Dua Lipa, Madonna és Missy Ellliott őrületes közös dala

2020. augusztus 15.
Mit szólnátok ahhoz, ha azt mondanánk Dua Lipa, Madonna és Missy Elliott jelentkezett közös dallal? Segítünk: az utóbbi évek egyik legnagyobb kollaborációjával van dolgunk!

A legtöbb előadó csak álmodni merne arról, ami Dua Lipával történik. A még csak 25 éves énekesnő lába előtt hever az egész világ, dalai sorra hódítják meg a rádiókat világszinten, a divatvilág is felfigyelt rá és most két legendával készítette el Levitating című dalának legújabb remixét.


A fiatal szupersztár idén jelentette meg várva várt nagylemezét Future Nostalgia címmel és nem túlzás, ha azt mondjuk, a 2020-as év egyik legnagyobb dobása lett. A rajongók mellett a szakma is elismeréssel fogadta – az album olyan mesteri popfelvételeket sorakoztat fel, mint a Don’t Start Now, a Physical vagy a Break My Heart.

Augusztus 21-én pedig Club Future Nostalgia – The Remix Album címmel jelenik meg az album fantasztikusa újragondolása, amin olyan ikonikus művészek teszik tiszteletüket, mint Gwen Stefani, Mark Ronson, vagy éppen Madonna és Missy Elliott.

Utóbbiak közreműködésével jelent meg az album első előfutára: a Future Nostalgia egyik legizgalmasabb felvételéhez, a discohimnusz Levitatinghez készült bomba verzió. A popikon Madonna és a rapszcéna egyik legnagyobb női előadója, Missy Elliott fenomenálisan egészítik ki egymást és adnak eszméletlen löketet a dalnak. Milyen meglepetéseket tartogat még az új lemez? Kíváncsian várjuk.

Olvass tovább!