Ha még otthonról néznél koncerteket – indul a nyár a Müpában

2021. június 05.
A Müpa nyárindító könnyűzenei sorozata eddig minden évadban biztos pontja volt az intézmény programjának, és szerencsére a körülmények megengedik, hogy az idei koncertek se maradjanak el. Bár nem a helyszínen, de a képernyőkön keresztül élőben követhetjük majd a Mongooz and the Magnet, a Middlemist Red, Beck Zoli és Hegyi Dóri koncertjeit június 4. és 7. között a Müpa Home Live Hey, June!-különkiadásában.

2019 szeptemberében állt először közönség elé szólóműsorával Beck Zoli, a 20 éves 30Y dalszerző-énekese, amely A nemzedék nélküli ember címet kapta. A monológokkal és sztorikkal tűzdelt színdarab egyfajta önvallomás, amelyet személyes hangvételű történetek és dalok alkotnak. „A nemzedék nélküli embert úgy kezdtem el játszani, hogy azt hittem, tudom, mit játszom: a kismonológok, a jelenetek, a dalok megvoltak, végigcsináltam a próbákat, amit egyébként egyedül csinálni nem mindig felemelő. Megterveztem és megépítettem a díszletet, a kellékeket összeraktam. Aztán ahogy elkezdtem játszani, rájöttem, hogy az, amiről azt gondoltam, készen van, most kezd csak formálódni, most kezdi csak felfedni magát, hogy elkezd ez az előadás engem megdolgozni” – nyilatkozta egy interjúban. A 21 dalból álló előadás június 4-én, a Hey, June!-on lesz utoljára látható.

hey_june_beck_zoli_a_nemzedek_nelkuli_ember

Bár Hegyi Dórit a nagyközönség a mïussal és a Belau-val közös kollaborációk kapcsán ismerte meg, mostanra saját jogán, OHNODY névre hallgató szólóprojektjével is kivívta magának a helyet a hazai könnyűzenében. 2018-ban jelent meg 4 számos debütáló korongja, amelyen az érzelmi feszültségek és a szerelem témáit járja körül finom, érzékeny és melankolikus stílusában. A tavaly megjelent Egy igaz szerelem lemezen a címadó érzés hét különböző fázisa jelenik meg a 7 dalban: vágyakozás, felismerés, elmúlás, elengedés, feldolgozás, újrakezdés és megoldás. Valahol ezt a koncepciót folytatja a 2021-ben megjelenő nagylemez is, amely a verbális kommunikáció korlátairól szól. A dalok több nyelven is megszólalnak, köztük olyanokon is, amelyeket maga Dóri nem is beszél. A június 5-ei koncert a két lemez dalaiból áll majd össze, amelyet Jurák Bettina táncművész koreográfiája tesz majd teljessé.

heyjune-OHNODY

A Pécsről indult Mongooz and the Magnet zenekar az élő példája a multikulturalitásnak, hiszen az eredetileg trióként induló, ám tavaly év vége óta már hivatalosan is kvartettként muzsikáló zenekar fele külföldi állampolgár. Az énekes-gitáros Magnus Måløy és a nagybőgős Ian O’Sullivan még orvostanhallgatóként találkoztak a Pécsi Tudományegyetemen 2014-ben, amikor felfedezték, hogy nemcsak a választott szakirányuk, de a zenei ízlésük is hasonló. 2019 végén három év hallgatás után minden eddiginél erősebb dalokkal jelentkeztek, a people=people címre keresztelt kislemez számai a szülő-gyermek viszonyról, a szeretteinkkel való érintkezésről szólnak a fiúktól már megszokott blues-os groove-os Hendrix-pop hangzásban. A június 6-i müpás koncerten azonban egy eddig nem ismert oldalukat mutatják majd meg: az akusztikus előadás során szintetikus hangokkal ötvözve alkotják újra népszerű dalaikat. Az este különleges vendégeiként többek között iamyank, Novai Gábor (Mörk) és Boros Levente (The Qualitons) is színpadra lépnek majd.

hey_june_mongooz_and_the_magnet_presents_organic_and_electric

A neo-pszichedelikus rock hazai nagykövete, a külföldön is ismert Middlemist Red 2012-ben alakult, tavaly decemberben pedig már harmadik nagylemezük jelent meg, The Other Side of Nowhere címmel. A kilencszámos konceptlemez a hollywoodi westernfilmek monumentalizmusát és a hatvanas évek olasz westernjeinek hangulatát gondolja újra. A zenekar négy év után rukkolt elő az albummal, amin a fiúk bátran kísérletezgettek az alternatív hangzásokkal, így az előző két lemeztől eltérően a több pop és az elektronikus vonal mellett a törzsi és népzenei stílusjegyek is felfedezhetőek egyes dalokban. A hangzásvilág a június 7-i koncerten fog kiteljesedni igazán, ahol Erős Márton vezetésével a vadnyugattematikához névben is illő The Wild Bunch Orchestrával megtámogatva szólalnak majd meg a dalok.

hey_june_middlemist_red_and_the_wild_bunch_orchestra

A Hey, June! koncertjeit közönség nélkül, de élőben közvetíti majd a Müpa Home Live a Müpa honlapján és YouTube-csatornáján.

Fotó: Martin Wanda

Olvass tovább!