Izgalmas jelenetet hoztunk az Így vagy tökéletes című filmből

2021. augusztus 12.
Könnyed és kedves romantikus vígjáték érkezik augusztus 19-én a mozikba Fekete Ernő és Béres Márta főszereplésével. A Megdönteni Hajnal Tímeát, A tanár és az Apatigris írójának új filmje sok emlékezetes poénnal és egy nagy, bonyolult szerelemmel érkezik.

Az írók nem mind elviselhetetlenek, de András, akit a filmben Fekete Ernő alakít, kétségtelenül az. Egy sikeres reklámügynökség kiégett kreatív igazgatójaként még azután is komoly író szeretne lenni, hogy az első regénye csúnyán megbukott. Lenéz mindent, ami nem szépirodalom, így mélyen megveti az új spirituális bestsellert, az Így vagy tökéletest, és annak népszerű szerzőjét, Katát (Béres Márta).

Aztán egy közös fotójuk felpörög a közösségi médiában, elterjed róluk, hogy járnak, és Andrásnak – kis segítséggel – támad egy nagy ötlete: ez a kapcsolat esetleg sikerre segítheti az új művét.

igyvagytokeletes_jelenetfoto-2

Kár, hogy az életben semmi sem megy olyan egyszerűen, mint a regényekben. Főleg, ha pár megbízhatatlan pasi (Lengyel Tamás, Thuróczy Szabolcs), nagyszájú kolléga (Dér Zsolt), életunt műkritikus (Hegedűs D. Géza) meg egy dögös reklámszépség (Trokán Nóra) is belekeveredik az ügybe.

A film augusztus 19-én érkezik a mozikba, de most hoztunk egy izgalmas jelenetet nektek a filmből. A két össze nem illő főhős éppen egy vad éjszakára készül, de éri őket egy kis baleset…

Nézd meg a jelenetet!