Vagyunk-e valakik a jelmez, a szerep nélkül? Elolvastuk Tasi Zsuzsánna Égig nyújtózik, földig hajol című regényét

2022. július 07. |

Miért kezd valaki új és bonyolult étkezési szokásokat felvenni, vagy megtanulni egy halott nyelv kifejezéseit, és magáévá tenni olyan szabályokat, amikkel eddig nem találkozott? Tasi Zsuzsánna az Égig nyújtózik, földig hajol című regényében éppen arról mesél, milyen belülről egy ilyen közösség, miért nehéz odatartozni, és miért nehéz aztán elszakadni tőle.

Emlékszem, amikor huszonpár évesen egy munkahelyi kirándulás során Somogyvámoson, a Krisna-völgyben jártunk. Emlékszem a különös illatra, amely az egész helyet belengte. Emlékszem valami rejtélyes, hűvös nyugalomra, ami átjárt ott és a rácsodálkozásra, amit éreztem. Tágra nyílt szemmel mászkáltunk, és nézegettük a különös, színes ruhákba öltözött nőket. Úgy éreztem magam, mintha egy filmben volnék, vagy földrészeken átrepülve hirtelen Indiába kerültem volna egy idegen és érdekes világba. Amikor elhagytuk a völgyet, furcsálkodva beszélgettünk arról a kollégákkal, hogy szerintünk mi vesz rá valakit, hogy itt, Európa közepén a Krisna közösséghez kapcsolódjék. Egyáltalán hogyan találkozik valaki ezzel, és miért akar ilyen módon kivonulni abból a társadalomból, amelybe gyerekkora óta gyökerezett. Mi inspirál valakit arra, hogy elhagyja a hagyományos civilizációt, és az életét, életben maradását jószerivel a szerencsére, adományokra, közösségi munkákra bízza? Miért kezd valaki új és bonyolult étkezési szokásokat felvenni, vagy megtanulni egy halott nyelv kifejezéseit, és magáévá tenni olyan szabályokat, amikkel eddig nem találkozott? Tasi Zsuzsánna az Égig nyújtózik, földig hajol című regényében éppen arról mesél, milyen belülről egy ilyen közösség, miért nehéz odatartozni, és miért nehéz aztán elszakadni tőle.

egig-nyujtozik-foldig-hajol

A könyv nagyszerű nyelvezettel, ironikus humorral íródott önéletrajzi regény, amely lassan fejti fel a válaszokat. Az író ugrál az időben megengedve, hogy belássunk a múltba, egy család életének ívébe, egykori traumákba, melyek a jelen főszereplőjét, Júliát formálták. Az első jelenetben rögtön a szerző gyerekkorába lépünk. A gyermek Júlia egy egészen hétköznapi történet során megtapasztalja a csalódottságot és az elhagyatottságot. Barátnője, akiben megbízik becsapja őt, majd azok, akik helyre tudnák billenteni a világ egyensúlyát éppen azt mondják neki, hogy a világban nincs egyensúly, nincs igazságosság. Ez egy olyan világ, amelyben fifikásnak, simlisnek kell lenni ahhoz, hogy túléljünk, biztonságban legyünk, hogy ne tudjanak minket bántani. Még nem tudjuk, mi a szerepe ennek a jelenetnek, de haladva a történetben egyre inkább rájövünk, hogy Júlia később is, egész életében hinni akar abban, hogy ez az egyensúly és igazságosság mégiscsak létezik. Jónak kell lenni, és akkor a világ is jó lesz. Olyan egyszerű képlet ez, annyira működhetne is. Ez a nő hinni szeretne a szeretetben, egy emberen túli Nagy Igazságban, ami irányt tud mutatni az embernek.

A Krisna közösségbe édesanyja által kerül, ám hiába igyekszik megfelelni az ottani szabályoknak, amikor első férjétől elválik, azonnal számkivetett lesz. A lelki vezető szerint egy egyedülálló nő egyetlen célja, hogy férjet vadásszon, így minden férfire veszélyt jelent. Júliának ki kell költöznie a közösségből, miközben a gyermekei maradnak, hogy tovább is járhassanak az ottani iskolába. Felügyeletüket a nagymama, Júlia anyja veszi át addig, amíg a főszereplő vissza nem térhet. Ezt az engedélyt egy új házasság hozza meg számára, ami által veszélyes, vadászó nőből tisztes feleséggé válik.

Olvasóként is frusztráló, ahogy a főszereplő újra és újra falakba ütközik. Igazságtalanul vádolják, kitaszítják, megróják, megszégyenítik, ráadásul mindig azok, akiktől útmutatást vár. Akiktől reméli, hogy a világ igazságosságát képviselik. Azonban nincs igazság itt sem, hanem átléphetetlen hatalmi viszonyok vannak, melyek meghatározzák, kinek hol a helye a közösségben. És bizony egy nőnek itt is, ahogy általában az emberi közösségben valahol a sor legvégén van helye. Keressük a választ arra, miért marad Júlia egy ilyen abuzáló közegben. Miért tűri a méltatlanságokat, amiket éppen azok mérnek rá, akiket lelki vezetőinek, irányadóinak tekint éppen úgy, ahogy abban az első, bevezető történetben tekintett a tanító nénikre, doktor nénikre, az anyjára. Azokra, akiknek tekintélye volt, akiknek elhitte a szavát. Úgy tűnik, a felnőtt Júliának is szüksége van vezetőkre, akik által eligazodhat a világban, és akikre olyan mértékben támaszkodik, hogy az már a saját tisztán látását is elhomályosítja. Bár önként választotta a krisna közösséget, annak mégis áldozatává vált, ahogyan vele együtt áldozatai a gyerekei is.

A könyv egyik legerősebb tétele, hogy megmutatja, egy vallási közösségben éppen úgy ellehetetlenülnek az áldozatok, ahogyan egy bántalmazó viszonyban. A bántalmazás mindig ugyanabból a kottából játszik akár párkapcsolatban, akár családban, akár vallási közösségben támad. Júlia mindent megtesz, hogy megfeleljen az elvárásoknak, mégis rendszeresen az alkalmatlanságáról kap visszajelzést. Mi azonban látjuk, hogy nem ő az alkalmatlan, hanem a rendszer működik rosszul, amiben próbálja a helyét megtalálni. Minden autokrata rendszer kitermeli a despotákat, akik aztán visszaélhetnek a hatalmukkal ezzel megkeserítve mások életét. Az ilyen rendszerekben nemkívánatossá válik mindenki, aki kicsit is veszélyezteti a rendszer működését, akiről feltételezhető, hogy egy ponton lázadó lesz, vagy az, aki túlságosan belebetegszik a rendszer bántalmazásába.

Elszoruló szívvel olvassuk Júlia nagyobbik fiának, Kavinak a kálváriáját. Csodálatos az az őszinteség, amivel Zsuzsánna elénk tárja, hogyan roppan bele a fia egy rosszul sikerült indiai zarándokútba. Láthatóvá teszi a kételyeket és a bűntudatot, melyeket az anya érez amiatt, ami a fiával történik. Hiszen ő csak jót akart. Hiszen abba vonta be a gyerekeit, amiben maga is hitt. Hogyan tudna most segíteni a szilánkjaira hullott Kavinak? Júlia két fia végül elhagyja a közösséget és Budapestre költözik azért, hogy felépítsék a kinti életüket. Azonban nagyon nehéz kilépni egy közösségből (a bántalmazásból) akkor, ha nincs hová megérkezni. Ha nem vár semmi, akkor csak a gyökértelenség marad. Bizony néha könnyebb valami rosszhoz tartozni, mint sehova.

tasi-zsuzsanna

Tasi Zsuzsánna

Tasi Zsuzsánna könyve nem csupán a hazai Krisna közösség belső életét, hiányosságait vagy szépségeit mutatja be, hanem azt is kutatja, hogy mit tesz egy fanatikus vallási közösség az individuummal. Talán az író anélkül helyezi fókuszba a kérdést, hogy ez volna a célja. A személyes történetével minden szereplő ad valamilyen választ, amely válaszok végül ugyanabba az irányba mutatnak: több tízezer évnyi fejlődésünk egyik következménye, hogy szabad akaratunk, igazságérzetünk megtörése nem múlik el belőlünk nyomtalanul. Az emberi lélek nem viseli el az önbecsapást, az erőszakot. Végül megfizetjük az elnyomás, az önbecsapás, természetes érzéseink elnyomásának árát.

Hogy ki tudja  időben felismerni a bántalmazó környezetet, és kinek van ereje kiszállni abból, valamint ki hogyan tudja feldolgozni a traumáit, az függ az egyén tartalékaitól, belső erejétől, és attól, kap-e segítséget a gyógyuláshoz. Mert szembenézni önmagunkkal az egyik legnehezebb feladat. Júlia a történet végén azt mondja egy helyütt: „Ha valaki megkérdezné, milyen volt Krisna-hívőnek lennem, azt mondanám neki, egy nagy pofára esés. (…) DE az, hogy nem értem célba nem azt jelenti, hogy a megtett lépéseim fölöslegesek voltak. Sok tapasztalatot szereztem, és biztos benne, hogy ezeket a saját és a mások hasznára tudom fordítani a jövőben. Nem tudom azért most sem, hogy ha nem vagyok Krisna-hívő, akkor ki vagy mi vagyok.”

Ebben az utolsó mondatban pedig ott van nem csupán a valamilyen hithez, szektához, közösséghez tartozó emberek kiszolgáltatottsága, de mindazoké is, akik kapnak egy identitást a társadalomtól, amely úgy épül be a személyiségükbe, hogy közben megakadályozza bennük a valódi önismeretet. Mindannyiónk története ez, ha úgy vesszük. Felhúzzuk a nekünk szánt szerepet, akár egy jelmezt, amit viselnünk kell életünk végéig akkor is, ha szűk, ha nem a mi ruhánk, ha nem vagyunk jól benne. Ki tudunk-e bújni ebből a jelmezből, amikor elég, és ha megtesszük, tudunk-e nélküle tovább élni? Vagyunk-e valakik a jelmez, a szerep nélkül?

Egy nő története ez, és közben mindannyiónké is. A kérdések és dilemmák ott vannak mindannyiónk életében arról, hogy kik vagyunk, mit akarunk, hol húzódnak a határaink, ás hogyan tudjuk megvédeni azokat.

A könyv a Libri kiadó Saját szoba sorozatában jelent meg 2022 júniusában.

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra

Heti kultkedvenc: a magyarok nem sírnak Alföldi Róbert

Heti kultkedvenc: a magyarok nem sírnak