Legutóbb a Kicsinyítés kapcsán éreztem azt, hogy ez olyan zseniális ötlet, amiről simán el tudom képzelni, hogy egyszer valaki tényleg megcsinálja – ott ugye azt találták ki, hogy az egyre szűkülő erőforrások hatékonyabb elosztása érdekében lekicsinyítik az erre vállalkozókat –, ezzel szemben maga a film szerintem iszonyú csalódás volt. A Severance (Különválás) alapötletéről is el tudom képzelni, hogy néhány elvetemült cégtulajdonos meg akarja valósítani, de azért remélem, ez soha nem történik meg – ez a sorozat ugyanis hátborzongató képet fest arról, mi történik, ha az agyunk felét odaadjuk a munkaadónknak.
A címadó „severance” egyfajta hasítás, egy olyan speciális beavatkozás, ami képes az agyunkban szétválasztani a munkahelyi és a privát ént. A munkahelyi én a cég épületében (egészen pontosan a liftben) aktiválódik, de nincs semmilyen emléke vagy tapasztalata a privát életéről, a munkahelyet elhagyva pedig egyáltalán nem tudja felidézni, mit csinált a munkaidejében. Az elképzelés lényege, hogy így a munkavállalót nem zavarják a privát gondjai, és képes minden kognitív kapacitását a munkavégzésre fordítani, „cserébe pedig” privát énje nem viszi haza a munkát. Persze ahhoz, hogy valaki vállaljon egy ilyen drasztikus – a sorozat világán belül elvileg visszafordíthatatlan – eljárást, ahhoz általában valamiféle trauma is kell: a sorozat főszereplője, Mark (Adam Scott) például azért dolgozik a Lumos speciális osztályán, hogy legalább napi nyolc órában ne kelljen elviselnie a néhány éve autóbalesetben elhunyt felesége miatt érzett gyászt. Mark munkahelyi énjének fogalma sincs róla, hogy mi történik a külvilágban, hogy milyen volt a gyerekkora, kik a rokonai vagy milyen zenéket szeret hallgatni, egyetlen dolga, hogy egy monitort bámulva szortírozza a számára teljesen ismeretlen jelentéssel bíró számsorokat. Mark privát énjének pedig elképzelése sincs róla, mit csinál Mark a munkahelyén, mondjuk ami azt illeti, a munkahelyi énje is csak a metódussal van tisztában. A rejtélyes vállalatból kilépni szinte lehetetlen, a neonban fürdő, steril labirintusban távoli osztályokra osztott alkalmazottak végeznek értelmetlennek tűnő feladatokat, ha pedig valaki hibát vét, egy szűk, sötét szobában kell vezekelnie. Ebben a szürreális, a külvilágról teljesen leválasztott térben mindent különös szabályok irányítanak, ez a univerzum pedig olyannyira zárt, hogy semmiféle üzenet nem juthat ki a vállalat falai közül – a kóddetektoros lift azonnal jelez, ha egy dolgozó titkos üzenettel a zsebében próbálna kommunikálni külső énjével. Mark látszólag tökéletesen különválasztott világai akkor találkoznak, mikor munkahelyi legjobb barátja, Petey (Yul Vazquez) a való életben is megkeresi őt, hogy elmondja: egy speciális eljárással visszaállította a két személyiségrész közötti kapcsolatot, és rádöbbent, hogy a vállalat, aminek dolgoznak, valójában pokoli hely.
A Severance megmutatja, milyen lenne a kapitalista álom, vagyis ha a munkaadó képes lenne a dolgozókat olyan elkötelezett munkagépekké változtatni, akiknek nincsenek „zavaró” gondolataik, érzelmeik, és akik garantáltan nem szivárogtatják ki a munkahelyi titkokat. És a sorozatból az is kiderül, hogy milyen hatással van mindez a munkaadóra is – a fojtogató, szűkös terekbe zárt munkahelyi világban a dolgozók félemberként léteznek, alárendelve külső énjük állítólagos akaratának. Egyszerre kapunk okos sci-fit és izgalmas pszichothrillert, amiben fokozatosan nyíli ki a Lumos vállalat bizarr világa, és a főszereplő, Mark megcsonkított pszichéje.
