Magdalena Abakanowicz a lengyel képzőművészet korszakos alakja, szobrai, installációi a világ minden táján megtalálhatóak. A 2017-ben elhunyt szobrász-textilművész és hatalmas életműve ihlette Gergye Krisztiánt egy új összművészeti előadás létrehozására. A produkciót Jerger Krisztina művészettörténész emlékének szentelte a koreográfus, aki meghatározó alakja és kurátora volt a magyar múzeumi világnak, és különösen sokat tett a lengyel–magyar művészeti kapcsolatok építéséért.
A kísérletezés, műfajok együttes, de szabad használata mindig jellemezte a pályádat. A test emlékezet most egy egész életművet állít a középpontba. Mit jelenet számodra Magdalena Abakanowicz világképe, művészete? De kérdezhetnénk úgy is, miért épp ő?
Abakanowicz az egyetlen olyan általam ismert alkotó, aki mérhetetlen szigorral és következetességgel, szinte archeologikus módszerrel felismerve a világot, sejtről sejtre, alakról alakra haladva teremtette meg a saját univerzumát. Szobrai mintha egy letűnt kor emléknyomai lennének. Kimerevített archetipikus alakjai és objektumai egy képzeletbeli civilizáció létezésének lenyomatai. Az archaikus és a szellemi világokhoz való kötődéseink a test emlékezetében fedezhetők fel. Koreográfusként ennek a testemlékezetnek, a test nyelven túli vagy nyelv előtti, csak rá jellemző nyelvének elkötelezett kutatójaként Abakanowicz műveiben látom az analógiát és a visszaigazolást, hogy nemcsak érdemes, de létszükséglet ezen az úton járnom és haladnom.
Mit értett Abakanowicz testemlékezet alatt? És mit értesz alatta te?
A lengyel avantgárd legjelesebb képzőművész alkotójának életműve egy evolúciós folyamatot tár fel, amely magába foglal anyagszerű, mágikus női őslényeket (Abakánok), petékre és kövekre emlékeztető puha szobrokat (Embriologia), mágikus állat-embereket, isteneket, totemeket, szakrális terekként működő installációkat, megállított idejű rituális kompozíciókat.
Ezt olvastad már?
Abakanowicz embernagyságú textilművei és zsákvászon szobrai ihlettek. Ezek mellet az örök mozdulatlanságra ítéltetett mementók mellett nem lehet elmenni érintetlenül. Személyességünkben leszünk érintettek, holott ezek a művek túlmutatnak a személyességen, túlmutatnak az egyénen. Univerzális szintre emelik az emberit, és mágikus módon értelmezik az ember világhoz és isteneihez fűződő viszonyát.
Ezek az emléknyomok történelmi múltunkra, vallásainkra, háborús tragédiáinkra reflektáló mementók, amelyek egy képzeletbeli, párhuzamos univerzum régészeti leleteiként értelmezhetőek.
A darabbal mi az, amit legfőképp szeretnél átadni a ma emberének?
Az előadás alatt a Nemzeti Táncszínház nagyszínpadán végig jelen lesznek Abakanowicz alkotásait idéző figurák, formák, monumentális alakok. Célom, hogy Abakanowicz kimerevített, megállított idejű rituáléit megpróbáljam feléleszteni a 21. században, oly módon, ami még a mai, utópisztikusnak tűnő világunkban is értelmezhető, sőt megtapasztalható lehet, ezáltal megérthessük a halált és megtapasztalhassuk a test emlékezetét.
A darabban a Soharóza tagjai is szerepelnek. Milyen a kapcsolatod a társulattal? Mi a közös metszéspont?
A három táncosra – Barabás Anita, Téri Gáspár és Gergye Krisztián – és egy kilenctagú kórusra megálmodott mű zenéjét Zombola Péter szerezte. Magdalena szerepében Bánfalvi Esztert láthatja a közönség. Úgy vélem, az előadás hűen tükrözi törekvésemet, hogy a műfaji jellemzők ne csupán kontextusként jelenhessenek meg, hanem szerves egységet alkotva, valós találkozásban, egymástól el nem választható módon alakíthassák előadásaink egyedi formanyelvét és a mondanivaló kikristályosodását. A Soharóza kórus hangilag olyan atmoszférát teremt, ami nélkül az egység elképzelhetetlen lenne.
Olvass tovább!
Fotó: Kállai-Tóth Anett
