Heti kultkedvenc: a Dűne

2021. október 29. |

Kíváncsiak vagytok rá, mi mit olvastunk, néztünk vagy éppen milyen régi/új kulturális felfedezést tettünk? Ezen a héten újságíró kollégánk, Czvitkovits Judit meséli el, hogyan került a Dűne hatása alá.

Mielőtt beültem volna a Dűne című filmre, mindössze három dolgot tudtam róla: (1) hogy egy vaskos regénysorozat alapján készült, amely annyira összetett és bonyolult, hogy a mai napig elemzik és értelmezik újra és újra; (2) hogy hiába a két és fél órás játékidő, még így sem fért bele az első könyv, így a film elvágólag, lezárás nélkül ér majd véget; és (3) hogy Denis Villeneuve rendező úgy döntött, hogy egy közönségbarát adaptáció helyett a szöveget szentírásként kezelve rendezi meg ezt az új feldolgozást. Egy nagy popcornnal a kezemben felkészültem hát a két és fél órás unalomra.

Dűne

Na jó, tudtam még azt is, hogy a korábbi feldolgozásokba hatalmas rendezőknek is beletört már a bicskája: Alejandro Jodorowsky tizenötórásra (!) tervezett eposzát már a forgatás megkezdése előtt elkaszálták, David Lynch 1984-es változata pedig a producerek nyirbálták meg brutálisan. Mivel Villeneuve korábbi filmjeit – főleg az Érkezést és a Sicariót – imádtam, azért egy kicsit reménykedtem, hogy engem is megszólít majd a Dűne.

Dűne

Mit mondjak, megszólított, méghozzá az első képkockával: vöröslő sivatag, naplemente, a levegőben furcsa, csillogó részecskék – mint kiderült, ez a Fűszer, amelyből az űrutazást lehetővé tevő drog készül. Kéklő szemű őslakosok és állig páncélba öltözött elnyomó hadsereg közötti összecsapás, bizarr űrhajók, Hans Zimmer zakatoló basszusai és Zendaya hangja – még csak a film második percénél jártunk, és engem máris berántott – és el sem engedett egész este. Szapora szívverés, ámuldozás és folyamatos rádöbbenés volt a társam.

Dűne

A Dűne az egyik legszebb film, amit valaha láttam. Külsőségekben is: csodásan fényképezték, világították, vágták, látták el díszletekkel, jelmezekkel, zenével, hangokkal. Azt éreztem, ha bármelyik ponton megnyomnánk a pause gombot, a kimerevített képkocka bekeretezve, a falra akasztva is gyönyörű lenne. És persze belsőségekben: karakterekben, a történetben, gondolatokban, mélységben. Nem állítom, hogy mindent értettem; az azonban, ami homályban maradt, csak hozzáadott a rejtélyhez, az izgalomhoz, nem elvett belőle.

Dűne

A film – amely tényleg kegyetlenül, a történet csúcspontján ér véget – több kérdést hagyott maga után, mint amennyit megválaszolt; nehéz lesz kibírni a következő két évet, amikor is (hála Shai-Huludnak!) érkezik a folytatás. Lady Jessica imája a félelem legyőzéséről viszont most már az én mantrám is, elő is veszem minden nap. Működik.

Dűne

Olvasd el ezt is!

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra

Itt a meleg férfiak Szex és New Yorkja – Újra szingli LMBTQ+

Itt a meleg férfiak Szex és New Yorkja – Újra szingli