Pásztor Anna: „Ha meghalok, meghalok, ha nem, nem, de legalább csináltam valamit”

2021. május 07.
Ki ne akarna rocksztár lenni és féktelenül, korlátok nélkül élni? Pásztor Annának mindez megadatott, noha bevallása szerint sokkal inkább egy szobanövényhez hasonlóan él, amikor éppen nem szegeződnek rá a kamerák. Nemrégiben az Erősebb Igen című műsorban vendégeskedett, ahol tabuk nélkül mesélt személyes indíttatásairól, az élet nagy leckéiről, a hírnévről, az elengedésről, valamint a női és a férfi energiák találkozásáról.

Az énekesnő már többször is hangoztatta, hogy nem hisz a férfi és a női nem szétválasztásában, ám eddig homály fedte, hogy mit is ért pontosan ez alatt. Anna Liebhaber Judit műsorában elmondta, hogy szerinte mindannyian tele vagyunk nőies és férfias jellemvonásokkal, amelyek kölcsönösen kiegészítik egymást és ezek miatt alkotunk már önmagunkban is egy egységet. Úgy véli, hogy az élet nagy tragédiája, hogy folyton-folyvást a másik felünket keressük, akitől majd vélhetően teljessé válunk és nem vesszük észre, hogy magunkban kell keresni a megoldást. 

pasztor-anna-erosebbik-igen-zene-covid-interju

 „Te vagy saját magad lelki társa. Amikor azt megtaláltad, onnantól kezdve már bárkivel elvagy, vagy egyedül is. Amikor egész vagy, onnantól kezdve jön az az ember, akivel szívesen vagy valameddig, amíg energiák adódnak, vagy az életetek végig” – mondta Pásztor Anna Liebhaber Juditnak az Erősebb Igen legújabb epizódjában. 

Az énekesnő azok közé tartozik, akik a világjárvány miatt elveszítették az állásukat, mégis pozitívan tekint a jövőre. A zenekar volt az ő „Ferrarija”, amit bizonytalan időre elvett tőle a koronavírus, de megtanult „biciklivel járni”, hiszen megannyi új dologba fogott bele az elmúlt évben. Úgy véli, hogy most, hogy nap mint nap szembesülünk azzal, hogy az élet véges, a járvány lecsengése után végre megtanulunk igazán élni. 

Oké, 2 éve ülök itthon, 2 éve félek a a covidtól, 2 éve félek a haláltól, én most ott kimegyek oda és csinálok valamit, ami nem a félelem. Ha meghalok, meghalok, ha nem, nem, de legalább csináltam valamit. És így kéne élni az elejétől fogva, mert a halál minden percben ott van és lehet mondja: gyere jössz. Csak ezt elfelejtettük, ezért nem éltük meg a perceinket.” – mondta a műsorban. 

Az énekesnő az utóbbi időszakban kizárólag televíziós szereplésekből élt, amit bár nagyon élvezett, mégsem fontos számára a hírnév, amit a műsorok által kapott. Sőt, elfogadná, ha 5-10 év múlva már nem lenne a médiában. Sokkal inkább az számít neki, hogy szereplései által – legyen az tánc, éneklés, vagy akár főzés – a szeretetet, az igazságot és a szabadságot közvetítse az emberek számára. 

A hírnév nevetséges Magyarországon. Mindig mondják, hogy művésznő. Milyen művésznő? Törőcsik Mari a művésznő. Én egy punk-rock énekesnő vagyok, aki örül, ha tud énekelni, táncolni meg főzni (…) Kicsi majmocskák vagyunk mi a televízióban, akik örömmel ugrálnak mert olyanok.  Gyereklelkű majmocskák (…) Mindent lehet velük csinálni és még örülnek is – fejtette ki véleményét Liebhaber Juditnak. Hozzátette: Nagyon megtisztelő, amikor öreg nénik fogdossák a kezemet és ajj cicám, amikor táncoltál olyan volt, mintha a fiatalságomat látnám. Na az valami. Akkor jó, hogy felkeltem és gyakoroltam. Akkor úgy érzem, hogy van értékem. 

Olvass tovább!