Heti kultkedvenc: Egy könyv az újrakezdésről. Mert mindig fel lehet és fel is kell állni, újra meg újra

2022. szeptember 02. |

Kíváncsiak vagytok rá, mi mit olvastunk, néztünk vagy éppen milyen régi/új kulturális felfedezést tettünk? Sorozatunkban ezúttal Botás Enikő ajánl egy izgalmas könyvet.

Murinai Angéla munkásságát a Gumiszoba blogból ismertem meg két-három évvel ezelőtt, majd nem sokkal ezután az első könyve, a Mikor feltámad a szél kapcsán döbbentem rá, hogy 2016-ban ő volt az az édesanya, aki a máltai családi nyaralásuk során egy tragikus balesetben elvesztette az egyik fiát. Akkoriban nem volt olyan hazai médium, ami ne foglalkozott volna az üggyel. Angéla ennek a tragédiának a hatására írta meg első könyvét, amit bevallom (eddig még) nem olvastam el. Egyszerűen nem tudtam/tudom rávenni magam, félek, hogy túlságosan is megviselne lelkileg.

Az Ich bin aus Ungarn előzményét tehát nem olvastam, de így is probléma nélkül fel tudtam venni a fonalat ebben a kvázi folytatásban. Angéla második regénye ott folytatja a családja történetét, ahol az elsőben abba hagyta: azt az időszakot meséli el az életéből, amikor úgy döntött, hogy – a legidősebb fia és a férje halála után – másik két fiával együtt kiköltözik Németországba, és megpróbál új életet kezdeni.

ich-bin-aus-ungarn

Valószínűleg Angéla olvasmányos és kifejezetten gördülékeny stílusának is köszönhető, hogy a történet azonnal magába szippantott. Pillanatok alatt én is ott találtam magam a könyvben, Angéláék többszörösen terhelt német mindennapjaiban. Tudom, elcsépeltnek hangzik, de tényleg velük együtt sírtam és nevettem, vagy éppen hitetlenkedve bosszankodtam, amikor egymás után hullottak a nyakukba az újabb és újabb megoldásra váró problémák.

Mindennapi gondokból, megoldásokra váró feladatokból, bürokratikus ámokfutásból nem volt hiány – sőt, talán nem túlzás azt mondani, hogy eleinte szinte csak ezekből állt a család élete. Egy idegen országban, minimális nyelvismerettel újrakezdeni, gyökeret ereszteni még egyedül is rendkívül nehéz, hát még úgy, ha két kamasz gyerekkel, már nem annyira fiatalon vág bele az ember. Hogy fogja a két tizenéves gyerek befejezni az iskolát? Mi lesz a barátaikkal? Be tudnak, vagy akarnak-e illeszkedni egy teljesen idegen, új környezetbe? Milyen lehetőségek várnak egy középkorú magyar nőre, egy kétgyerekes édesanyára Németország eldugott északi csücskében? Ezek mind-mind olyan kérdések, amelyekkel Angélák a kiköltözésük után szembe találták magukat. A könyv különlegessége, hogy a történetben Ákos, Angéla nagyobbik fia is megszólal. A rendszeresen megjelenő narrációinak köszönhetően a családi konfliktusokat, a mindennapi problémákat nemcsak az anya, hanem az új, külföldi élettől sokáig ódzkodó fiú szemszögéből is megismerhetjük.

A könyv elején még vacilláltam kicsit. Nem tudtam eldönteni, hogy Angéla elképesztően bátor, vagy inkább borzasztóan meggondolatlan volt, mikor egyik pillanatról a másikra becsomagolta addigi életét, és nyelvismeret nélkül nekiindult a nagyvilágnak. Hatalmas súlya volt a döntésének, hiszen nemcsak a saját, de a két gyereke sorsát is örökre megpecsételte vele.

A könyv végére aztán kitisztult a kép, és azt kell mondjam, teljes mértékben megértettem Angélát és egyet is értettem vele. Talán még kicsit meg is irigyeltem az elszántságát.

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra