Tradíció és innováció a Győri Balettben – interjú Velekei László balettigazgatóval

2020. augusztus 06. |

A fiatal balettnövendékeket, ifjú művészeket olyan mesterek tanítják, akik egykor maguk is növendékekként kezdték. Ugyanazokat a nehézségeket élték át a képzésük során, majd ugyanazokban a darabokban táncolhattak a színpadon. Később, ezt a több évtizednyi tapasztalatot és bölcsességet legjobb tudásuk szerint adják át az utánpótlásnak. Számomra a balettben ez a generációk közötti szoros kapcsolat a leginspirálóbb. Ezért is figyeltem fel a Győri Balett új balettigazgatójának történetére, akit az előző igazgató, Kiss János hasonló elképzelés szerint, mint a balettban, kinevelte utódját, Velekei Lászlót a pozícióra.

A szamárlétra minden fokát végigjártad az elmúlt évtizedekben. Hogyan lesz valaki tánckari tagból végül a Győri Balett igazgatója?

Úgy hozta az élet, hogy ciklikusan lehetőségem volt a folyamatos fejlődésre. Először mindig ijesztőek voltak a változások, de végül előbbre vittek, jobbá, színesebbé varázsolták az életemet. Voltam tánckari tag, szólista, művészeti asszisztens, próbavezető, koreográfus, művészeti vezető, végül most balettigazgató. Amikor még táncoltam, nem tudtam megfogalmazni, de volt bennem egyfajta nyugtalanság. Imádtam egy Rómeó és Júlia után lejönni a színpadról, azt gondoltam, ez a csúcs! Mégis az agyam másik irányból is próbálta megközelíteni ezt a hivatást, így lettem végül alkotó. Úgy éreztem, végre teret adhatok a kreativitásomnak, a fantáziámnak. A darabok koreografálása, betanítása közben elkezdtem a táncosok életvitelére is figyelni, az étkezésüktől kezdve a magánéletükig segíteni őket a mindennapokban. Így lettem végül művészeti vezető. Amikor Kiss János igazgató úr bejelentette, hogy kineveli az utódját, a döntésének alapja a Győri Balett volt, nem a személy maga. A táncosok, a műszak, a titkárság, mi itt mindannyian egy közös értéket teremtünk és ápolunk, a Győri Balett eszményiségét képviseljük. Nagyon fontosnak tartom elmondani, hogy csapatjátékos vagyok, a titulusok csak lehetőségeket jelentenek, hogy több szálat meg tudjak mozgatni, de idebent ennek a pozíciónak nincsen jelentősége, mert egy csapat vagyunk.

A pályázatod címe Tradíció és innováció volt. Mit jelent ez a Győri Balett, és mit az utánpótlás szempontjából?

A tradíció azt, hogy szeretnénk méltóak lenni az elmúlt negyven évhez. Mindkét volt igazgatóval dolgoztam együtt, ahogyan a Győri Balett alapító tagjaival is. Így tudom, tudjuk, ha valamit igazán jól csinálunk, az mindig a negyvenéves Győri Balettot is ünnepli. Innovációként pedig jövőre Lukács András veszi át a művészeti vezetői posztot. Fontosnak tartottam, hogy egy külső, egyben nemzetközi szem figyelje és segítse a munkánkat. Szeretnénk darabjainkkal, programjainkkal megszólítani az ifjúságot. Különböző marketingstratégiákat alkalmazunk, hogy közelebb hozzuk számukra a táncművészetet. Elindul a csecsemőszínházunk, a Tánci-tánci program, ugyanis az a tapasztalatom, hogy aki még egészen kis korban bekerül egy színházi előadásba, egy életre megszereti a táncot, és később valahol, valamilyen formában űzi azt. Nemrég apuka lettem, így otthon is látom, milyen iszonyatos hatással van a művészet a picikre. Lesznek táncelőadások, interaktív, sőt virtuális műsoraink is. Életem meghatározó élménye volt, amikor nemrég bemutattuk a Ne bánts! című darabunkat, amely a családon belüli erőszakról szól. Végigsöpört az ifjúságon. Egyetlen előadás után 32 segítségkérő rajz született. Többen közülük életükben akkor láttak először színházi táncelőadást. Hiszek abban, hogy a művészetünkkel reagálnunk kell a jelenre, a világ változásaira.

Ha már a piciket és az ifjúságot említetted, te is egy gyerekkori hatás élményére választottad a táncot?

Nagyon érdekes a kérdés, mert éppen az elmúlt napokban tudtam megfogalmazni magamnak a miértjét. Beugrott egy kép a gyerekkoromból, ahogyan édesanyám és édesapám táncolnak, közben mosolyognak egymásra. Ők annak idején Mosonmagyaróváron alapítottak egy Flashdance táncklubbot, ahova mindig elkísértem őket. A tánc öröme az ott töltött pillanatokból fakad. Később néptáncoltam, majd társastáncra is jártam, a latin-amerikai zenék nagyon vonzottak. A balett viszont nem igazán volt jelen az életemben, de egy konkrét emlékem mégis csak van róla. Édesanyám Győrben a Kisfaludy Színházban dolgozott. Emlékszem, fogtam a kezét a kulisszában, miközben figyeltem, milyen zaklatottan jönnek ki a balett-táncosok a színpadról. 8-9 éves voltam akkor, és ettől picit megijedtem. Nem volt negatív élmény, de akkor még nem értettem, hogy ők akkor elégtek a színpadon, „széttáncolták” magukat. Ma már tudom, hogy másként nem is lehet táncolni, én is ezt kérem az együttestől. Csak így van értelme a színpadi jelenlétnek.

Végül mégis a balett felé vitt az utad, ami a néptánc és a társastánc után nagy változás lehetett.

Bevallom, én egy álmodozó kisfiú voltam, aki eleinte nagyon nehezen állt oda reggelente a balettrúd mellé. Minden nap lassan kicsavarni a lábamat, elfordítani a fejemet, miközben előtte a néptáncban csapkodtuk a térdünket, üvöltöttünk tánc közben, vagy a társastáncban szólt az a jó kis zene. Kilencévesen már többször bajnok voltam, majd egyszer csak snitt, és azt mondja nekem valaki reggel nyolckor, hogy álljak oda a rúd mellé, és kezdjem a demi pliéket gyakorolni. Nagyon száraznak éreztem, később persze megszerettem. De mára nagyot változott a világ. Le a kalappal a mai fiatalok előtt! Iszonyatosan céltudatosak! Látom, ahogyan fiatal, iskolás táncosok nagy együtteseket követnek a közösségi oldalakon, viselkedésmintákat utánoznak, elhivatottan küzdenek a céljaikért. Én az ő korukban jóval gyerekesebb voltam, ezért nagyon tisztelem őket, hogy erre képesek.

Neked volt konkrét célod, álmod?

Nem, és ez éppen az álmodozó fiatalságomból fakad. Nehezebben koncentráltam, mindig más világokat találtam ki magamnak, ha találkoztam egy történettel, tovább is gondoltam azokat. Valahol felnőtt alkotóként fogalmazódott meg bennem a felismerés, hogy mindaz, amin keresztül mentem az addigi életem során, az álmodozó gyerekkor, a sok táncstílus, az elfojtottság mind ahhoz kellettek, hogy alkotóként legyen egy eszköztáram. Így váltam egésszé. Most az igazgatói munkakör inspirál, hogy mit lehet még többet és jobban kihozni együtt a Győri Balettból. Az elmúlt tíz évem minden napját a táncosokkal töltöttem. Megéltünk együtt jót és rosszat is, egy erős, jó csapat, nagyon büszke vagyok rájuk! Visszacsatolva az igazgatói kinevezésemhez és a tradíciókhoz, nálunk egyedülálló harmónia uralkodik. 1979-ben a táncosok kérték fel Markó Ivánt vezetőjüknek, majd 1991-ben egy titkos szavazáson egyöntetűen döntötték el, hogy Kiss Jánosé legyen a poszt. Én is leültem az együttessel, és megkérdeztem tőlük, akarják-e, hogy induljak a pályázaton? Kiküldtek, és mindannyian aláírtak egy papírt, amit végül csatoltam is a pályázatomhoz. Erre nagyon büszke vagyok.

Ilyen sok feladat és kihívás mellett, hogyan inspirálódsz a darabokra?

A zenén keresztül. Nem tudom pontosan megfogalmazni, de egy darab kapcsán eleinte csak egyetlen kép ugrik be. Rögtön letöltök egy csomó számot, és elindulok a kiskutyámmal sétálni. Imád csavarogni, de nemrég az okosórám 85 kilométert mutatott, amit egy hét alatt tettük meg, ez már neki is sok volt, szegénynek. A séták közben bezárkózom magamba, és csak zenéket hallgatok. A zene álmodozóvá tesz, feltölt inspirációkkal. A táncosok már ismerik minden titkomat, gondolatomat, elkezdek mesélni nekik az ötleteimről, a mozdulatokat pedig hamar összerakjuk együtt.

Az új évadban a Győri Balettnek kilenc bemutatója lesz, valamint a MÜPA a 2021-es évad együttesének választotta meg a társulatot.

Nagyon dolgos, de inspiráló évnek nézünk elébe. Elindul a csecsemőszínház, Lukács András debütál a Körforgással, lesz Bartók-estünk, ahol a Fából faragott királyfit mutatjuk be, én pedig a A csodálatos Mandarint készítem el. Megyünk az Anna Karenina darabunkkal Szentpétervárra, Lajkó Félixszel csinálunk egy különleges Giselle-előadást, majd a Müpában Jamie Winchesterrel közösen is lesz bemutatónk. Szerencsére sok meghívásunk van külföldre, valamint fontosnak tartom a kapcsolatot Budapesttel, hogy fellépjünk a Nemzeti Táncszínházban és a Müpában. A koronavírus okozta nehéz helyzet miatt akár panaszkodhatnék is, de én annyira izgalmas jövőképet látok magam előtt, hogy egy percig sem csüggedek.

Fotó: Czank Lívia

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra

Mintha meglesnénk Adyt és Lédát a párizsi lakásukban bárnai péter

Mintha meglesnénk Adyt és Lédát a párizsi lakásukban

Egy falmászó klubban is lehet fesztivál – PLACCC Fesztivál 15. PLACCC Fesztivál

Egy falmászó klubban is lehet fesztivál – PLACCC Fesztivál

Purcelltől a Pink Floydig a Müpában európai hidak

Purcelltől a Pink Floydig a Müpában

Mundruczó Kornél filmje díjat nyert Velencében díj

Mundruczó Kornél filmje díjat nyert Velencében