A 21 éves Ádám (Vilmányi Benett) juhpásztorként dolgozik egy leszakadt borsodi faluban, de hétköznapjai már nem a juhokkal való munka klasszikus zsánerképekre kívánkozó idilljét idézik, az ő valóságában az állatok szúrós szaga úgy tapad a bőrére, mint valami betegség, amiből már kigyógyulni sem érdemes. Ebben a fojtogató, lehetőség nélküli, családi kényszerekkel terhelt élettérben Ádámnak látszólag nem marad más lehetősége, mint a predesztinált sors elfogadása. A lázadáshoz ráadásul hang kellene, de az ő torkába belefagynak a szavak, a dadogása nem engedi ki őket. Pedig artikulálódni vágyó fájdalom van bőven: frusztráció, félelem, szégyen, csalódás. És tulajdonképpen szavak is vannak, nagyon is erős szavak, végül mégis belül rekednek, nem találják az utat a külvilágba. De amikor sikerül kitörniük, akkor azt olyan elsöprő erővel teszik, hogy még napokig visszhangoznak bennünk. Ép…sem…leszek…ép…ettől sem leszek ép.
De amikor még a legegyszerűbb mondatokat is görcsös erőfeszítés kimondani, az ember jobban meggondolja, hogy mikor érdemes megszólalni, és Ádám a legtöbbször úgy ítéli, hogy nem érdemes. Persze ez valójában kevésbé a dadogás és sokkal inkább a bántalmazás következménye – annál semmi nem tanítja meg jobban, hogy ha nem akarunk bajt, maradjunk csöndben, bár a legtöbbször valójában az sem segít, ha csöndben maradunk. Ádám számára a hangjának megtalálása egy banálisan konkrét probléma, miközben az egész nagyon is szimbolikus. Ha ki akar törni ebből az életből, meg kell szólalnia.
A Larry úgy ábrázol megrendítő pontossággal magyar sorstörténeteket, hogy közben jóval több lesz szociográfiai tanmesénél. Pedig Ádám életében megjelennek a szegény régiók és a kelet-európai örökség jellegzetes problémái: alkoholista, agresszív szülő, kezeletlen mentális betegségek, a munkaerőpiaci és oktatási lehetőségek hiánya, kilátástalanság, szűkösség. A fiatal főhős még apjával (Thúróczy Szabolcs) él, aki keresztény áhítattal próbálja kendőzni agresszív, impulzív személyiségét. Rendőrként dolgozik (beszédes, hogy egy erőszakszervezet munkatársa), látszólag már mintaéletet él: felesége halála óta, vagyis már több éve nem iszik, lelki békére talált a vallásban, ráadásul új párkapcsolata is van. Mégis minden gesztusában ott van a fojtott agresszió, azok az ösztönössé vált, valójában persze nagyon is tanult minták, amik hatására az erőszak lett az automatikus válasz. Ugyanígy Ádám is megtanulta az automatikus félelmet: még explicit rapszövegeire sem lenne szükségünk hozzá, hogy megismerjük az általa átélt traumákat és erőszakformákat (hogy az apja szíjjal verte, hogy a sarokban kuporgott, bevizelt éjszaka és rémálmok gyötörték), elég megnézni, ahogy az apjával focizik. A hibázásért büntetés jár, a frusztrációra agresszió a felelet, a gyengébbet le kell nyomni, lehet bántani.
Bár Ádám azt mondja, a dadogást „eltanulta valakitől” az óvodában, ma már közismert, hogy a traumatikus életesemények a gyerekeknél – sőt, akár felnőtteknél is – könnyen dadogáshoz vezethetnek. Ádám dadogása egyszerre következménye az őt ért traumáknak és szimbólum fagyott élethelyzete érzékeltetéséhez. Ahogyan a szavak megrekednek benne, úgy ő maga is meg van rekedve saját életében.
Egyedül akkor tudja levetkőzni dadogását, amikor egyedül rappelhet. A kíváncsi tekintetektől távol Ádám – vagyis alteregója, Larry – kieresztheti fájdalommal és dühvel teli szövegeit, de amint megjelennek körülötte a külső tekintetek, újra lebénul. Végül egy szokatlan módon szerzett új haver (Csala Do) segítségével sikerül felvennie a dalát, amivel be is jut egy tehetségkutató döntőjébe. A kérdés már csak az, hogy mi történik, amikor közönség előtt is elő kell adnia a szöveget.
Csendes kitörés
A szegénységből érkező, bántalmazott srác fantasztikus tehetsége révén megtalálja az utat a jobb élet felé – rengeteg ilyen történetet láttunk már, egészen a királylány kezét elnyerő szegénylegény archetípusától a könnyeket fakasztó gettómilliomosig. De a Larry nem esik bele abba a hibába, hogy megismétli ezt a történetet: sokkal józanabbul tekint a problémára, nincsenek mágikus fordulatok, inkább csak valamiféle csendes felébredés a főhősben.
Larry egy új identitás és vele együtt egy új élet lehetőségét villantja fel Ádám előtt. Megérzi, milyen, amikor figyelnek rá, amikor pozitív visszajelzéseket kap, amikor potens, aktív figuraként lehet jelen a saját életében. Ezzel együtt a dadogása és még inkább a mögötte húzódó szorongás nem tud varázsütésre elpárologni, Ádám folyamatosan vívódik a két szerep között – Larryként áll a színpadra, de elég egyetlen rossz inger, egyetlen trigger, hogy bekapcsoljon a kudarctól, megaláztatástól és fájdalomtól rettegő Ádám menekülési vágya, és ezzel együtt nyilván a dadogás is. Larry ugyanakkor nem a világhír és a gazdagság útját mutatja meg neki, nem kínál egyértelműen monetizálható eszközöket, sokkal inkább azt üzeni, hogy Ádámnak van lehetősége és ereje meghozni a saját döntéseit – bármik is legyenek azok. Hogy megszólalni érdemes, és a mondanivalója fontos.
A Larry egyszerre két síkon is működik, ráadásul mindkét síkon nagyon erős. Intellektuálisan beszél Magyarország társadalmi problémáiról, miközben érzelmileg is bevon – annyira akarod, hogy ez a srác el tudja rappelni dadogás nélkül a szövegét, hogy szinte belepusztulsz a nézőtéren. A súlyos témákat ráadásul végig (már ahol van helye) humorral kezeli, üdítően abszurd helyzeteket és őszinte, hiteles pillanatokat felmutatva egy Budapesttől nagyon távoli világból. Ez részben egyébként azért is működhet, mert a film sok szereplője, például az Ádám társává váló Csala Do amatőrként került a produkcióba, és többé-kevésbé önmagát alakította a filmben, ahogyan az Ádám karakterét ihlető, Serrano nevű rapper is valós figura. Az ő jelenlétük nemcsak a hitelességet, de az empatikus, kíváncsi, de nem megítélő tekintetet is garantálja.
A Larry végre egy olyan magyar film, ami nem szorul rá, hogy speciális pozíciót adjunk neki a világ filmgyártásán belül, hogy azért szeressük, mert a miénk, hogy a magyar filmipar lehetőségeihez képest mérettessen meg. A Larry olyan hibátlan arányérzékkel, profi történetvezetéssel és iszonyú erős castinggal mesél erről a dadogós srácról, hogy azzal a tavalyi év egyik legerősebb filmje lett, és olyan közel hozza a Toldi vagy a Bem moziban ücsörgő nézőkhöz a borsodi cigánytelep világát, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt.
