Nyílt napot rendez a Képzőművészeti Egyetem

2022. november 20.
A Magyar Képzőművészeti Egyetem 2022. december 6-án, kedden, 10-14 óra között rendezi meg a hagyományos nyílt napját. Az intézmény kitárja kapuit a képzőművészeti szakok iránt érdeklődő fiatalok, nagyrészt a középiskolások előtt.

A nyílt napon a felvételizők az Andrássy út 69. szám alatt lévő patinás épületben dr. habil Erős István rektor köszöntője után praktikus, az egyetemre való jelentkezéshez elengedhetetlen információkat kapnak a Tanulmányi Osztály vezetőjétől, majd a Hallgatói Önkormányzat képviselői mutatják be, hogy miért érdemes a Képzőre jönni. Prezentációikban bemutatják milyen közösségi élet és programok várják itt a leendő egyetemistákat. Mindezt a tanszékek – Szobrász Tanszék, Festő Tanszék, Grafika Tanszék, Vizuális Művészet Tanszék, Látványtervező Tanszék, Intermédia Tanszék, Restaurátor Tanszék, Képzőművészet-elmélet Tanszék, Tanárképző Tanszék – tematikus bemutatkozása követi, ahol neves képzőművész oktatók színes, érdekes képanyagok révén ismertetik meg az érdeklődőkkel a különböző képzések sajátosságait.

nyilt-nap-kepzomuveszeti-egyetem

Erős István rektor kiemelte: „A nyílt napon a szeptemberben indított új szakjainkból is adunk egy kis ízelítőt a potenciális felvételizőinknek. A vizuális művészet szak és a képzőművész szak lehetőséget biztosít a hallgatóknak a képzőművészeti műfajok komplex tartalmi és technikai változatosságának egyidejű használatára, a témákhoz leginkább illő technikák kombinálására. A vizuális művészet és a képzőművész szak itthon még új, unikális képzések, de Európa és a világ jelentős művészeti egyetemein már jól működő gyakorlatnak számítanak. A tapasztalatokból kiindulva, biztos vagyok benne, hogy az új szakjainkat is egyre nagyobb érdeklődés övezi majd a nyílt napon is.”

nyilt-nap-kepzomuveszeti-egyetem

Az érdeklődőknek műterembejárásra is lesz lehetősége, ahol az egyetem hallgatói ismertetik a „műtermi élet” sajátosságait, mentorként mutatják be a műhelyekben folyó munkát, személyes tanácsokat adnak és kérdésekre is válaszolnak. A diákok a nyílt napra érkezőket információs pontokon is tájékoztatják a felvételi tudnivalókról és személyes tapasztalataikról a képzéseket illetően. A nyílt nap alatt a Képző nemrégiben újranyitott büféje és a hallgatói közösségi tér is meglepetésekkel várja a látogatókat.

nyilt-nap-kepzomuveszeti-egyetem

Fotó: MKE

Olvass tovább!