A színház jövője: „El kellett fogadni, hogy Zoom-performanszok helyett inkább Netflixet néznek az emberek”

2020. augusztus 03. |

Míg egyesek üdvözlik az „újratervezést”, mások még gyászolják a régi életüket, de annyi biztos, hogy egyelőre mindenkinek alkalmazkodnia kell. Interjúsorozatunkban azt járjuk körül, hogyan változhatnak meg életünk legfontosabb területei a járvány hatására a gasztronómiától a közlekedésig, és hogy milyen változások válhatnak hosszú távon is életünk részévé. Ebben a részben a színházról beszélgetünk Boross Martin rendezővel, a Stereo Akt társulatvezetőjével – online színházról, alternatív előadásokról, és arról, hogy mit tanított nekünk a világjárvány.

Bejárta a netet a Berliner Ensemble foghíjas nézőteréről készült fotó – valóban ez lenne a jövőkép?

Valóban teátrális és vészjósló kép – nem véletlenül kapták fel ennyire. Elképzelhető, hogy csökkentett nézőszámmal mennek majd előadások, de én inkább olyasmit várok a majdani gyakorlattól, hogy vegyesen vesz részt az előadáson élő és online közönség, illetve hogy részletes regisztrációhoz lesz kötve a személyes részvétel – mint ahogy az Berlinben is történik most –, így jobban lekövethető, hogy ki mikor milyen rendezvényen vett részt.

A színház erős fizikai jelenlétet, érintkezést igényel egy társulattól, ezt mennyire lehet szerinted megvalósítani a vírushelyzetben?

Lássuk be, hogy mindannyian szakértők és politikusok iránymutatásainak vagyunk kiszolgáltatva. Amíg vészhelyzet volt érvényben, kezet sem fogtunk egymással. Másnap, hogy megszűnt, már szinte folytattuk a régi életünket. Ezzel azt akarom mondani, hogy sok múlik a kollektív pszichológián abban az értelemben, hogy mennyire érzi komfortosan magát a társulat az érintkezés tekintetében. A legfontosabb, hogy nyíltan beszéljünk erről, és legyen egy közösségben konszenzus a közös gyakorlatokról.

Hogyan zajlik most a munka nálatok? Vannak már próbák?

Nyáron két kisfilmet forgattunk a STEREO AKT-tal. Júniusban egy elmaradt (online-osított) fesztiválra készítettük el egy színházi darab rövidfilmes adaptációját. Ezt zárt térben forgattuk, és ott például az egyik közreműködőnek az volt a kérése, hogy az ő jeleneténél viseljen mindenki maszkot, mert ő vigyázott akkoriban a nagymamájára, és ezt az elővigyázatossági lépést mindenki tiszteletben tartotta. Múlt héten a Promenád című előadásunk filmes változatán dolgoztunk, ott úgy zajlott a munka, mintha mi sem történt volna az elmúlt hónapokban. Persze tudjuk, hogy ez talán csak ideiglenes állapot. A karantén alatt naponta újra kellett tervezni a társulat életét, nálunk is mindennaposak voltak a videókonferenciák – nem csak azért, mert nem akartunk sokan találkozni, lehetetlen is lett volna, hisz szétszóródtak az emberek. Volt, aki vidékre költözött, volt, aki más munkát vállalt erre az időre.

Én személy szerint az Örkényben rendezek most, ott a jövő héten kezdjük a próbákat – egyelőre különösebb szigorítások nélkül.

Nagyon izgalmas kísérleteket láthattunk a színház online térbe emelésére, de vajon lehet-e még színháznak nevezni azt, ami ennyire elhagyja a műfaj lényegét, az itt és mostot, a jelenlétet?

Nem lehet színháznak nevezni, ezek a kísérletek műfajok közötti próbálkozások voltak, amik vagy sikerültek, vagy nem. Én azt tapasztaltam, hogy 3 hónap nem elég, hogy az emberek megtanuljanak új médiumokon keresztül érvényeset alkotni egy olyan stábbal, ami színházi előadások létrehozására van kvalifikálva. Az emberek nem is akartak, és nem is tudtak szakmát váltani. A legtöbben egy kísérlet első állomásáig jutottak el.

Ezt már olvastad?

Az éttermek jövője: „Ez most nem a Szent Jakab-kagyló és a wagyu marha ideje”

Az éttermek jövője: „Ez most nem a Szent Jakab-kagyló és a wagyu marha ideje”

Interjúsorozatunkban azt járjuk körül, hogyan változhatnak meg életünk legfontosabb területei a járvány hatására a gasztronómiától a közlekedésig, és hogy milyen változások válhatnak hosszú távon is életünk részéve. Az első részben Szauer Judit gasztronómiai PR-szakemberrel beszélgetünk a fine dining jövőjéről és az ételrendelés virágkoráról.

 

Függetlenként szerinted könnyebb alkalmazkodni a vírushelyzet miatt megváltozott körülményekhez? Például bátrabban kísérleteztek rendhagyó – akár szabadtéri – helyszínekkel, különleges nézőterekkel, a távolságtartást lehetővé tevő megoldásokkal?

Önmagában a függetlenség nem könnyíti meg a helyzetet. Sőt, ha például élőben szeretnénk közvetíteni egy eseményt – úgy, hogy az minőségi stream legyen –, az nagyon komoly anyagi befektetést igényel. Abban, hogy köztéri vagy alacsony nézőszámú produkciókat hozzunk létre, abban szükség van a befogadóhelyek, koproducerek partnerségére – a független csapatok többsége rá van utalva a játszóhelyekre, hisz ők adnak produkciós hozzájárulást a készülő előadásokhoz, majd promotálják azokat, árulják a jegyeket, ők tartják fenn a műszakot, stb. Tehát ha mondjuk sem a Trafó, sem a Jurányi nem szeretne modellt váltani, akkor hiába akarna minden társulat formabontó nézői pozíciókat kitalálni. És mind reméljük is, hogy ha mégis, akkor az nem kényszerből fog történni.

A korlátozások idején a színházakat is be kellett zárni, de a kulturális szektorban dolgozók nem kaptak állami támogatást, engedményeket. Anyagilag mennyire terhelt meg benneteket ez az idoszak?

A STEREO AKT-nál azoknak tudtuk biztosítani a korábbi fizetését, akik a struktúra működését biztosítják – ez négy fő. Az alkotók, akik szabadúszók, elestek minden bevételüktől, hisz lemondtuk a turnékat, előadásokat, és a májusi bemutatónk is elmaradt, átalakult egy kisebb formátumú produkcióra. Nekik valami alternatív kereset után kellett nézniük ez alatt az időszak alatt. A STEREO AKT felemás helyzetbe került anyagilag: egyrészt nem költöttünk előadásokra (hisz minden egyes előadás többe kerül, mint annak a jegybevétele, vagy legjobb esetben is nullszaldós), viszont elestünk komoly anyagi bevételektől, amelyeket a vendégjátékok jelentettek volna.

Még mindig nagyom bizonytalan, hogy utazhatunk-e, ez pedig a nemzetközi együttmuködéseket, külföldi turnékat is akadályozza/ellehetetleníti. Hogyan érinti ez a STEREO AKT-ot?

Két németországi vendégjátékunk lett volna ebben az időszakban és egy berlini bemutatónk, tehát teljesen keresztülhúzta a terveinket a pandémia. Ezeknek az együttműködéseknek egy része halasztódott, egy része teljesen elmaradt vagy átalakul valami mássá. Mayer Dani producerrel és Thury Gábor dramaturggal kimentünk Berlinbe a Volksbühne online-osított fesztiváljára kísérni a filmünket, de mi voltunk az egyedüli külföldi résztvevők egy olyan fesztiválon, amelyen 10 ország vett részt. Síri volt a hangulat, mintha egy szellemfesztiválon lennénk, miközben az online térben 3 napon keresztül folyamatosan történt valami (performansz, konferencia, szakmai viták, interjúk stb.), méghozzá elég nagy figyelem mellett.

Fontos, hogy a színház reflektáljon a társadalmi problémákra, de szerinted milyen helye van az életünkben olyankor, amikor tényleg a túlélésért küzdünk?

Ez az időszak egy saját egónkkal folytatott küzdelem is volt. El kell fogadni, hogy Zoom-performanszok és régi, poros, kétkamerás színházi felvételek helyett inkább Netflixet néznek az emberek, és hogy a színházcsinálás/kultúraművelés nem életmentő, „szükségállapot” munka. Viszont életjavító, szóval abban felelősséggel bírunk, hogy a vészhelyzet elmúltával, a színházak újranyitásával tudunk-e mi magunk szükségállapot-dolgozókká válni, hiszen a valódi színházi élmény nagyon hiányzik a nézőknek és a szakmának is.

Gondolkodtatok rajta, hogy a koronavírus témáját (vagy akár valami ehhez kapcsolódó jelenséget) feldolgozzátok egy előadásban?

Két produkciót is újraírt a pandémia. Az egyiket kényszerűségből halasztottuk, és mivel teljesen újra kellett gondolnunk formailag, tartottunk egy elvonulást a csapattal a karantén után, ahol összegeztük, hogy kinek mit jelent a téma. Nyilvánvaló volt, hogy nagyon átmostak minket az élmények, és egy nagyon markáns, érdekes fordulatott vett a Kelet-Európával foglalkozó előadáskoncepciónk.

A másik a Kiváló Dolgozók című produkció, amit az Örkény Színházban rendezek most ősszel. Bár tudtuk, hogy az országgépet láthatatlanul működtető civil emberek színpadi közreműködésével hozzuk majd létre az előadást, a karantén alatt a figyelmünk a gondoskodó szakmák képviselőire (pl. ápoló, idősgondozó, tanár) irányult. Azzal foglalkozunk, hogy kihasználja-e a társadalom ezt a történelmi lehetőséget, hogy újraértékelje ezeket a szakmákat, és méltó megbecsülésben részesítse azokat, akik az egészségünkről, biztonságunkról, oktatásunkról, ellátásunkról gondoskodnak nap mint nap.

Fotó: Bartha Máté

 

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra

Az egyik legfelkapottabb izlandi tehetség, Víkingur Ólafsson Budapesten izland

Az egyik legfelkapottabb izlandi tehetség, Víkingur Ólafsson Budapesten