- A Bridgerton 4. évada részben szakít a hagyományokkal, de a sorozat készítői mégis mintha beleragadtak volna a saját univerzumukba.
- A sorozat új románca elvész a sok egyéb történetszál között.
- Kritika a Bridgerton 4. évadának első négy részéről.
Emlékszel még a mindent elsöprő Bridgerton-őrületre 2020 decemberében a sorozat indulásakor? Shonda Rhimes produceri felügyelete alatt készült, kosztümös romantikus széria első évadának– amely a koronavírus évében debütált – máig helye van a Netflix minden idők legnézettebb sorozatait felsoroló globális listáján. Julia Quinn regénysorozatának adaptációja óriási sikert hozott a készítőknek, na meg persze a streamingplatformnak is, és egy csapásra beindította Hollywood máig tartó rohamát a romantikus regények megfilmesítési jogaiért.
A Bridgerton-gépezet azóta is robog: újabb és újabb szerelmi történetekkel tér vissza, a rajongók pedig továbbra is izgatottan vadásznak az aktuális évad előtt kiszivárgó információmorzsákra.
A hype tehát nem tűnt el teljesen, de mintha jócskán lecsillapodott volna. Az újdonság varázsa megkopott, és talán a régenskori szex sem tudja már úgy feltüzelni az embereket, mint a sorozat kezdetén.
Ha beleszámoljuk a Sarolta királyné című spin-offot is, a Bridgerton-univerzumban eddig összesen öt évad készült. Az első kettő még kétségtelenül frissnek és izgalmasnak hatott: a rózsaszín–zöld színvilág, a bonbonokkal megrakott asztalok, az empire szabású ruhák és a vonósnégyesek popfeldolgozásai könnyedén beszippantották a nézőt. Ahogy azonban az univerzum egyre tágult, és a szereplők, a történetszálak, illetve a románcok száma megsokszorozódott, egyre nehezebb lett tartani a fókuszt.
Ami egykor játékos és friss volt, mára sokszor giccsesnek, erőltetettnek és önismétlőnek hat.
Miről szól a Bridgerton 4. évada?
A sorozat negyedik évada – amelynek első fele nemrég került fel a Netflixre, a második fele pedig február végén érkezik – Benedict Bridgerton sztorijára fókuszál, a népes család második fiára, és Julia Quinn 2001-es regénye, a Tisztességes ajánlat alapján készült.
Persze ennek az évadnak is megvannak a maga erősségei. Az évad új szereplője, Yerin Ha például remekül alakítja Sophie Baeket: a lány egy arisztokrata apa törvénytelen gyermeke, akit a férfi halála után a kegyetlen mostohaanyja szolgáló sorba kényszerít. (Az első rész gyakorlatilag egy Hamupipőke-történet, amelyet Quinn ugródeszkaként használ Sophie és Benedict szerelmének kibontásához.) Yerin Ha Sophie-ja szorgalmas, komoly és rátermett fiatal nő, akinek az arca játékos fénnyel derül fel, valahányszor Benedict közelébe kerül.
Luke Thompson – aki Benedict Bridgertont alakítja – eddig kevésbé tudott kitűnni a népes szereplőgárdából, az előző évadokban inkább a bohém, bulizós művészoldalát hangsúlyozták. Kettejük közös jeleneteiben azonban tényleg ott az a valódi szikra, ami végre újra reflektorfénybe állítja Benedict karakterét.
A Bridgerton 4. évada Benedict Bridgerton sztorijára fókuszál
Az előző évadok egyik visszatérő kritikája volt, hogy a Bridgerton sosem mutatja meg, mi zajlik valójában a csillogó felszín alatt, azaz a szolgálók világában. Ez az évad azonban Sophie történetén keresztül végre szakít a hagyományokkal és mindazt láttatni engedi, ami eddig többnyire rejtve maradt: a konyhákat, a cselédszobákat, vagyis azoknak az embereknek a mindennapjait, akik a nagy házak és a gazdag családok működését biztosítják. Sophie három különböző háztartásban dolgozik, és ezek mind más-más arcát mutatják a szolgálói létnek.
Megjelennek olyan új, nem arisztokrata szereplők is, mint Alfie és Irma, akik Sophie szövetségesei a kegyetlen mostohaanya, Lady Araminta házában: előbbi inasként, utóbbi szakácsnőként próbál túlélni ebben a nyomasztó közegben.
A három munkahely közül egyértelműen a Bridgerton-ház tűnik a legemberibbnek. És bár a sorozat finoman utal rá, mennyire kiszolgáltatott helyzetben élnek a szolgálók ebben a világban, a Bridgerton családot következetesen a „jó” gazdagokként ábrázolja, akiknél a hierarchia ellenére is emberséges bánásmód uralkodik. Amikor a házvezetőnő körbevezeti Sophie-t a Grosvenor Square-i rezidencia kulisszái mögött, barátságos légkör fogadja: a szobalányok mosolyognak, beszélgetnek, láthatóan nem félelemben élnek.
Talán éppen ezért válik igazán érdekessé az a kérdés, hogy Benedict erkölcsileg átlépi-e a határt azzal, hogy flörtölni kezd Sophie-val, aki társadalmilag és hierarchikusan is alárendelt helyzetben van. Ez az egyik ritka pillanat, amikor a sorozat egyáltalán felveti:
még egy Bridgerton sem feltétlenül feddhetetlen.
Benedict és Sophie kapcsolatában minden megvan, ami egy erős romantikus történethez kell: működik köztük a kémia, a szerelmük társadalmi határokat lép át, Sophie pedig olyan nézőpontot hoz be a sorozatba, amely eddig hiányzott. Papíron egy kifejezetten ígéretes páros az övék.
Akkor mégis mi a baj?
A probléma ott kezdődik, hogy az évad fő szerelmi sztoriját a sorozat – már megint – túl sok mellékszállal hígítja fel. Benedict és Sophie története mellett egyszerre fut rengeteg olyan egyéb cselekmény, amelyek folyamatosan elvonják róluk a figyelmet, és megtörik a kapcsolatuk ívét.
Julia Quinn regényeiben egyébként ez egészen másképp működik. Az eredeti könyvekben a korábbi párok csak rövid időre tűnnek fel: például egy-egy vacsorajelenet erejéig, a gyerekeikkel együtt, mintegy emlékeztetve az olvasót a saját történetükre. Ezeknél a részeknél általában az olvasó óhatatlanul is azt érzi: szép volt, jó volt, de lépjünk most már tovább, és koncentráljunk végre az új love sztorira.
A Bridgerton viszont mintha valamilyen furcsa okból kifolyólag képtelen lenne elengedni a korábbi szereplőit. Bár a Netflix aktuális évadának szereplőlistáján már nem nincs ott az első évad szerelmespárja, Simon és Daphne, rajtuk kívül azonban szinte mindenki maradt – és szerencsétlenségünkre mindenkinek jutott is egy újabb történetszál.
Túl sok a cselekményszál a Bridgerton 4. évadában
A január 29-én bemutatott, mindössze négy epizódból a többi között megtudhattuk, hogy Francesca a házasságában próbálja megtalálni az intimitást, hogy Violet, a család matriarchája egy esetleges románc lehetőségét mérlegeli, Charlotte királynő pedig beleszól Penelope munkájába Lady Whistledownként. Mindeközben Lady Danbury utazni szeretne a királynő akarata ellenére, Eloise azon töpreng, hogy végleg hátat fordít-e a házasságnak, Varley pedig a Featherington család elhagyását fontolgatja.
Annyi minden történik párhuzamosan, hogy Benedict és Sophie szerelmi története egyszerűen elveszik a sok mellékszál között, holott elvileg az ő sztorijuk lenne az évad valódi középpontja.
Ez vezet végül el a probléma lényegéhez: ahhoz, amivé a Bridgerton mára vált.
A rutinos romantikusregény-olvasók jól ismerik azt az érzést, amikor „beleragadnak” egy történetbe, és szinte kényszeresen tovább és tovább kell falniuk a lapokat. Ezek a történetek tudatosan vannak úgy felépítve, hogy folyamatos érzelmi feszültségben tartsák az olvasót, és ne engedjék könnyen el.
Egykor a Bridgerton is ilyen volt. Egyedi, és izgalmas, az epizódok szó szerint a kanapéhoz szegeztek, és magukkal ragadtak.
Ám egy ennyire karakteres univerzum megteremtésének sajnos mindig megvan a kockázata: az alkotók egyszerűen bennragadnak a mátrixban. Vagyis egy idő után már nem tudnak – vagy nem mernek – eltérni a bevált formuláktól, miközben minden korábbi történetszálat életben akarnak tartani.
Így hát telnek az évek, gyűlnek a szereplők, illetve a történetek, és a sorozat, ami egykor könnyed menekülésnek tűnt, mára inkább fárasztóvá és vontatottá vált.
Fotó: Netflix
