Kritikusok kedvencei: Visy Beatrix Annie Ernaux Évek című könyvét ajánlja

2022. március 11. |

Rovatunkban meghatározó magyar női kritikusok olvasmányélményeikről mesélnek. Ebben a hónapban Visy Beatrix irodalomkritikus Annie Ernaux Évek című könyvét ajánlja.

Az Évek nem mindennapi önéletrajzi regény. A francia kortárs író, Annie Ernaux olyan kollektív, személytelenített önéletrajzot írt, amelyben saját életének mozzanatai, élményei „mindössze” Franciaország társadalmi, fogyasztói szokásaiban, politikai eseményeiben tükröződnek.

A szerző a második világháború végétől kezdve hatvan év történéseit dokumentálja. A 2006-ig futó életrajz a kisgyerekkorától indulva sorra veszi a mindennapi élet szokásait, a generációk egymáshoz való viszonyát, értékrendjét, amely a beszédtémákat, a tabukat, a társadalmi élet szabályait is meghatározza. Nyomon követhetjük egy nyugat-európai ország fejlődéstörténetét: hogyan jutunk el néhány évtized alatt az apró, helyi élelmiszerüzletektől a plázák hipermarketeihez és árudömpingjéhez, a családi rádiókészüléktől a mobiltelefonokig. És hogy mindezek hatására hogyan változtak meg az emberek igényei, fogyasztói szokásai. Továbbá azt is, milyen slágerek, színészek, sportesemények, rádiós és televíziós műsorok, műsorvezetők, napilapok, magazinok határozták meg egy-egy korszak hangulatát, szavajárását, zenei ízlését, divatját. Érzékelhetők azok a bel- és külpolitikai események, háborúk, gazdasági és ideológiai fordulatok, amelyek hatással voltak a francia emberek életére. Az események sorából kiemelkedik az 1968-as diáklázadásokból induló általános sztrájk, a ’68-as szabadságeszmékbe vetett újbaloldali „forradalmi” hit, majd ennek csendes kimúlása, elsorvadása. És bár a „forradalmi” gondolatok, célkitűzések konszolidálódtak, belesimultak a polgári élet mindennapjaiba, ’68-nak fontos hozadéka a szexuális szabadság, az abortusz legalizálása, a női test „tilalmainak” feloldása, és egyáltalán a nők jogainak, lehetőségeinek – lassú – térnyerése.

Visszaszámlálás

Az évek múlása remek ritmusban pereg előttünk, mindeközben a háttérben kirajzolódik egy személyes sors, egy nő életének története is. Ám az egyéni viszonyulások egy pillanatra sem kerekednek felül, roppant szimpatikus módon ebben a regényben nincs helye az érzelgősségnek, az önmarcangolásnak, a nosztalgiának, az elbeszélő egyetlen alkalommal sem használja az „én” személyes névmást.

Az elbeszélő egyéni benyomásai mélyen a társadalmi tapasztalatokba, a kollektív életérzésbe ágyazódnak – sugallva, hogy mindezek a dimenziók egymástól elválaszthatatlanok, egymásban tükröződnek. Ezt a tükröződést, a külső nézőpontból való szemlélést érzékeltetik a regényben rendszeresen feltűnő fényképek, filmfelvételek, amelyek az elbeszélőt mutatják életének különböző életkorában, fontos és nem annyira fontos pillanataiban. E képleírások időről időre megállítják a pergő eseményeket, pihenőpontok, amelyek kapcsán az elbeszélő – függetlenítve önmagától a látványt – visszanéz önmagára, és ritka lehetőségek, hogy e nőt kívülről is szemügyre vegyük. E fényképek leírásai és a testre, szexuális életre, nőiességre tett reflexiók számomra a regény legérzékenyebb, legérdekesebb részei.

Ahogy az évek telnek, a test múlik, fogynak a lehetőségek, a hátralévő napok, nem marad más, mint írni, és „megmenteni valamit az időből, amelyben már soha többé nem leszünk”.

Szerző: Visy Beatrix

Olvass tovább!

Heti kultkedvenc: a legújabb, kedvenc ZEN könyvem

Heti kultkedvenc: a legújabb, kedvenc ZEN könyvem

Szükséged lenne egy kis lelki békére? Ezen a héten Tóth-Szántó Krisztina árulja el nektek, miért lett a héten a Zen – Az egyszerű élet művészete című könyv éppen a kedvence, és hogy kiknek ajánlja.

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra