A magyar irodalom csillagai, tehetségei olykor a legnagyobb fájdalmak és legnehezebb történelmi helyzetek közül is kiragyognak, és műveik felkiáltójelként tanúskodnak egy korról, egy világról, amelynek részesei és tanúi voltak. A második világháború után, az ötvenes évektől kezdődő magyar szellemi és irodalmi élet emblematikus képviselőinek levelezéskötete, a Szorongatott idill a két fiatal párral (Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs, illetve Polcz Alaine és Mészöly Miklós) a címlapján jelent meg. Előbbi asszony arcán derű, mosoly, utóbbi tekintetében szenvedés és fájdalom, de mindkét fotográfia hátterében ott a háború és az elszántság: „nem megyünk el innen, mert valakinek ébren kell tartania a magyar irodalmat”.
Négy évtizednyi élet
A kötet első levelét 1955 nyarán írta Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs Visegrádon, az utolsó keletkezésekor, 1997-ben Nemes Nagy Ágnes már nem élt. Az összesen 78 levél bő négy évtizedet ölel át: tele irodalommal, kételyekkel, válsággal, szeretettel és néha irodalmi „harcokkal”. Egy valódi szorongatott idill, benne Szekszárd, Olaszország, Erdély és Szigliget, meg a budapesti otthonok és az újholdas írónemzedék két házaspárjának közös története.
Hogy alakult ki ez a párhuzamos valóság, ez a mély barátság a két házaspár között? Nemes Nagy Ágnesék 1944. április 20-án tartották esküvőjüket, háború volt, ez az az év, „amikor először tudtam verset írni – mondta Nemes Nagy, és ennek az évnek a nyarán helyezték a Muraközbe Balázst, aki 1945-ben hadifogságba került. Tizennégy évig éltek együtt, 1958-ban váltak el, azonban szellemi kapcsolatuk és barátságuk a költőnő haláláig megmaradt. Mészöly Miklósék megismerkedése fájdalmak után történik – 1944-ben ők is találkoztak a háborúval, az írónak be kellett vonulnia, Észak-Németországba vitték, Alaine egész életére kiható, testi-lelki borzalmakat élt át. 1948-ban ismerkedtek meg egy presszóban,1949-ben házasodtak össze, és 52 évig, Mészöly Miklós haláláig éltek együtt.
Őszinte és mély
Amellett, hogy a könyv irodalmi és kortörténeti forrásanyag, négy alkotó életének és barátságának dokumentuma, akikhez ezáltal közelebb is kerülhetünk. Szerencséses vagyunk, hogy megismerhetjük ezeket az őszinte és mély leveleket, vallomásokat. Irodalmárként azt gondolom, maguk a művek a lényegesek: a vers, a regény, az esszé, a tanulmány vagy épp a drámai alkotás. De mivel magam is egy költő lánya vagyok, tudom, milyen sok újdonságot rejtenek a levelek – magunkról is –, hiszen az emberség és barátság igaz történetét olvassuk.
