A Cambridge Szótár megváltoztatta a „nő” és a „férfi” szavak jelentését

2022. december 15.
Az új definíció szerint mostantól bárki nő lehet, aki annak érzi magát, még akkor is, ha biológiailag férfinek született.

A korábbi definíció szerint a , azaz angolul a woman főnévnek a következő volt a meghatározása: an adult female human being. Tehát magyarul: nőnemű felnőtt ember. Ezt a meghatározást tágították most ki a Cambridge Szótár szerkesztői a következőre: olyan felnőtt, aki nőnek vallja magát, bár előfordulhat, hogy születésekor még más nemű volt.

A Cambridge szótár megváltoztatta a „nő" és a „férfi” szavak jelentését

A változástatás azt jelenti, hogy a szótár meghatározása szerint ezután biológiai nemtől függetlenül mindenki a női nembe tartozhat, aki annak érzi magát. Ugyanígy a férfi, azaz man főnév is megkapta a kibővített meghatározását. A szótár szerint férfiaknak nevezzük azokat a felnőtteket, akik férfinak vallják magukat még úgy is, ha születéskor még más neműek voltak.

Az utóbbi években egyre vitatottabbá vált, mit is értünk a meghatározás alatt. 2020-ban, a Harry Potter szerzőjét, J.K. Rowlingot például transzfóbiával vádolták meg, mert problémásnak tartotta, hogy egy cikkben menstruáló emberekként hivatkoztak a nőkre.

Forrás: The Telegprah Fotó: Getty Images

Olvass tovább!