Az olvasás talán most fontosabb, mint valaha. Most jött el az idő, hogy odafigyeljünk a szerzők évszázados és mai üzeneteire, elővegyük azokat a könyveket, amik a polcon sorakoznak, és a rohanó hétköznapjainkban nem volt időnk rájuk. Vagy rendeljünk új olvasmányokat, és kezdjünk el picit halkabban élni.
Dacia Maraini Rabolt szerelem kötetét tartom a kezemben. A szerző a kortárs olasz irodalom egyik legnagyobb tekintélyű, legtermékenyebb alkotója, magyarul eddig két kötetét olvashattátok: a Marianna Ucría hosszú életét és a Végállomás Budapestet.
A Rabolt szerelem nem könnyű olvasmány, de annál fontosabb. Nyolc történet, nyolc női sors, nyolc családi háló, és ezer kérdés áll a lapokon. A történetek erősen kapcsolódnak egymáshoz: a kislány, a fiatal hölgy, az érett nő sorsa, akik bántalmazó kapcsolatba kerültek. Akik próbáltak lépni, de volt, hogy hallgattak. Akik sokáig bent maradtak a megalázó és eltipró kapcsolatban, és akiknek, mégha megszólaltak is, nem hitt senki. Törött orrok, törött bordák, pofonok, kényszerű abortusz, lesütött szemek–- Maraini könyörtelenül szembesít bennünket a családon belüli erőszak tényével. Milyen lélektani oka van, hogy valaki nem hallgat az első megérzésére, nem tud szabadulni egy ilyen kapcsolatból? Meddig lehet hinni egy másik embernek? Milyen jelei vannak egy bántalmazó kapcsolatnak? Miért születik meg az önbüntetés, az önvád és a kételkedés az áldozatokban? Az, hogy az elbeszélések nagyrészt egy külső mesélő által bontakoznak ki, tehát kellő távolságot tartva a történettől és a szereplőktől, nem jelenti azt, hogy nem zuhanunk bele az eseményekbe, néha zavarbaejtően: Marina, Velence, Giorgia, Francesca, Anna, Angela, Guisi és Alessandra egy olyan társadalomban élnek, ahol alig van szava egy lánynak, nőnek, ahol nem hisznek nekik és ahol hibáztatják őket az elszenvedett bűnökért, például mert „az egészet saját magának köszönheti, minek jár miniszoknyában”.
Azért is nehéz olvasni mindezt, mert hiszem, bízom benne, hogy ez a nyolc történet elemi erővel hívja fel a figyelmet arra, amiben hátha már előrébb vagyunk. Hátha meghalljuk és meghallgatjuk egymást, merünk szólni és lépni. Bízom abban, hogy több más, a témában fontos kötet mellett, ha valaki Maraini kötetét elolvassa, máshogy értelmez majd „baleseteket”, hallgatást és kérést. Remény ebben a kötetben is van, bátorság és hit, a rettentő tapasztalás után is, még ha egy kisrigó súgja is: „Ne félj! Ne bújj el! Ne tégy úgy, mintha semmi sem történt volna. Menj és beszélj! Ne titkolj el mindent. A méltóságod múlik rajta.”
A Rabolt szerelem nyolc elbeszélése kapcsán az az őszinteség, az az erős, könyörtelen, de szívvel teli hang ugrik be, amit személyesen is tapasztalhattam a szerzőtől, Dacia Marainitől. 2017-ben találkoztunk, Rómában, amikor a centenáriumra Szabó Magda konferenciát rendeztünk Dialógus a női identitásról címmel. Mi Kemény Zsófival utaztunk ki Rómába, és ott Dacia volt az egyik díszvendégünk, aki kedvenc írójáról, Szabó Magdáról mesélt, épp a megjelenített, többsíkú női karakterek okán, a női szolidaritás szükségességéről, és arról, hogy halljuk meg egymást, figyeljünk egymásra, és segítsük egymást a vágyott szabadsághoz.
Maraini könyve „egyszerre látlelet, segélykiáltás és felhívás a világnak. De mindenekelőtt megrendítő olvasmány” -– olvasható a borítón. Így van. Rabolt szerelmek története, pedig a rablásból nincs megváltás. Az élethez viszont szabadulni kell.
A korábbi könyvajánlókat ITT nézheted meg!
