A rendezvény ingyenesen látogatható, és az árusok között is több ismerős arcot üdvözölhetünk – például a Repeat ötletgazdáját, Odettet, Herrer Sárit (Mary Popkids), Péterffy Lilit, Németh Jucit (Budapest Bár), a Holy Chicks zenekart és Rausz Tíciát (girlhood). De igazi ínyencségekkel is készülnek a szervezők, ugyanis a Budapest Parkban rendszeresen koncertező előadók hétköznapi vagy fellépőruháira is lecsaphatnak majd a látogatók. A felajánlók közt olyan hírességeket találunk, mint Manuel, Schoblocher Barbara (Blahalouisiana), Péterfy Bori, Fekete Giorgio (Carson Coma), Sena (Irie Maffia), Vitáris Iván (Ivan & The Parazol), a Punnany Massif, a Follow The Flow, az Elefánt, az Aurevoir., kristoaf vagy éppen Zoltán Áron színész, aki A Grund – vígszínházi fiúzenekar tagjaként járt idén a Park színpadán. A STOTZ márka alapítója, Stotz Natália – aki nemrég például Dzsúdlóval dolgozott együtt – pedig külön erre az alkalomra készített kabátot.
Minden ruhadarabnak története van, a legtöbb ismerős lehet videoklipekből, vagy akár a Parkos koncertekről is. Manuel például felajánlotta a Zombi című dalhoz készült kisfilmben viselt maszkját és egy olyan pulcsit is, amit a közönség az X-Faktorban láthatott rajta, mikor Alee sztár duettpartnereként szerepelt a műsorban.
Ha mindez nem lenne elég, ha bármilyen ruhadarabot megvásárolunk az eseményen, azzal egy jó ügyet is szolgálunk. A befolyt összegből a szervezők ugyanis a Fábián Juli Emlékalapítványt támogatják, akik olyan zenészeknek segítenek, akik hosszan tartó betegség miatt nem tudnak fellépni/alkotni/dolgozni, így elesnek a pénzkereseti lehetőségtől.
Bővebb infó a Repeat – a zenészek gardróbvására programról ITT!
Fotó: Budapest Park