„Dédelgetnünk kell a természetet” – interjú Breznay Pál festőművésszel

2020. június 22. |

Breznay Pállal, a többgenerációs festőcsalád egyik kiemelkedő tehetségével sikerült Budapesten beszélgetnünk. A Ravennában és Párizsban végzett, a fények és a színek szerelmeseként ismert festőművésszel szót ejtettünk a karanténban töltött időről, a vírus hatásairól, a természet megóvásáról és élete első szobráról is.

Melyik országban ért utol a járvány?

Március elején még hivatalos voltam egy, a Képzőművészeti Egyetem szobrászai által szervezett összejövetelre az Epreskertbe egy szobrász barátommal. Kiderült, hogy az első két iráni fertőzött közül az egyikük élettársa ott tanult egy ideig, ezért az utolsó pillanatban inkább lemondtuk a programot. A hónap közepén pedig itthonról vittem volna ki néhány képet autóval a párizsi műtermembe, de pont akkor zárták le a határokat Európa-szerte, így szerencsére itthon ért utol a karantén. Szűk családi körben, home office-ban dolgozó feleségemmel, az idén érettségizett fiammal és a 93 éves édesanyámmal együtt töltöttük ezt az időt.

Aki mindig műteremben dolgozik, annak talán nem is hozott nagy változást a napi rutinjában a karantén. Te azonban sokat festesz a szabadban, a tengernél, a városban, a hídon, fürdőkben. Kihívás volt?

Bár a fürdős képeimet valóban nem tudtam folytatni, és a korlátozások engem is utolértek, szerencsére maradt egy kis mozgásterem, jelenleg két képen is dolgozom a Pasaréten. A napokban megszólított egy járókelő festés közben, és ezt mondta: „Magának mekkora szerencséje van, hisz a munkáját bárhol tudja végezni.” Akár kilépek a szabadba, vagy belépek a műterembe – ahol, ha úgy tetszik, fizikailag be vagyok zárva –, „beszélni” kezdenek hozzám a színek, az arányok, a formák, a vonalak, a fények és a tér együttesen. Ilyenkor a szellem szabadon szárnyal, nem érzékelni az idő múlását vagy a bezártságot.

Kis csobogás 120×120 olaj vászon (2019)

Rajongsz a lovakért – gyakran a képeid főszereplői –, most pedig életed első szobrán dolgozol.

Festőként is már régóta tervezem, hogy egyszer megmintázok egy lovat. Ötvös szakon szerzett mintázási tanulmányaimra tudtam eleinte támaszkodni, de álmomban sem gondoltam, hogy milyen komplex munkafázisokon lehet csak eljutni az agyaglótól a bronzöntésen keresztül a bronzlóig. Úgy esett, hogy negyven év után találkoztam össze a szakközépiskolai szobrásztanárommal, aki nekem ajándékozott harminc kiló agyagot, és ellátott néhány jó tanáccsal a szobor vázának felépítésében. Eközben a Pasaréti lovardában felkérést kaptam egy lószobor elkészítésére: egy bajnok, nagypályás, gyönyörű, szürke fedezőménre esett a választásom. A sportos erő és a nemes finomság tökéletesen ötvöződik benne. A patkolókovács műhelyében alakítottam ki egy ideiglenes szobrász műtermet a szobor mintázására, hogy élőben tanulmányozhassam a kiválasztott lovat.

Akkor a karantén téged nem lebénított, hanem inspirált. Volt, akit inkább nyomasztott a kialakult helyzet.

A magányos munkát és ezt a kényszerű, nyugodt időszakot kifejezetten kedvezően éltem meg, de ami igazán megviselt – a társadalmi elszigeteltség mellett –, az a vírus okozta szenvedés és az áldozatok növekvő száma az egészségügy frontvonalának gigászi harca ellenére. Cserébe viszont tizenkét órákat tudtam egyhuzamban, koncentráltan dolgozni. Szerencsére a munkám és a lovak jelenléte az életemben túlmutatnak a mostani krízisen, és segítenek relativizálni a helyzet súlyosságát. Ha a második világháború borzalmaihoz mérem a jelent, ahhoz képest ez igazán eltörpül.

Sokan feltettük a kérdést, hogy miért „kaptuk” ezt a vírust, és hogy ez talán a természet bosszúja. Mit gondolsz erről?

A természet nem bosszúálló, hanem egy tökéletes harmóniában létező, csodás, békés egység. Ha csak a naprendszerünket veszem, olyan hajszálpontos óraműszerkezetként írják le a köröket benne a bolygók, ami maga a csodás egyensúly. Ha ez az egyensúly megborulna, az élet is felborulna. Az iparosodás az, ami megzavarta és megbillentette a Föld klímájának egyensúlyát, és most, hogy a vírus miatt az emberi tevékenység időszakosan leállt, kezd visszaállni a rend, tisztul a levegő és még az ózonlyuk is bezáródni látszik. Az ember sajnos olyan, mint egy gyerek, aki még mindig nem tanulta meg, hogy hogyan bánjon a Földdel és a természettel, bár azért szerencsére elkezdődtek kisebb-nagyobb ökológiai erőfeszítések.

Szerinted min kéne sürgősen változtatnunk?

2008-ban részt vettem egy indián szertartáson Amerikában, egy kerek sátor közepén lángoló tűzet táncoltak körbe az indiánok. A törzsfőnök hozzám jött oda először, hogy egy pohár édes borral megkínáljon, de mielőtt a számhoz emeltem volna a poharat, kérte, hogy mártsam az ujjaimat a borba, és először vessek pár cseppet a földre, mert a Földnek jár az első korty… Tőle kaptuk a bort, ennyivel tartozunk. A feladatunk megtanulni vissza is adni a Földnek és a természetnek, és hogy harmóniában éljünk a környezetünkkel és saját magunkkal. Az új technológiák miatt elidegenedtünk a természettől, kizsákmányoljuk és nem tiszteljük eléggé. Szerintem csak az jelenthet valódi haladást, ami nem a természet ellenében fejlődik, hanem azzal harmóniában és összhangban. Nem uralnunk, hanem dédelgetnünk és szolgálnunk kell a természetet.

A második világháborúban arra kérték Winston Churchillt, hogy csökkentse a kultúra támogatását a háborús kiadások miatt, mire ő állítólag azt kérdezte, hogy akkor miért harcolunk… Ezzel az idézettel küldtek petíciót neves művészek az EU felé, hogy támogassák a művészetet a vírus okozta krízishelyzetben.

Azt már tudjuk, hogy gazdaságilag mindenkire hatással lesz, és nyilván megváltoznak a prioritások, de attól még szükség van a művészetre, hiszen az emberi haladást a művészet és a tudomány viszi előre.

A művészet milyen választ tud adni erre a krízisre?

Az, hogy van és lesz hatása a művészetre, az biztos. Én nem fogok maszkos önarcképet vagy koronavírust festeni, mert nálam van ennek egy tudatalatti hatása, egy mélyebben fekvő dolog, ami egy határozott képben meg is jelent: egy gyönyörű, de félelmet keltő állat konkrétan megihletett, ami nemcsak a szépsége, hanem az ijesztősége miatt is megfogott. Még nem tudom, hogy ez a mű megszületik-e a közeljövőben, de maga a félelem nálam ebben a formában jelent meg.

Ez a fajta érzékenység egy művésznél előbb-utóbb előbukkan valamilyen formában.

Jó példa erre, amikor édesapám és a legidősebb bátyám egymást követő halála után a lovasképeimnél vonzódni kezdtem a fölbukott lovasokhoz. Gondolom, az elbukott szeretteim szimbólumaként. A vírus megmutatta, hogy mennyire szennyezően élünk, de megmutatta azt is, hogy mennyire sebezhetőek vagyunk. Számomra már régóta sokkal fontosabb, ahogyan zöldell a természet, és hogy fessek egy képet, minthogy megnézzem a borzalmakat a tévében és stresszeljem magam miattuk. Most is nagyon különböző dimenziókban létezünk, mert például az ausztrál őslakosok, akiknek fogalmuk sincs, mi zajlik itt éppen, egész nap halásznak-vadásznak és gyönyörű képeket festenek földszínekkel. Nos, ők  tökéletes harmóniában élnek önmagukkal és a természettel, ami sokkal valósabb talán, mint amiben mi vagyunk, mert mi rettegünk valamitől, ami létezik bár, de még nem ismerjük, viszont állandóan foglalkozunk vele, és talán picit túl is reagáljuk.

Fotó: Török Fanni Lejla

Téged nem érhetett annyira váratlanul járvány, mert nemcsak a képeiden fested meg a csillagok állását, hanem értesz is az asztronómiához, érted az asztrológiai képeket.

Asztronómiailag tökéletesen láttam már tavaly, hogy egy nagyon nehéz, kritikus és nagy tömegeket érintő problémával fogunk szembenézni idén. Azt nem tudtam, hogy ez mi lesz, természeti katasztrófa vagy hasonló, de a jó hír az, hogy ez nem a harmadik világháború. Amikor a Szaturnusz és a Plútó disszonáns együttállásba vagy fényszögbe kerülnek, óriási kozmikus hatásuk van az emberiségre, és olyankor törnek ki a világháborúk vagy jönnek a nagy krízisek.

Mondj valami bízatót is.

Asztrológiailag ez a negatív felállás most egy jó darabig nem fog ilyen erősen visszatérni, de egy évünk biztos, hogy rá fog menni. Ha szerencsénk van, nyár végéig talán lecseng a java. A Jupiter bolygó áthaladása a Plútón a Szaturnuszt követően eredményezi azt, hogy az emberek összefognak és komoly erőfeszítéseket tesznek a kialakult válság kezelésére, ami egyáltalán nem volt jellemző a 2008-as krízisre.

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra