A századelő Szegedje írók, költők, képzőművészek találkozóhelye. A tankönyvekben felsorolt neves férfiúk között számos kiemelkedő hölgy élt és alkotott ezekben az évtizedekben is a „hírös városban”. Ötükkel foglalkozik a REÖK legújabb tárlata, akik, bár meghatározó szereplői voltak a szegedi kultúréletnek, más-más okokból, s részben talán épp női mivoltukból fakadóan mégsem tudták egészen kibontakoztatni ígéretes életművüket.
Nem maradt észrevétlen közülük Fischhof Ágota, akit nem művek alkotójaként, hanem ihletőjeként ismerünk: mintegy 10 éven át volt „Szeged múzsája”. Az előkelő polgárleány a város szellemi elitjébe született: házitanítói között ott találjuk Heller Ödönt, Király-König Pétert, Balázs Béla édesanyját is. Családi szalonjuk vendége Móra Ferenc is, aki atyai jóbarátként egyengette „a kis Ági” útját, hogy berlini egyetemi tanulmányok után az első képesített magyar könyvtárossá, a Kultúrpalota elismert munkatársává váljon. A szép és szellemes ifjú hölgy sok művészt megihletett: Juhász Gyula-vers, Moholy-Nagy-portré őrzi az őt övező rajongás emlékét. Ám nem elégedett meg a férfiak csodálatával, a szegedi feminista egylet aktív szervezője volt, hatására még Móra is belépett a tagok közé. Férjet is ő szerzett neki, és ezután Ágota, immár Hézer Béláné visszavonult a város zajától: amilyen szenvedéllyel élt hivatásának, olyan odaadással fordult a családi élet felé, és nevelte gyermekeit tudásszomjra és szeretetre.
Szintén alig 10, ám kevésbé ragyogó év adatott meg Kukovetz Nana – született Anna – festőművésznek. Kispolgári család gyermekeként tipikus korabeli művészsorsot mondhatott magáénak. A nagybányai művésztelepen töltött tanulmányok és alkotómunka után a párizsi modernizmus ragadta magával, és e kétlakiság keretezte rövid életét. Idehaza itthoni mestereinek plain air-hatását díjazta a közönség, ám ő mindent arra tett fel, hogy párizsi útjait finanszírozhassa, és újra és újra megmerítkezhessen az ottani mozgalmakban és kialakíthassa egyedi eszközkincsét.
A „nagy háború” is külföldön érte, számos művésztársával együtt internálótáborba került. A fegyverletételt követő zűrzavaros évek sem kímélték: rejtélyes körülmények között vesztette életét tragikusan fiatalon, a szatymazi tanyavilágban bujkálva, s művészete puszta ígéret maradt.
Vlasics Károly: Kukovetz Nana
Kortársa, Bäck Manci sorsában is látható az egyéni ambíció ütközése a megélhetés követelményeivel. A lelkes fényképész az avantgárd forrongásából ihletet merítve a mozgásművészeti, színházi fotográfia és a művészi akt felé fordult, ezek a hatások fémjelezték legizgalmasabb műveit. Ám a húszas évek Szegedjén másra volt igény: az úttörő művész a város polgárainak, a szellemi élet nagyjainak portréfotósává, és nem utolsó sorban az újjászülető város képének megörökítőjévé szelídült – persze egyéni látásmódjáról ekkor sem mondott le egy vakuvillanásnyira sem. A II. világháború után eltűnt a művészvilágból: leányával Pestre költözve mint özvegy Szekerke Lajosné élte napjait. Finom alkotásai magángyűjtők raktáraiban várták az újrafelfedezést egészen a közelmúltig.
Bäck Manci
A fejlődő Szeged megörökítésének stafétáját Kárász Judit vette át tőle az 1930-as években. Ekkorra más világ járta: egyre több elismert, „látható” nő tevékenykedett a kultúrában, különösen a szinte női hivatássá váló művészi fotográfiában. Kárász Judit egészen céltudatosan készült e pályára. A Bauhaus-iskola legnagyobbjaitól tanult, nyári szüneteit pedig a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma baráti társaságában töltötte: a falukutatókkal járta a vidéket, és a legmodernebb irányzatok szerint rögzítette az ekkor már nyüzsgő nagyváros és az őt körülvevő falvak kettősségét.
Sikeresen elhelyezkedett tanulmányai helyszínén, Németországban, s egy évtizedet még Dániában is eltöltött: tanyáján visszahúzódva itt is a helyiek dolgos, egyszerű mindennapjait kapta lencsevégre. A háború után hazatérve az Iparművészeti Múzeum műtárgyfotósa lett, művészi nagyságát rövidesen elfeledték.
Kárász Judit
A kiállítás hölgyeinek sorából egy másik, a Szegedi Fiatalok köréhez közel álló művész, Vass Vera neve merült a feledés legsűrűbb homályába – pedig korának országosan elismert alkotója volt. A szegény sorsú, gyenge egészségű, de annál erősebb alkotói hajlamú lány autodidaktaként sajátította el a képzőművészet több technikáját; tehetségét a művészi színvonalú sokszorosított grafika úttörője, Buday György is felismerte. Rajta keresztül maga Aba-Novák Vilmos is felfedezte Verát, aki több nagy „projektben” is segédkezhetett a mesternek – többek közt a székesfehérvári romkert gyönyörű, történelmi faliképeinek megfestésében is. A grafika, tusrajz, festészet mellett költői hajlam is szorult a sokoldalú alkotóba.
Vass Vera
A kiállítás, mely 2022. május 7. és 2022. június 12. között látogatható a REÖK-ben, Vass Vera Téli rapszódia című versének egy sorát viseli alcímként. Életműve, akárcsak a tárlaton szereplő társnőié, úgy bukkant fel a századelőn, és – a kiállítás szervezőinek reménye szerint – több évtizedes feledés után úgy törhet elő újra a köztudatban, „Mint zöldellő fa holt kövek közül…”
Az ingyenesen megtekinthető tárlat az Európai Unió társfinanszírozásával, az Interreg-IPA Magyarország–Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében valósul meg a WSCRoute: Ismert nők a tudomány és kultúra területén – Élmény tervezés közös kulturális turisztikai útvonal és termékfejlesztés segítségével a Szerbia–Magyarország határmenti régióban projekt részeként.
