Egy dolgot még szingliként megfogadtam, ha majd egyszer a ködös, kiszámíthatatlan jövőben úgy adódik, hogy csecsemő-, majd babakorú lakótársam lesz, becsületesen ki fogok állni a muzikális jogaimért. Sem egy maroknyi Daddy Finger, sem egy kóbor Baby Shark nem fog felcsendülni az otthonom falai közt.
Theo megszületése után, apai fronton egy ukáz hangzott el fixen: ameddig csak lehet, ne legyen képernyő, YouTube és egyéb vizuális cunami a kiskölyök körül. Eddig egész szépen tartottuk, csak néha került a képbe Rózsika nagyi oldaláról egy kis Jön a tigris, Tíz kicsi cica magyar kultúrválogatás, míg az izraeli fronton Safta Riki (Riki nagyi) gyerekfelügyelete alatt „titokban” orrvérzésig nyomatott török szappanoperák tették le korai védjegyüket a gyerek patchworkszerű ízlésfejlődésében.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Start gomb
Így, hogy a képernyővédett kisfiú októberben elütötte a 12 hónapot, lassan már én is kiteszem a Spotifyon hallgatott hip-hop, és elektrozenék mellett, spéci, képernyős babatartalomnak – az apuka néma, tüntető nem helyeslése mellett. Azért persze igyekszem a minőségre menni… Na, de mire lőjek? A Buborék együttes, Halász Jutka, Gryllus Vilmos, a magyar népdalok nagy kedvencek. Viszont ezek mindegyike az éjjel (nappal) rikoltozós, ifjonti Theo-szakaszban orrvérzésig hallgatott remekmű, én pedig szívesen tennék már be valami újat. A kínálat viszont aktuális pokol. Fájdalmasan rossz, néha angol babaslágerekből fordított, erőltetett, a gyenge újságírói idegrendszert karcoló szövegek, fátyolos, reszketeg hangú, olcsó előadásmód, műanyag, „bazári babavideók”.
Ennél többet érdemel egy szűz szem, egy fejlődőben lévő baba- és egy elhasznált anyaagy, egy sokat nem hallott apró bébifül. Végül pár hetes YouTube-os lóugrásban az Iszkiri zenekar Vega-Ragájának megtalálása szólt nagyot a nappaliban repeaten, majd szorosan a nyomában rábukkantunk az Igazira.
Zooli a zebra a Kiskalász zenekartól mérföldkő az életünkben, amiért megérte eddig távol maradni a babaparti parkettről, és Baby shark-mentesen tengetni szürke hétköznapjainkat. Azóta a fekete-fehér, négy rongylábú Zooli olyan bulit vág két etetés közben a Yosef utca 3. lakóinak életébe (összesen hét emelet, kb. 32 lakás), hogy csak győzzék nem azt énekelni kórusban magyarul, hogy „Amikor Zooli a zebra zongorázik, a zongoránál alig látszik. Feketén csillan a hófehér, aki csak látja, belekáprááááázik!”
Brutál penge, forró ritmus, magasra tett léccel is zseniális, igényes, humoros szöveg (itt óriási taps a dalszöveget jegyző Varga Borinak). A Sántha Gábor-Varga Bori duó és zenekaruk zenében is tényleg óriásit tett oda ezzel a Zoo-etappal a sivár magyar babazenei életbe. Külön rántotta- és banánmaradékos pacsi jár Theótól a grafikát a nagy magyar babakatlanban átlagszínvonalon felül hozó Silye Julinak, aki ezzel a videóklippel az eddigi legélvezetesebb vizuális tartalmat teríti elénk a YouTube-on, kenterbe vágva Danielt, a tigrist, és Thomast, a vonatot is.
Babatwerkelés és képzelt boros buli
Olyan műremek, hogy az ember nem hogy nem bánja meg valahol mélyen és nagy titokban az anyai mivoltát, hanem együtt pörög az izgatottan tapsoló, dülledt szemmel, diszkrét patakokban nyálcsorgató, négy és fél fogú nekividámodott kölyökkel. Sőt, a nagykorú a harmadik zsinórban lejátszás után párás tekintettel tervezgetni kezdi a hűtőben lapuló, Golán-fennsíki fehér borospalack felpattintását, amitől aztán már-már tényleg együtt szelhet az „ultrahangon szálló denevérrel” és „a szalszázó vörös takarítónővel”.
2 hete folyamatosan hallgatjuk, nézzük, és még egyikünk sem unta meg. A pár hónapja saját igénye szerint széles szögben kilengve járkáló, helyben elszántan futó vagy épp egy helyben tolató makákónk erre a dalra, pontosabban klipre spannolta fel magát egészen twerkelésig. Ami, azért lássuk be, minden férfiember életében piros betűs nap kellene, hogy legyen (nagy eséllyel mi is jó ideig őrizzük a Cardi B-ként a Zooli a zebra alá hibátlanul tekerő magyar–izraeli kisfiú képét az emlékezetünkben).
Egy szó, mint száz, babakultúra fronton nekünk nagy az éhínség, de ez úton is kitartást kívánunk minden hasonló ízlésű sorstársunknak, hiszen még a digitálpusztában is lehet váratlan oázisokra bukkanni..
