Ugyan még távol a negyven, de így is beszippantott az üdítően realista elemeket tartalmazó On the Verge, azaz A folyamatos összeomlás szélén című Netflix sorozat. Nem a mélyfúrásai miatt szeretjük, a szokásosnál eggyel reflektáltabb, könnyed szórakozásra vágyóknak ajánljuk.
Négy nő, Los Angelesben éppen a pandémia előtt – a sorozat záró epizódjában tör ki Amerikában a Covid – nem is az összeomlás, hanem inkább a megújulás szélén áll. Mindegyiküknek látszólag szép élete van, de valahogy belefásultak az egészbe. Nem foglalják már le őket annyira a gyereknevelés terhei, a munkájuk (már amelyiküknek van) szép íven fut, a hálószobában enyhén szólva nincs tűzijáték. Mindannyian elmúltak negyvenévesek, most lenne idejük arra a sok mindenre, amit eddig a karrier- és családépítés miatt el kellett tolniuk, de hát ehhez emlékezni kéne arra, hogy mit is akartak csinálni. Az On the Verge egy jó értelemben vett limonádé sorozat, amiben végre nem toxikusan vannak ábrázolva a negyvenes nők: nem irracionálisan magas sarkú cipőben viszik az iskolába a gyerekeket, még a finom szarkalábakat is meghagyták a főszereplők szeme alatt, sőt, kapaszkodjunk meg, látunk a hatvan-kilencven-hatvantól különböző női alakot is a sorozatban. Ráadásul a főszereplőink nagyon emberi vagy éppen vicces problémákkal néznek szembe.
Vajon tényleg ilyen lesz negyvenesnek lenni? – kérdeztem néhányszor a sorozat nézése közben. Meg az is jó párszor felmerült bennem, hogy bedarálhat-e annyira az élet, hogy már egyáltalán nem is tudom, mi tenne boldoggá. Valószínűleg igen. A sorozat szereplőinek élete mind elég különböző, van egy örökösnőnk, aki fenntartható ruhamárkát épít, egy séfünk, aki éppen gasztrokönyvet ír, egy ex-titkosügynökünk muszlim bevándorló-háttérrel, illetve egy háromgyerekes munkanélkülink, aki kreatív – és idióta – pénzszerzési formákat talál ki a család fenntartásához. Úgy tűnik, mindegyikük életének jelenlegi tragédiája az, hogy olyan lassan váltak életük passzív főszereplőjévé, hogy nem indult be tőle a vészcsengő.
A sorozat főszereplője, Julie Delphy egyben az írója és rendezője is a produkciónak, 51 éves színésznőként abszolút értjük a sorozat motivációját. Viszont érezhetően a saját cselekményszála a leginkább kidolgozott a sorozatban, ami miatt néhol inog a dramaturgiai szerkezet is. A négy szereplő közötti váltással gyakran zsánerváltás is jár, néha olyan érzésünk lehet, mintha egyszer abszurd vígjátékot, máskor pedig drámát néznénk. Külön említést érdemel a zseniális főcím grafikája és zenéje, kevés sorozatnál nem akarom eltekerni a főcímet, itt minden rész előtt megnéztem, leshazamoztam és töretlenül tart a nagy Chilly Gonzales-mániám.
Az életközépi válság létező jelenség, mindenképpen fontos, hogy beemelésre kerüljenek mindenféle életkorban, mindenféle problémával küzdő emberek a sorozatokba, így a negyvenes nők is. Ugyanilyen fontos, hogy az életkoruknak körülbelül megfelelő nők játsszák ezeket a karaktereket, hiszen egyébként éppen az ellenkezőjét érné el az adott csoport reprezentációja – meg továbbra is munka nélkül maradnának a zseniális, de nem húszas-harmincas éveikben járó színésznők. Az On the Verge ezt tudja, a humora is a helyén van, egy kicsit elfeledteti a Covid-korunk traumáit is. A világot nem váltja meg, de talán megnyitja a diskurzust és a lehetőséget több, egyre jobb, negyvenesekről-ötvenesekről, bárhányévesekről szóló sorozatnak.
