Ulickaja a gyerekkorom és a fiatal felnőttkorom. Egymás után faltam a könyveit gimnazistaként, majd emlékszem egy könyvbemutatóra vele a Könyvfesztiválon. Nyers volt, őszinte én meg izgatott, még aznap éjjel belekezdtem aktuális kötetébe. Ez volt a Daniel Stein, tolmács – ami egy olyan pillanatban kapott el, amikor épp a hittel és a megértéssel foglalkoztam, van-e egyetemes hit, igazság? Az a könyv is, mint megszokhattuk Ulickajától – egyszerre provokatív és mélyen elgondodkodtató, hónapokon át olvastam, lassan, ízlelgetve. Talán úgy tudnám megfogalmazni, hogy Ulickaja úgy folytatja bennem az orosz irodalmi hagyományt Tolsztojtól Csehovig, hogy megidézi a múltat de mai sorsokat mutat be. Embereket, mert mindig az ember érdekli. A „nüanszok prózája” írják az irodalomtörténészek könyveiről, hiszen lehet az egy tárgy, egy érzés, vagy egy fogalom, amiről hosszan aprólékosan ír, és ami sohasem válik unalmassá. A magánélet problémái, a különböző foglalkozású nők helyzete a társadalomban. Nőké, akik A lélek testéről kötet főszereplői lesznek.
Egy új Ulickaja-könyv mindig ünnepi pillanat (ez a két részes novelláskötet a tizenkettedik könyve magyarul). Mint minden nagy írót, Ulickaját is, ha nem is akar politizálni, meghatároz az a természeti és társadalmi környezet és az a szellemi közeg, amibe beleszületett. Írásainak központjában, mindig az ember, ahogy említettem, leginkább a nő áll. A kötetben előszó helyett Ulickaja sok-sok barátnőin túl, nekünk, hozzánk szól a megértés, elfogadás jegyében – a sokféle nőhöz, a sok mindent átéltekhez, a sokat tudókhoz, hiszen „Nekem így kelletek, ilyennek – ilyen vagyok én is.” Vagyis a könyv múzsái és főhősei ők, a nők – akik harcolnak a saját hangjukért, akiket elhagytak, akik boldogok, akik mernek lépni, tudósnőről, bibliográfusról, a könyv és tudás szerelmeséről, anyai szeretetre vágyóról, a karreierjének élőről mesél a szerző. S ha róluk ír Ulickaja, abba az egész világ belefér.
Már a cím is – ami azonnal felidézi bennem Enyedi Ildikó 2017-es, Testről és lélekről című, Arany Medve-díjas filmjét, nem véletlenül – arra utal, hogy nem az a kérdés van-e lélek, hanem az, hogy ez miben testesül meg, miként tudjuk megtalálni, mik azok a jelek, amiben megnyilvánul. Ebben a keresésben Ulickaja segítségül hívja a tudományt, visszanyúlva egész a középkorig, hiszen Descartes a tobozmirigyet jelölte meg, mint a lélek szervét. Minderre utal Tetemek, tetemek, hol lehet a lelketek…című gyönyörű novellájában, ahol Zsenya, az „irodalmilag is érzékeny” történetét ismerhetjük meg. Az álomra pedig az Egy külföldi nő című történet reflektál, ahol az arab fiú és a moszkvai lány, Szalih és Lilja élete bontakozik ki és azonos álmuk, az összetartozásukat szimbolizálva.
Ulickaja segítségül hívja a vallásokat, okkult tudományokat is a lélek keresésben. Felveti, hogy létezhet-e lélekvándorlás? Erről már az első novellában, a Sárkány és Főnixben ír, ahol Muszja akár az életét is feláldozná, hogy kedvese lelke fennmaradhasson.
De ennél abszurdabb lélekvándorlást is feltételez az egyik szereplő. Vajon születhet új lélek az összegyűlt szeretetből? Erről szól a Vava című novella, aminek középpontjában egy játékkutya áll, ami 1944-ben került a dédnagymamához egy amerikai segélycsomagból, majd generációk gyerekeinek szeretett társa lesz, így örökli Szása.
De van itt másik „abszurd dráma” is. Az Aqua allegoria novellában egy elhagyott asszony addig eszi az almát, míg maga is a báb-állapot után almalepkévé válik. Itt az írónő utal is Franz Kafka „férgére”, vagyis Az átváltozás című novellájára – de Ulickájánál nincs büntetés, ő valamennyi hősét szereti, olyan túlvilágot teremt számukra amiben boldogok lehetnek. És ez a kulcsszó: a SZERETET. Ulickája bízik az emberben és a szeretetben! Most a karantén világban is úgy nyilatkozott, hátha ez a helyzet jobbá teszi a világot. A szerelem, két test és lélek teljes egyesülése jelenik meg a Kettesben című történetben, ami az egyik legszebb szerelmes novella, amit olvastam. Egy csodálatos szeretkezés után, reggel azt látjuk, hogy az öreg férfi áldozatosan ápolja a magatehetetlen feleségét. Higgyünk abba, hogy aki így szeret, mindig azt látja bennünk akivel olyan csodálatos volt egyesülni.
Nem mehetünk el amellett, hogy a kötetben szereplő verseket – hisz Ulickaja verseket is ír – Kántor Péter költő fordította. Ulickaja életművének része a költészet, ebben a kötetben három meghatározó helyen is találkozhatunk lírával. Ezzel a pár sorral zárom az ajánlót, bízva, hogy Ti is érzitek: imaként is olvasható: az Öregek imájaként, az Élet imájaként.
„Áldottak mind, kik lépteiket fáradt és lassú léptemhez igazítják..
Áldottak mind, kik hangosan szólnak süketülő fülembe…
Áldottak mind, kik simogatóan fogják meg reszkető kezemet…
Áldottak mind, kik érdeklődve hallgatják régmúlt ifjúságom
emlékeit
Áldottak mind, kiknek eszébe jut, hogy magányos vagyok …
Áldott Ő, ki fogja majd a kezem abban a percben, amikor elmegyek.”
#marieclaireolvas #Mcolvasóklub #közösségvagyunk
