Marie Claire Olvasói Klub – Taffy Brodesser-Akner: Fleishman bajban van

2020. július 10. |

Kéthetente pénteken Juhász Anna mesél nektek épp aktuális olvasmányáról, legyen az könyv, novellás- vagy verskötetet.

Az elmúlt időszakban nagyon különböző könyveket olvastam, magyar és világirodalmi szerzőktől, de valahogy – ezt most veszem észre – ezek a könyvek összefüggnek. Bizonyos szálon folytatják egymást, és válaszolnak egymásra, pontosabban válaszolnak a bennem felmerülő számtalan kérdésre. Házasságról, gyereknevelésről, őszinteségről, felelősségről, munka és család megosztottságáról. Nagyon kellett nekem ez a könyv most, Fleishmanék története. Két hete egy széthulló családot és egy némaságba burkolózó kislányt mutattam be Linda Boström Knausgard kötetében. Az anyakép, az anya-lánya viszony, az elhagyatottság itt, most, Brodesser-Akner könyvében is nagyon hangsúlyos, de felnőtt szemszögből, több oldalról. Egy széthulló házasság és a kialakuló új élet tükréből.

Rengeteg érzés kavarog bennem a Fleishman bajban van kötet kapcsán – annyira egyenesnek és őszintének érzem ezt a könyvet, olyan hirtelen szembesít engem a 21. század társadalmának, átalakuló és kialakuló, felnőtt társadalmának hibáival, nehézségeivel, és olyan pontosan mutat rá a házasságban megváltozó kapcsolatok kudarcaira, hogy ha csak három szót írnék, ez lenne: el kell olvasni! Talán leginkább azért, hogy saját magunkat megértsük, illetve ki tudjuk mondani, mi másfelé mennénk, máshogy cselekednénk, másképp szeretnénk dönteni. Igen, a döntés talán hiányzik a szereplők életéből – akiket a maguk valóságában ismerünk meg: Tobyt, Rachelt, Libbyt, a gyerekeket, a szeretőket, az izraeli egyetemi évek barátságait, a versenyszféra szereplőit, távolról sztárokat és közelről családokat, házasságokat. Döntés helyett sodródás van, menekülés, projektálás, talán alkalmazkodás. És sokszor csönd vagy üvöltés. De az majd később jön, vagy később értjük meg a súlyát. A válás árnyékában indul a könyv, egy nagy felismeréssel: baj van. Valami nem stimmel. Villódzó mobilchaten bejelentkező nőkkel (és nők testrészeivel), eltűnt feleség pár szavas üzenetével (azaz már a könyv elején a hiánnyal), itt vannak az alvó gyerekek a kisszobában és Toby, könyvünk főszereplője, aki próbálja kibogozni, hogy keveredett ebbe az egész helyzetbe. Pontosabban, hogy ki is ő valójában. Ugyan a könyv három részből áll (ezek nem egyforma hosszúak), de nekem folyamatosan Márai Sándor Az igazi kötete jelenik meg párhuzamként. Ott két pontosan egyforma fejezetben ismerünk meg házasságot, kudarcot, elhagyást és szerelmet, szeretőt és mindazt az elkeseredettséget, ami emberekben és a meg-nem-beszélt vagy elhallgatott helyzetekben benne van. Márainál pontosan látjuk az E/1-ben írt mondatokban mit érez a férj, mit a feleség, és mi, külső szemként megértjük, mindez hol, és miért csúszott félre. Megértjük, mennyire számít, hova születünk, miként növünk fel, és milyen céljaink vannak. Ugyanezek a kérdések Fleishmanéknál is jelentősek: a gyerekkor, a szeretetlenség, a harc, a felnövés fázisai – nem véletlenül – meghatározzák minden szereplő életét, és azt is, ki miért küzd olyan veszettül, minden mást kizárva. Talán pontosabban is látjuk mindezt, mint a saját életünkben és kapcsolatainkban. Brodesser-Akner könyvében van egy mesélőnk, egy narrátorunk, a mindig írás felé vágyakozó régi barát, Elisabeth – Libby: a megértő barát, a támasz, a feleség, aki „szeretve van”. Ez fontos gondolat a könyvben, és fontos Libby szerepe: ő az, aki végigvezet minket a kapcsolatok kuszaságán: apa-gyerek, anya-gyerek, barátság és házasság szövevényes hálózatán.

A mai Amerikában vagyunk, a negyvenesek világával a fókuszban, befutott vagy gazdag emberekkel, akik dolgoznak, vagy csak elfoglalják magukat. Házasságban élnek, de már kissé unt, ismerős, megszokott házasságban. Ebben a világban szinte kívülálló az orvos Toby, aki számomra egy nagyon szimpatikus figura, és bevallom, megszerettem a könyvben és tudtam vele azonosulni. Értettem, megértettem őt, láttam, mennyit és miért áldozott. Drukkoltam neki a randevúin, és azért, hogy a gyerekeivel rendben legyen. Leginkább azért, hogy megtalálja azt, amit nagyon keres: saját (elvesztett) életét, annak minden felelősségével együtt.

És bevallom, a feleség, Rachel világa is nagyon ismerős, annak minden kérdésével és problémájával együtt: munka, harc, küzdelem a szakmában – az elismerésért, a sikerért, valahogy mégsem hittem neki. Ez lehet az én hibám, de nem tudott hozzám közel kerülni az ambíciójával és elkeseredésével, talán azért, mert Rachel nem értette meg, hogy „ha boldog az ember, néha egyhelyben toporog”.

A könyvben hangsúlyos szerepe van az álmoknak és az alvásnak – illetve annak hiánya feltűnő. Vajon akkor élünk valóságosan, ha nem alszunk? Mire következtethetünk az álmainkból? S mennyire kapcsolódhat össze Toby és Rachel álma, vagy álmatlansága? Nagyon fontos nekem, hogy bejárhattam ezt az utat négyszáz oldalon át a szereplőkkel a válás kapcsán – az elszakadni tudás, az új élet küszöbén az egyik legfontosabb mondatot mégsem ők, hanem Nahid, Toby egyik szeretője mondja ki: „A válástól még nem leszünk kevésbé házasok.” Ugyanis a történet nem akkor végződik, amikor kimondjuk a lezárást, hanem akkor, ha elmúlt az érzés. A kettő között hosszú út telhet el, és a felismerésekhez akár beszélgetés, meditáció vagy olvasás is segíthet – például ez a könyv, ami persze válás mellett szól szeretetre vágyásról, felnövésről és barátságról, arról, ami egyés életre kitarthat. Bár a kettőhöz ugyanaz kell: megbocsátás és empátia. Ezt gyakoroljuk!

#marieclaireolvas #Mcolvasóklub #közösségvagyunk

A korábbi könyvajánlókat ITT találod!

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra