Ingyenjegyet ajánlott a pedagógusoknak a Thália Színház színésze

2022. szeptember 22.
A Grund – vígszínházi fiúzenekar tagja és a Thália Színház színésze, Ember Márk nagylelkű felajánlást tett: ingyen jegyet kínált azoknak a pedagógusoknak és családtagjaiknak, akik szívesen megnéznék az egyik előadását.

„A pedagógusaim nélkül ma én sem lehetnék az, aki. Szeretnék ebben az évadban minden hónapban meghívni egy előadásomra olyan pedagógusokat – és családjukat –, akiknek ezen körülmények között nincs lehetőségük erre költeni. A jegyeket a család minden tagjának állom, ha kell, próbálok majd az útiköltségbe is besegíteni” – írja Facebook-oldalán Ember Márk, a Grund – vígszínházi fiúzenekar tagja és a Thália Színház színésze.

ember-mark-thalia-pedagogus-ingyen-jegy

A 29 éves színész 2017-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, 2017-2020 között a Vígszínház tagja volt. A 2020/2021-es évadtól dolgozik a Thália Színházban, de láthattuk például az Egynyári kaland című magyar sorozatban is.

Ember Márk a Facebookon, üzenetben várja a pedagógusok jelentkezését, és azt is hangsúlyozza, hogy a folyamat semmilyen nyilvános szerepléssel nem jár majd. „Sajnos biztos nem tudok majd mindenkinek lehetőséget adni, de sok kollégám jelezte, hogy segítene, szívesen közvetítek majd. Az összes üzenetre igyekszem válaszolni” – teszi hozzá a fiatal színész.

Az eredeti bejegyzést ITT lehet megnézni.

Fotó: Ember Márk (Facebook)

Olvass tovább!