Cécile McLorin Salvant azon énekesnők sorát gyarapítja, akik bármihez nyúlnak, sikert sikerre halmoznak. Onnantól, hogy 2010-ben megnyerte a műfaj előszobájának számító Thelonious Monk Jazzversenyt, albumai mind a közönség, mind a szakma körében egyöntetűen pozitív fogadtatásra találtak.
Az énekesnőt gyermekkora óta körülvette a zene és a művészet – haiti származású édesapja és Tunéziában született, de francia, guadalupei és amerikai gyökerekkel rendelkező édesanyja gondoskodtak róla, hogy a legtágasabb bepillantást kapja szülei örökségébe. Bár 4 éves korában már zongoraleckéket vett, 8 évesen pedig klasszikus zenét és éneklést tanult, egészen a középiskola végéig nem foglalkozott különösebben a jazzel. 18 évesen felvételt nyert a dél-franciaországi Darius Milhaud Konzervatóriumba, ahol a jazzszaxofonos Jean-François Bonnel hatására került intimebb kapcsolatba a műfajjal. Hangjától és előadásmódjától annyira el voltak ragadtatva a kritikusok, hogy a New York Times egyenesen Billie Holiday, Sarah Vaughan és Ella Fitzgerald méltó utódjának kiáltotta ki.
2013-ban aztán megjelent az első saját nevén futó albuma, a WomanChild, ami rögtön egy Grammy-jelölést hozott. A két év múlva, 2015-ben megjelent For One to Love koronggal pedig már nemcsak a jelölést, de magát a díjat is begyűjtötte. Innentől pedig nem volt megállás: a 2017-es Dreams and Daggersért és a tavaly megjelent The Windowért is hazavihette a legjobb vokális jazzalbumnak járó arany gramofont. November 18-án tehát immáron háromszoros Grammy-díjasként érkezik a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe, ahol ezúttal a New Orleans-i zongoristával, Sullivan Fortnerrel duettben érkezik.
