Miben rejlik az Asterisk varázsa?
Az Asterisk egy közösségi színtér, ahol összefonódik a műtárgyak szeretete és a gasztronómiai élvezet, ahol egy minőségi olasz kávé elkortyolása közben elveszhetünk a művészet világában, és egy kicsit kiszakadhatunk a valóságból. Mindezt egy fényárban úszó, dizájnos, letisztult stílusú bárban tehetjük meg Budapest központjában, ahol az ízlelőbimbóinkat és a szemeinket is egyaránt kényeztethetjük. Sőt, ha megtetszik egy műtárgy, akár otthonunk dísze is lehet, így az élményt hazavihetjük.
Mi inspirálta a hely nevét?
Az Asterisk szó görögül és latinul is csillagot jelent, (nem azt, ami az égen van) azt az írásjelet, ami régebben a lábjegyzetek kezdetét jelölte az oldalak alján. Itt nem a hivatkozásokra kell gondolnunk, hanem azokra a kiegészítő – a tartalom fő szövegrészébe szervesen nem illeszkedő, – extra információként szolgáló sorokra, amik támogatják, gazdagítják a fő gondolatot. Az Asterisk is egy olyan hely, ami nélkül lehet élni, de ha tudunk egy ilyen tündöklő csillagot csempészni a szürke hétköznapokba, akkor miért élnénk nélküle?
Honnan ered a művészet iránti szereteted?
A szépérzékem már gyerekkoromban is megmutatkozott, Moszkvában éltem 7 éves koromig, ahol akkoriban virágzott az iparművészet, a kézműves kultúra. Édesanyámtól örököltem a művészetek iránti szenvedélyem, szinte látom a szemeim előtt, ahogy a Tretyakov és a Puskin Galériában vagyunk, vagy az iparművészeti boltban rácsodálkozok a tárgyakra, én ezt akkor igazi kincskeresésnek fogtam fel. A lakásunkban is fontos szerepet kaptak a szép, művészi értékkel bíró tárgyak, így kiskorom óta szívtam magamba ezt a különleges világot. Később művészettörténetet (reneszánsz táblaképfestészet) tanultam, majd elmélyedtem a régiségek mesés világában, a japán selyemszövéstől a nyomatokon át a francia üvegművészetig minden érdekelt. Ahogy belecsöppentem a műtárgygyűjtő környezetbe, éreztem, hogy ebből a szenvedélyemből egyszer hivatás is lehet.
Hogy vált az álomból valóság?
Egy ideje már kacérkodtam a gondolattal, hogy létrehozzak egy modern szemléletű közösségi teret, ahol a széles gyűjteményem – használati tárgyak, dísztárgyak – sokkal természetesebb környezetben jelenhetnek meg, mint egy szigorú keretek közé szorított múzeumban. Olyan helyen szerettem volna megmutatni ezeket a mindennapi tárgyakat, ahol nem kell feszengeni, miközben csodáljuk őket, hanem el tudjuk magunkat engedni, szabadon kávézhatunk, bruncholhatunk mellettük.
Milyen tárgyak között kávézhatunk az Asteriskben?
A gyűjteményem körülbelül 100 évet ölel át, az 1880-as évektől egészen az 1980-as évekig vannak itt tárgyak a csillároktól kezdve a bornyitókon át egészen a kisasztalokig. A legtöbb tárgy azonban az art deco korszakát idézi, ami az 1920-30-as évekre tehető. Érdekesség, hogy ezekből a tárgyakból már nemcsak egy darab készült, hanem több, amit művészeti sorozatgyártásnak hívunk. Mivel kézzel készült termékekről van szó, egy kicsit mind más, elindul egy izgalmas folyamat, amikor a művészből dizájner lesz.
Az art deco korszakán túl azonban részletgazdag art nouveau kincsek is felfedezhetők a galériában, sőt a japán művészet világába is bepillantást nyerhetünk: cloisonné (zománcozott) vázák, lakkozott fa, porcelán és rusztikus kerámia, modern japán fametszetek, valamint antik és vintage japán selymek felhasználásával készült exkluzív díszpárna-kollekció várja a betérő vendégeket. Sőt kortárs grafikáknak is otthont adunk, ugyanis Petri Annemarie rézkarcai, Osnowski Stefan fametszetei és Dukai István szitanyomtatai is megelevenednek nálunk. Sokszínűek vagyunk anyaghasználatban, korszakokat tekintve és a műtárgyak tematikájában is.
És a galéria berendezését, dizájnját tekintve?
Az Asterisk szinte teljes egészében az én ízlésvilágomat tükrözi. Mivel a kedvenc színem a zöld, így ez dominál, letisztult, természetközeli, pasztellárnyalatokat kapott a tér. Az enteriőr középpontjában két fő motívum áll, amik egyből magukhoz vonzzák a tekintetet: a smaragd ónix kőtábla – amely megjelenik az asztalokon és a bárpulton is –, valamint két Motoko Ishii által tervezett, ’80-as évekbeli lámpa. Fontos volt, hogy egy olyan művészi tér szülessen meg, ahol a tárgyak ki tudnak teljesedni, kapnak levegőt, ezáltal tudnak lélegezni a térben. Ehhez pedig nagyszerű támogató embereket találtam magam mellé a tervezőgrafikusunk és kivitelezőnk személyében.
Haza is viszed a „munkát”?
Természetesen, hiszen a szenvedélyem a lakberendezés, és ettől nem tudok, és nem is szeretnék elszakadni. Büszkén szívom magamba az otthoni tárgyak energiáját, a lakásomban 1920-tól kb. 2020-ig több korszak is életre kel. Az otthonom egy tudatosan megtervezett kiállítás, ahol nagyon sok tárgyhoz köt személyes élmény. Van olyan, ami igazi világutazó, ugyanis Angliában és a Pozsonyi úton is járt velem. Egy idő után azonban, amikor már úgy érzem, nekem eleget adtak, el tudom engedni a közelségüket. Úgy vagyok vele, hogy ha a későbbiekben ezek az ereklyék más arcára tudnak mosolyt csalni, az nekem extra öröm.
Mik a jövőbeli céljaid?
Szeretnék majd a helyen rendezvényeket tartani, akár personal shopping esteket, akár olyat, ahol mesélek bizonyos művekről, korszakokról, sőt kerekasztal-beszélgetéseket is el tudok képzelni az Asteriskben. Bízom benne, hogy egy kötetlenebb, (brunchélménnyel, koktélozással) tárlatvezetéssel egybekötött alkalom akár olyanok érdeklődését is felkeltheti, akik eddig kevésbé érezték közel magukhoz ezt a miliőt.
