„Azért is nehéz ez a helyzet nekünk, mert nagyon intenzív munkafolyamatból estünk ki. Állandóan előadásaink, próbáink voltak, a testünk és az izomzatunk reggeltől estig dolgozott” – mondja Balázsi Gergő arról, hogyan zajlik a balettművészek élete a kényszerű szobafogság közepette, miután a Magyar Nemzeti Balett a veszélyhelyzet kihirdetése miatt kénytelen volt törölni soron következő előadásainak bemutatóját. A Huawei az elmaradt premier sűrű próbáit követően készített interjút és különleges fotósorozatot Felméry Lilivel és Balázsi Gergővel, a Magyar Nemzeti Balett magántáncosaival. A művész-házaspárral a Huawei Mate Xs hazai bemutatója apropóján rögzített különleges fényképeket a gyártó, amelyben a csúcskészülék és a balettművészek közös titkára; a hajlékonyságra kereste a választ.
„Egy művész mindig próbálja túlszárnyalni önmagát”
„Mindenképpen van egy adottság, amellyel születünk. Nekem például nem kellett különösebben megküzdenem azért, hogy hajlékony legyek” – hangsúlyozza Lili, de Gergőnek már nem volt ennyire könnyű dolga. Serdülőkora óta kötöttebb az izomzata, ezért nap mint nap meg kell küzdenie azzal, hogy a színpadon flexibilis legyen. Gergő szerint azonban nemcsak a hajlékonyságtól függ, hogy kiből lesz balettművész, mert hiába van valakinek megfelelő adottsága a baletthez, ha nincs kellő szorgalma és szeretete hozzá. Mindketten hangsúlyozták, hogy már gyermekkoruktól kezdve kemény munka árán jutottak el a színpadig, de egyikük sem bánta meg a befektetett energiát.
Olvass tovább!
Lili úgy látja, hogy egy művész mindig próbálja túlszárnyalni önmagát, és folyamatosan harcot vív a testével, ami egyre nehezebbé válik a kor előrehaladtával. Nála 25 évesen jött a fordulópont, azóta kétszer annyit kell melegítenie és felkészítenie a testét, hogy készen álljon az adott feladatra.
„Rendkívül nagy terhelésnek vagyunk kitéve. Ha érezzük is, hogy fáj, nem állunk le” – mondja Gergő, de ma már tudja, hogy a sérülések miatt muszáj megtanulni, hol van a teste határa, és megálljt parancsolnia magának.
A csúcson kell abbahagyni
„A szerencsésebbek akár húsz-huszonöt évig is táncolnak, de azért ez nem mindig alakul így” – mondja arról Lili, hogy meddig lehet képes bírni a balettművész a mindennapos terhelést. Szerinte a csúcson kell abbahagyni, ami mindenkinél más életkort jelent. Mindez azért nagyon nehéz, mert kilenc éves koruktól tanulják a szakmát, túlzás nélkül azóta balettoznak, mióta az eszüket tudják. „Nekünk az életünk a balett” – emeli ki Lili, akinek egyelőre ijesztőnek tűnik még annak a gondolata is, hogy egyszer el kell búcsúznia ettől a gyönyörű hivatástól.
Lili és Gergő most, hogy szünetelnek az előadások, „házi praktikákkal” igyekeznek formában maradni, erőpróbáikhoz székeket, asztalt használnak, hiszen a nyújtás elengedhetetlen ebben az időszakban is. „Szeretnénk formában maradni, hogy amikor visszamehetünk dolgozni, képesek legyünk a gyors visszaállásra” – nyilatkozta Gergő. Házasságuk nagyon fontos megtartóerő: minden nehéz helyzetben segítik és támogatják egymást, mind közös hivatásukban, mind pedig a magánéletben is. „Számunkra óriási segítség, hogy itt vagyunk egymásnak” – tette hozzá Lili.
„Megtisztelő, hogy ebben a kampányban szerepelhetünk, hiszen a balettművészek számára a hajlékonyság mindennek az alapja. Természetesen mi is szeretnénk olyan hajlékonyak lenni, mint ez a készülék, de nekünk ez nem mindig megy olyan könnyen” – mondják nevetve.
A Huawei honlapjának adott interjúban Lili és Gergő meséltek napi rutinjukról, a színpadi készülődés kulisszatitkaikról, és azt is megosztották, hogy milyen szokások előzik meg egy-egy fellépésüket. Az interjú teljes terjedelmében ITT olvasható.