Elképesztően keveset ér egy Oscar-szobor 2023-ban

2023. március 13.
A nyertesek mindössze 1 dollárt kapnak a szoborért – a hihetetlenül alacsony összegre nyomós indokuk van a szervezőknek.
95-oscar-sminkek

 Annak ellenére, hogy az Oscar-szobrok anyaga bronz és 24 karátos arany bevonat, azaz csak az előállítási költsége 400 dollár, vagyis körülbelül 146 ezer forint, mégis összesen 1 dollárt kapnak érte a nyertesek.

Az első Oscar-szobrocskát 1927-ben készítették. A szobor azóta is Emilio Fernández mexikói rendezőt mintázza.

Mi az oka az 1 dolláros Oscar-szobroknak?  

Mivel nem egy és nem két gyűjtőnek jutott már eszébe Oscar-szobrot vásárolni, hiszen eszmei értékük felbecsülhetetlen, ezért hogy kerüljön ki a piacra a szobor, a nyertesek (vagy örököseik) 1 dollárt kaphatnak csak érte eladás esetén, mert az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémiának elővásárlási joga van a szobrokra. Ez a szabály kivétel nélkül minden nyertesre vonatkozik 1950 óta. 

Fotó: Getty Images, Forrás: AS