobbik része énekli velünk az összes dalt, az egészet egy homogén programként élik át.
A dalokban azért leginkább a te személyiséged, gondolatvilágod jön át, aminek az alapjai valószínűleg időtől és korszaktól függetlenek.
Szokták mondani, hogy a dalainknak van egy közéleti bukéja, de hogy én politizálnék, azt mindig elutasítottam. Engem az érdekel, hogy milyen az emberek közérzete, milyen mondatok hangzanak el, ezek hogyan függnek össze a szellemi élményeimmel és mindezt hogyan lehet szöveggé gyúrni. Leonard Cohen mondta, hogy az a baj a dalokkal, hogy a dalokért oda kell elmenni, ahol a dalok vannak. Én mindig így írtam, megvártam, amíg egy térkép megjelenik bennem, amin villog pirosan valami, ilyenkor odamentem és ebből lettek a dalok. Ezért nálam messze túlmutat a napi aktualitásokon egy dal, én soha nem az aktuális hatalomnak mentem neki, hanem egyszerűen szabad gondolkodó vagyok és kimondok mindent, ami az eszembe jut. 2009-ben a Kontroll Csoportot meghívták New Yorkba, hogy a berlini fal lebontásának az évfordulóján mi adjuk a nyitó koncertet, az Európai Szolidaritás Központtól pedig éppen idén kaptunk egy díjat a korábbi lengyelbarát munkásságunkért. A Kontroll és az URH dalok ma is helytállóak, de azért nincs se nosztalgiám, se hiányérzetem, mert most is ilyen dalokat írok.
Az állandó időszerűséget az is indokolhatja, hogy a történelem nálunk sokszor úgy tűnik, ismétli önmagát.
Ez az egész világra jellemző, nemcsak Magyarországra. Szakcsival a Szentivánéji álomból írtunk egy zenés játékot néhány éve, amiben arról panaszkodik Shakespeare, hogy klímaválság van, megszűntek az évszakok, nyáron hideg, télen meleg van, mi lesz most? Nem akarom bagatellizálni a jelenlegi klímaválságot, de ilyen szinten is van valamiféle spirális jellege a történelemnek. Sokan kérdezik tőlem, hogy ami most van, az hasonlít-e arra a korszakra, amiben felnőttem, erre az a válaszom, hogy azért ez nem ugyanaz. Amikor nagyon pici voltam, írtam egy verset, ami kb. úgy volt, hogy a végtelen az a közeg, ahol minden előfordul és ahol minden megismétlődik végtelenül sokszor. De soha semmi nem ismétlődik meg pontosan úgy, mert végtelenül kicsi különbségek mindig vannak.
A szabad gondolkodásnak ez a fajta nyitottság és a félelemnélküliség a legfontosabb építőköve.
Félelemben nem lehet élni, mert az meghatározhatja azt, ami aztán történik. Én sokszor tartottam önvizsgálatot, de soha életemben nem féltem semmitől, talán csak attól, hogy nem vagyok elég jó. De a tökélyre törekedni amúgy is dőreség. Egyszer Lili lányom, amikor még nagyon kicsi volt, azt írta ki a falára, hogy: Ne szabd meg a jövődet! Magának ezt az abszolút igazságot írta ki sorvezetőnek, tehát ő meg azt döntötte el, hogy nem akar félelemben élni. A gyerekekre érdemes leginkább figyelni, mert tőlük lehet a legtöbbet tanulni, a felnőttektől csak hülye eszmerendszereket lehet átvenni. Rendszerekben nem szabad élni, módszereket kell alkalmazni az életben. Az ember a saját sorsának nemcsak a szereplője, hanem a rendezője is, ahogy ezt édesapám mondja sokszor.
A pályádon és az életedben te sem követtél soha szabályokat és kitartottál a saját utad mellett.
Elfogadhatunk sarokköveket, amik szerint élünk, de azt, hogy kanonizált, dogmatizált rendszerek gúzsba kössenek, nem szabad megengedni. Én hívő vagyok, de ez nem azt jelenti, hogy hiszek valamiben vagy valakiben, bennem (ez a hívő szó etimológiája) ez hűséget jelent. A hívség szerint hű vagy az eredetedhez, ahhoz, ami miatt ide jöttél a Földre, ez így elfogadható számomra. Egyszer rendeztem egy tévésorozatot, ami Sors címen futott, az volt az alaptétele, hogy ha figyelsz arra, mi, miért történik, akkor a sorsodat éled. A sors pedig nem véletlen és nem végzet, hanem egy játékostárs. Jöhetnek helyzetek, de mindig van lehetőség jól vagy rosszul lépni, ha így teszünk, akkor mondhatjuk el, hogy éltünk. Az élet bármelyik pillanatában meg lehet állni de úgy is lehet élni, hogy nem állsz meg, és mégis jól csinálod az életed. Ha reflektív és meditatív az ember, akkor nem olyan nehéz ezt végiggondolni. Petőfi ebből azt hozta ki, hogy szabadság, szerelem, ennél jobbat én sem tudok mondani. Ha megnézed a sztoikus iskolát, ők azt vallják, hogy vannak dolgok, amik a hatalmunkban vannak, és vannak, amik nincsenek. Azokkal kell gazdálkodnunk – gondolatainkkal, testünkkel, kapcsolatainkkal –, amik tényleg a mieink. Azok a vágyak meg félelmek, amik a legtöbb embert megbéklyózzák, engem nem béklyóztak soha. Mindig azt csináltam, amit szerettem és azokkal, akikkel szívesen voltam, ebből egy meglepően jó élet jött ki, amiért hálás vagyok.
Fotó: Falus Kriszta, Rózsa Melinda
Kövesd a Marie Claire-t a Google hírekben is!
