Heti kultkedvenc: A Gucci-ház

2021. november 26. |

Megnéztük az év, egyik legjobban várt filmjét – Lady Gagával a főszerepben. A Gucci-ház picit rendhagyó módon került bele Heti kultkedvenc sorozatunkba – némi kritikával. Tóth-Szántó Krisztina meséli el filmélményét.

Pontosan két éve jelentették be a hírt, hogy Lady Gaga alakítja majd a Gucci házról forgatott filmben a főszerepet. Az ígért sztárparádénak és az infók folyamatos csöpögtetésének köszönhetően  gyakorlatilag mindenki ezt a filmet várta.

A média tele volt két éven át: jön a botrányfilm, Lady Gagának pszichés nehézséget okozott a szerep, és hogy a színészekre rá sem lehet ismerni… Ebben a kellően felcsigázott állapotban ültünk be a moziba.

Ridley Scott rendező, akit háromszor is jelöltek már Oscar-díjra (Thelma és Louise, Gladiátor, A Sólyom végveszélyben), a Gucci család tragikus történtéről forgatott filmet. A valós eseményeket feldolgozó film Sarah Gay Forden A Gucci-ház – Igaz történet gyilkosságról, őrületről, csillogásról és kapzsiságról című botránykönyvéből íródott.

A történet azt az időszakot dolgozza fel, amikor a divatcég még a család birtokában volt. Az alapot a kilencvenes évek legnagyobb olasz botránya adta, amelyet nagy médiaérdeklődés övezett annak idején. A divatház fejét, Maurizio Guccit az utcán, az irodája előtt egy bérgyilkos lelőtte: exfeleségét, Patrizia Reggianit letartóztatták, és 29 év börtönre ítélték a gyilkosságban játszott szerepéért. A sajtóban az asszony Fekete Özvegyként vált ismertté. A lányai azzal védekeztek a bírósági tárgyalás alatt, hogy egy agydaganat volt hatással anyjuk viselkedésére. Reggianit 2016-ban engedték szabadon jó magaviselete miatt.

Azt már itt megjegyeznénk, hogy aki nem olvasta a könyvet, vagy csak felületesen ismeri a sztorit, mindenképpen olvasson utána, mielőtt beül a moziba. A film ugyanis sok helyen nem tisztázza a részleteket, és nem mindig lettünk volna képben, ha nincs előzetes infónk, hogy mi miért történik a vásznon.

A film ajánlója szerint: megdöbbentő igaz történet a Gucci olasz divatház mögött álló családi birodalomról. Amikor Patrizia Reggiani, a szerény körülmények között felnőtt kívülálló beházasodik a Gucci famíliába, féktelen becsvágya kikezdi a család egységét, és olyan örvénybe taszítja, amit árulás, hanyatlás, bosszú és végül gyilkosság szegélyez.

A film előzetese igazi mézesmadzag a divatrajongók számára, a ‘90-es éveket megidéző film a divatipar és az olasz divatház csillogó, gazdag és pazar világában repít. És bár ezt a 157 (!) perces film tényleg szenzációsan hozza, és a sztárparádé is lefoglalhat minket, úgy összességében maradt bennünk hiányérzet. A sztori ugyanis dramaturgiailag finoman fogalmazva sem minden ponton kidolgozott, és bár a színészek átalakulása tényleg szenzációs, nézőpontokat és fejlődési íveket nem találtunk. Megesik, hogy csak úgy történik valami, de nem pontosan értjük, miért. (Tényleg érdemes előtte beleásnunk magunkat a Gucci ház valós sztorijába.)

Lady Gaga tényleg szuper a kezdetben pénzéhes fiatal nő és végül bérgyilkost felbérelő, megbántott exfeleség szerepében – jól hozza karakterének változásait, és az olasz akcentust (javasolnánk az eredeti nyelven megtekintést ebben az esetben). Már amennyit enged a forgatókönyv. Maurizio Gucci szerepében Adam Drivernek nincs annyi esélye kibontakozni, mint amennyire jó színész valójában. A film egyik teljesen megváltoztatott küllemű szereplője, Jared Leto, a család idiótájának titulált örökösét, Paolo Guccit alakítja. Leto pályája látott már pár teljes átalakulást, sőt Oscart is kapott érte (Mielőtt meghaltam). Az átalakulás itt is szenzációs. Persze Al Pacino és Jeremy Irons nevét se szabad kihagyni, akik a Gucci testvéreket alakítják. És persze Salma Hayek, a jósnő szerepében is érdekes színfoltja a filmnek.

Igen, tényleg ő Jared Leto!

Salma Hayek a jósnő és barátnő szerepében

Persze ettől még érdemes megnézni a filmet, mert divat, luxus és parádés szereplők tekintetében tényleg szenzációs…

Ami pedig még ennél is érdekesebb, aki szeret valós események után szaglászni, annak ajánlott rákeresni a témára: Patrizia Reggioni börtönbüntetése alatti és szabadulása utáni nyilatkozataira, vagy arra, hogy hol és hogyan él ma a két Gucci lány, Maurizio és Patrizia két, ma már felnőtt lánya.

Végezetül álljon itt a kedvenc jelenetem, amikor Lady Gaga Patrizia szerepében imádkozik. Father, Son and House of Gucci! Ennyi!

 

Fotó: Fórum Hungary

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra