Sok olyan könyvem van, amit egyszerre olvasunk édesanyámmal, egymásnak ajánljuk, vagy megbeszéljük a kötet adta élményeinket egy kávé mellett hétvégente. Ez mára szertartás lett, amihez ragaszkodunk. Valami, amit mi teremtettünk meg és ami mindkettőnknek sokat ad. F. Várkonyi Zsuzsa könyvével is így vagyunk, ez esetben külön fontos nekem, hogy egy történelmi traumával, önmagában a hallgatással, mint a túlélés eszközével, egy fiatal lány felnőtté érésével mit tudunk mi kezdeni, anya-lánya – hiszen egészen máshonnan nézzük a második világháború eseményeit, hatását, más generáció vagyunk – édesanyám egyidős a szerzővel, ő is az ’50-es években nőtt fel, ezért is érdekelt, hogy fogadja a regényt -, más tapasztalásunk van, mást gondolunk gyászról, pokolról, háborúról.
A Férfiidők lányregénye fejlődésregény, holokauszt regény, egy felnőtté válás története, emberi sorsok tükre, de a gyógyulás regénye is. Nem azért sorolom ezeket a kategóriákat, mert nem találom a megfelelőt, hanem azért, mert valóban mindez egyszerre. Úgy mutat be személyes, emberi traumákat, hogy a történelem és annak minden vetülete a háttérben van. Olgi, Aldó, Klára / Süni, majd Pepe életét látjuk, emberi, családi kapcsolatokat, féltést, aggódást, döntéseket – ki marad, ki megy el, ki vigyáz és ki figyel – és közben érezzük, tudjuk a borzalmakat is, amiket szereplőink cipelnek. Személyes fejlődésük, beskatulyázhatatlan kapcsolatuk – gyönyörű Aldó és Klára tisztességes, emberi, mély támasz-kapcsolata – szolgál megbonthatatlan szövetségük, egy új család megszületésének alapjául.
A Férfiidőm lányregénye az Akik maradtak című, a nézők és a kritika elismerését is elnyert film alapjául szolgáló regény, amely eredetileg 2004-ben jelent meg, most új kiadásban elérhető a Libri Kiadó gondozásában. Ez a könyv a szerző, a pszichológus F. Várkonyi Zsuzsa első szépirodalmi munkája. Talán épp a szerző „főfoglalkozásának”, az emberi lélekre irányuló kivételes figyelmének köszönhető, hogy a történet tulajdonképpen a szereplők belső világában játszódik; a második világháborús traumák túléléséről, a veszteségről, a gyászról, az újrakezdésről, a gyógyulásról, a reményről, az összekapaszkodásról, az összetartozásról, a szövetségről, a szeretetről szól. A történelem kegyetlen viharának kiszolgáltatott egyéni sorsuk, a magány, a másik csöndje mögötti mély fájdalom és elveszettség megértése hozza össze a regény szereplőit. „Akkor most elmondom neked, hogy a háború után három éven át csak azért álltam szóba nagy ritkán a Mindenhatóval, hogy újra elmondjam neki a dühömet, amiért engem életben hagyott. Nagyon tiszteletlenül beszéltem vele…De amióta te vagy, azóta minden este megköszönöm neki, és most már bocsánatot is kérek tőle. Mert ő tudta, hogy mia célja velem. Csak egyedül olyan nehéz kibírni. Ha van kiért, akkor minden könnyebb.” – mondja egy helyen Aldó imádott Sünijének, és azt hiszem, ebben a pár sorban minden benne van, ami az élethez kell.
Bizonyos értelemben a Hajnali lázzal rokonítható a regény; a háború utáni gyógyulás, a másik emberre, mint szövetségesre, társra, támaszra való rátalálás regénye ez is. Ugyanakkor míg ott egy szerelem hozza a megváltást, ad erőt az újrakezdéshez, itt egy különös egymásra utaltság, nehezen definiálható kapcsolat segít az itt maradottaknak a felépülésben. A történetet Klára fejlődésregényeként is olvashatjuk, aki a szemünk előtt válik kamaszlányból nővé és birkózik meg családja elvesztésének fájdalmával – mindehhez a kulisszát, a hátteret a magyar történelem 1948 és 1956 közötti időszaka adja a maga fenyegetéseivel, félelmeivel, árulásaival és hétköznapi hőstetteivel.
Várkonyi Zsuzsa pszichológusként számos szakkönyvet, tanulmányt, cikket jegyez, rendszeresen tart előadásokat. A gyógyítás és a szeretet erejébe vetett hite áll a munkája középpontjában – ezek az erők határozzák meg a Férfiidők lányregénye világát is. Épp ezért nem leír, hanem beszéltet, olyannyira megteremtve hőseit, hogy tisztelt kollégája, Ranschburg tanár úr így fogalmazott: „ebben a könyvben egyetlen szereplő sem várkonyizsuzsául beszél.” Megható, mélyre menő olvasmány, amivel nagyon gyorsan haladunk, és számtalan tekintetet, sorsot, csöndet értünk meg saját környezetünkből, világunkból, miután eljutottunk a könyv végére. Ebben a megértésben a regény felépítése, és a szereplők kiemelt, betoldott naplórészletei, levelei is segítenek nekünk.
#marieclaireolvas #Mcolvasóklub #közösségvagyunk
