Heti kultkedvenc: Anna Sorokin, a kamu örökösnő felemelkedése és bukása

2022. február 25.
Kíváncsiak vagytok rá, mi mit olvastunk, néztünk vagy éppen milyen régi/új kulturális felfedezést tettünk? Sorozatunk következő részében Botás Enikő ajánl egy sorozatot.

Nagyot mennek mostanában a csalókról szóló műsorok a Netflixen: ahogy arról mi is írtunk, néhány hete még mindenki a The Tinder Swindler című dokuról és annak főszereplőjéről, Simon Levievről beszélt, most pedig megérkezett az Inventing Anna című sorozat, amiben egy kamu német örökösnő felemelkedését és bukását követhetjük nyomon.

anna-sorokin

Simon Leviev piszkos kis játszmái azért is voltak olyan bicskanyitogatók, mert a férfi átlagos, hétköznapi nőket vert árt, és taszított adósságokba. Vele ellentétben az Inventing Anna című sorozat címszereplője, Anna Delvey, valódi nevén Anna Sorokin inkább a nagykutyákra utazott, a nő főleg milliárdosoktól vagy éppen bankoktól csalt ki több százezer dollárt. (Az, hogy mindeközben az ismerőseit, barátait is le-lehúzta pár tízezer dollárral, inkább csak járulékos veszteség volt.)

Anna Sorokin tehát Simon Levievhez hasonlóan egy valódi, hús-vér ember, és a sorozatban bemutatott sztorija is megtörtént eseményeken alapul, némi fikcióval kiszínezve.

Modernkori Robin Hood, vagy nárcisztikus szociopata?

Anna Sorokin létezik, nemrég szabadult a börtönből, és hamarosan valószínűleg haza fogják toloncolni Németországba. Az orosz származású, de német állampolgárságú nő a 2010-es évek elején érkezett meg New Yorkba, ahol magát multimilliomos örökösnőnek hazudva jutott be a legelitebb körökbe, és sikerült elérnie, hogy éveken át senki ne jöjjön rá, hogy az állítólagos vagyona csak egy óriási átverés. A luxusélete finanszírozásához hamis csekkek és iratok gyártásával szerzett pénzt különböző bankokból, de az is gyakran megesett, hogy az ismerőseivel, barátaival fizettette ki a tartozásait. Sorokinnak egy egészen konkrét terve volt arra nézve, hogy mit szeretne kezdeni a hatalmas, nem létező örökségével: a történet szerint a Manhattanben található Church Missions House-ban szándékozott létrehozni egy művészeti központot, az Anna Delvey Alapítványt. A központ létrehozásához 22 millió dollárnyi (kb. 8,5 milliárd forint) kölcsönre lett volna szüksége, amit végül nem sikerült összeszednie.

A tökéletesen felépített kamuéletén 2017-ben jelentek meg az első repedések, majd nem sokra rá, 2019-ben a csalások miatt börtönre ítélték. A rácsok mögül néhány napja szabadulhatott, a jó magaviselete miatt ugyanis lerövidítették a büntetését. Anna Sorokin története 2018 tavaszán kapott nagyobb nyilvánosságot, amikor megjelent róla egy cikk a New York Magazine-ban, ami alapján egyébként maga a Netflix-sorozat is készült.

Mielőtt belekezdtem volna a sorozatba, a sztorival nagyjából képben voltam, azt legalábbis tudtam, hogy ez a bizonyos kamu örökösnő milliárdosok és nagy bankok becsapásával próbált meg előrébb jutni. Ekkor, látatlanul, el is kezdtem szimpatizálni Sorokinnal. Olyan volt, mintha a történetében egy modernkori Robin Hood elevenedne meg: Sorokin volt az alulról feltörekvő kisember, aki szembe szállt a korrupt, léhűtő milliárdosokkal, és nyerészkedő bankokkal. A sorozatot nézve azonban ez a kép pillanatok alatt semmivé lett: bármennyire is szerettem volna drukkolni neki, szimpatizálni vele, Anna Sorokin – legalábbis a sorozat szerint – egyszerűen nem egy szerethető karakter.  Mivel a sorozatból gyakorlatilag semmi nem derült ki a korábbi életéről, a múltjáról, de még a valódi motivációiról sem, semmilyen kapcsolódási pontot nem találtam a személyiségével. Az arroganciája és önteltsége miatt ugyanolyan ellenszenvessé vált számomra, mint Simon Leviev, a The Tinder Swindler címszereplője. Epizódról epizódra azt vártam, hogy végre valahára buktassa már le valaki ezt a nőt.

Bár az Inventing Anna úgy próbálta meg lefesteni Anna Sorokint, mint valami badass zsenit, aki a hihetetlen agyafúrtságának köszönheti, hogy ilyen sokáig ennyi embert képes volt megtéveszteni, bennem közel sem ilyen kép alakult ki róla. Véleményem szerint Sorokin nem lángelme, csak egy mániákusan hazudozó nárcisztikus. Nem a zsenialitásának, hanem az elképesztően vastag bőrének köszönhető, hogy azt a rengeteg csalást véghez tudta vinni.

Nagyot néztem, amikor a sorozat 4. epizódjában kiderült, hogy Anna Sorokin egy ideig Billy McFarlanddal, a hatalmasat bukott Fyre fesztivál megálmodójával lakott együtt. Ha kíváncsi vagy az ugyancsak hazudozással és manipulációval magasra tört McFarland sztorijára, a sorozatunk egy korábbi cikkében olvashatsz róla.

Fotó: Imdb

Olvass tovább!