Egy ökokatasztrófa küszöbén állunk, amelynek a végén elpusztul a Föld és megsemmisül az emberiség. Ezzel a szívderítő állítással szembesít Kőhalmi Zoltán második regénye, Az utolsó 450 év, amely már a címével kijelöli a határidőt: ennyi időnk maradt, ketyeg az óra.
A sikeres humorista műve disztópia, de nem a távoli jövőben játszódik, így a vízió szinte tapintható. A kiindulópont 2022 Budapestje, innen kalandozunk a következő évszázadokba. A cselekmény három figura körül bonyolódik: a huszonéves Péter és Regina, valamint egy macimézes flakon indítják el azt a végzetes eseménysort, amelynek a végén lekapcsolják a földi adást. A fiatalok utódainak és a műanyag flakonnak a sorsa újra és újra összefonódik. Péter családja képviseli a gátlástalan, kizsákmányoló kapitalistákat, Regináé a naiv környezetvédőket – kettejük között pedig ott ingázik a lebomlani képtelen szemét. Az aranyos, de bűnös maciméz, amely egykor kiváltotta a két egyetemista szakítását, később viszont vallásos tisztelet övezi, eljut az űrbe, és még időutazáson is részt vesz. Magyarország – és a pusztazámori hulladéklerakó – a globálissá növelt történetben is kiemelt szerephez jut, így a sötét jóslat még közelibbnek érződik.
Az utolsó 450 év világában a fő probléma a szemét – a regény szerint már késő mit tenni, a kétségbeesett környezetvédelmi kísérleteink amúgy is csak látszatmegoldások. A próbálkozások nem segítenek, inkább ártanak, vagy egyenesen beláthatatlan következményekkel járnak. Kőhalmi a mai folyamatokat gondolja tovább, illetve általános emberi tulajdonságokat és törvényszerűségeket érvényesít mind a közeljövő, mind a távolabbi évszázadok ábrázolása során, így a regény ijesztően realisztikus. Minden technológiai újításnak van egy előre nem ismert hátránya vagy mellékhatása, egyik véglettől a másikig csapódik a civilizáció, miközben a legfőbb gond mégiscsak az, hogy az emberi butaság és gonoszság nem javítható.
Az utolsó 450 év első fele kidolgozottabb és érthetőbb, ami nem csoda, hiszen – a jelenünkből kiindulva – néhány évtizedre előre könnyebb gondolkodni, mint több száz évre kivetíteni a lehetséges következményeket. A 21. század utáni események már tisztán a sci-fi kategóriájába esnek, a cselekmény nagyobb ugrásokkal halad előre és a karakterek is vázlatosabbak. A regény legtanulságosabb rétege tehát a holnap ábrázolása: Kőhalmi szerint nemsokára a fogyasztás annyira felgyorsul, hogy néhány óra alatt elavulnak a termékek, a keletkező szeméthalmok kezelhetetlenné válnak, a hivatásos szemétszállítás leáll, az utcán és otthon is hegyekben áll a hulladék, sőt, szemétviharok súlyosbítják a klímaváltozás pusztítását. A természet lassacskán belefullad a műanyagba.
Az utolsó 450 év mindenfajta optimizmust nélkülöz, csattanós poénjainak és olvasmányos stílusának köszönhetően mégis szórakoztató. A ki nem mondott üzenete pedig megkerülhetetlen: az utolsó pillanatban vagyunk, hogy radikális döntéseket hozzunk a túlélésünk érdekében.
Szerző: Gyöngyösi Lilla kritikus
