„Az évadkönyv fotózása is mutatja a járvánnyal kapcsolatos tehetetlenségünket – mesélt Máté Gábor a koncepcióról. – A Katona ezzel foglalkozó csapatának – Horváth Máté, Kazimir Annamari és Wiegandt Júlia – ötlete volt, hogy a színház előadásainak, portréként használható képeit Neményi Márton fotóriporter segítségével helyezzük be a színészek otthonába. Szép és filozofikus, ugyanakkor mulatságos gondolat, hogy az előadás nélkül maradt színész otthon, saját lakásában kénytelen tovább játszani szerepét.”
Borbély Alexandra (Rendőrhadnagy — Tartuffe)
Fekete Ernő (Molnár – Szürke galamb)
Máté Gábor (Orgon – Tartuffe)
Ónodi Eszter (Rosa – Részegek
Neményi Márton élménybeszámolója a fotózásról:
„Nem tudtam, mire vállalkoztam. Szívesen kezdeném bármi mással, mint ezzel az ócska közhellyel, de ha egyszer ez van: egészen konkrétan nem tudtam, mire vállalkoztam. Fotózni tudok, photoshopolni szintén (legalábbis sokkal jobban, mint három hónappal ezelőtt), de a Katona összes színészének lakását – gyakran velük együtt – érintésmentesen lefotózni, majd ezekbe a fotókba őket „a színpadról” beleügyeskedni, méghozzá úgy, hogy az eredményről első ránézésre ki is derüljön, hogy mire megy ki a játék, egy egészen új szint volt. Akárhogy is, sikerült, és akármennyi (önként és boldogan vállalt) álmatlan éjszakám is van benne, végül publikálásra érdemesnek minősítettük a csomagot, nekem pedig nincs más dolgom, mint levonni pár tanulságot. Például: A „hisztis, balhés színész” hazug közhely, üres frázis, semmi más. Életemben nem találkoztam ennyi előzékeny, segítőkész és lelkes emberrel ilyen rövid idő alatt, és ez egy magamfajta, notóriusan egyedül dolgozó fotósnak, akit hagyjon békén mindenki, mert azt majd ő tudja, mi, hogyan lesz jó, hatalmas élmény volt. Az együttműködés és a türelem főleg akkor jött jól, amikor arra kértem őket, hogy nagyjából vegyék is fel a kiválasztott jelenetnek megfelelő pózt, hogy belőhessük az árnyékokat. A konyhacsempén, Duplo-elemek közt, „részegen” tekergő Rezes Juditot, a kanapéján oldalvást plankingelő Kovács Lehelt, vagy a gardróbjában feszítő Máté Gábort instruálni óriási élmény és pont akkora megtiszteltetés volt. (A kiemelések véletlenszerűek, mindenki fantasztikus volt.)
Nincs olyan, hogy kész vagyok, legfeljebb olyan, hogy befejeztem. A végtelenségig tudtam volna (és tudnám most is) javítgatni az apró hibákat, egyenetlenségeket, és használni az új és új tudást fényről, árnyékról, emberi testekről és Photoshop-ecsetekről. Ez az a munka, amelyben nem lehet eléggé precíz az ember. A projekt kétharmadánál komolyan eszembe jutott, hogy körbeírok, hogy „gyerekek, akkor most szépen újra elkezdjük az egészet elölről”, de ettől végül megkíméltem mindenkit.
A technológia csodálatos dolog, ám a kontextusérzékeny Photoshop-műveletek nem segítenek, sőt, azonnal feladják, ha katonás színpadi fotókra eresztem rá őket, ami a maga módján jó jel. Nem volt mese, mindent kézzel kellett megoldanom, ami persze nagyon jót tett a képeknek. Ideje tehát azt mondani, hogy befejeztem, és elengedni őket. Remélem, okoznak némi örömöt és legalább pár percre elterelik a figyelmet a – sajtóközlemény-eufemizmussal élve – kialakult helyzetről. Közhellyel kezdtem, azzal is fejezem be: ha így lesz, már megérte.”
Nézd meg a teljes sorozatot, kattints a képre!
Koncepció: Horváth Máté, Kazimir Annamari, Wiegandt Júlia
A fotókat Horváth Judit és Dömölky Dániel előadásképeinek felhasználásával Neményi Márton, Neményi Márton portréját Czvitkovits Judit készítette.
Olvass tovább!
