Kiss Alexandra: Inspiráló nők
Óvodás korom óta beilleszkedési nehézségekkel küzdöttem, csendes voltam és visszahúzódó. Nem barátkoztam, az egyetlen barátom az anyukám volt. Rengeteg figyelmet fordított rám. Sokat dolgozott azon, hogy kirángasson a nehézségekből. Az évek során a társadalmi életem nulla volt, de anyukámra mindig számíthattam. A szerelmi csalódást is nagyon nehezen éltem meg, de ő mellettem volt és fogta a kezem. Vígasztalt, amikor sírtam, átölelt, amikor egyedül éreztem magam. Munkahelyi bántalmazás miatt elvesztettem a szeretett munkahelyem. Magamban tartottam a fájdalmat, amit láthatatlanul anyukám is látott. Sosem hagyott egyedül, még ha nem is beszélgettünk, de velem volt. Anyukámtól megtanultam erősnek lenni. Eszter, a vőlegényem testvére, sokat segített nekem, de ő ezt nem tudja. Eszter erős, szókimondó, törtető, vezető jellem. Az én szememben érzelmileg olyan volt ő, mint egy pajzs. Olyan akartam lenni, mint ő. Esztertől a szókimondást és a határozottságot tanultam meg. Erikától, egy jelenlegi kolléganőmtől kaptam meg azt a pluszt, amivel a pajzs kialakult. A lazaságot és a vidámságot. Ő egy komoly betegséget is vidáman vészelt át. Munka mellett társadalmi munkázom, újságíró vagyok, ahol rengeteget dolgozom és foglalkozom emberekkel. Meséket írok, amiket óvodákban olvasok fel. A gyerekektől rengeteg szeretet kapok, amire szükségem van. Cserébe a meséimmel adok nekik hatalmas élményeket. Könyvet is írok, amibe egy történetbe ágyazva próbálom az átélt nehézségeimet, talán mondhatom, hogy még jobban feldolgozni. Most 25 évesen úgy érzem, lelkileg rendben vagyok. Az írásban nem tudom, tehetséges vagyok-e, de nekem segít, hogy jobban érezzem magam. Sajnos nem tudtam más inspiráló történetet bemutatni és ebben az új világban biztosan további inspiráló emberekkel fogok találkozni. Vagy remélem, hogy valakinek egyszer én lehetek az. De az anyukámnak soha nem fogom tudni meghálálni mindazt, amit értem tett.
Nemes Dóra: Az édesanyám
A kezdetektől az állandóságot, a biztos pontot jelenti az életemben: az Édesanyám. Mit is mondhatnék, nem könnyítettem meg a dolgát, hiszen már gyermekkoromban kezdetlegesen ugyan, de megmutatkozott a művészetre való hajlamom, ami gyakran együtt járt a mindenhova rajzolok és az „engem senki sem ért meg” szituációkkal. Ám ezek ellenére remekül vette az akadályokat, és olyan kapcsolat alakult ki közöttünk, amely nem csak egy szimpla anya-lánya viszony, hanem már-már baráti is egyben.
Amikor elkezdtek érdekelni a fiúk, ő volt az első, aki mindenről értesült, sőt talán kissé furcsán hangzik, de együtt ültünk a gép előtt, vártuk vajon mit ír vissza az a bizonyos srác, mindig megbeszéltük mi lenne a legjobb lépés az adott helyzetben, volt, hogy még nálam is őrültebb ötletek jutottak eszébe, ami nagyon tetszett, hiszen lazán és fiatalosan állt hozzá minden egyes témához. Természetesen voltak harcok a kapcsolatunk során, valószínűleg minden anyának lánynak ismerős a „NEM- miért?- Mert, azt mondtam!”- szituáció. Anno nem értettem miért nem lehet rendes választ adni, ma már rájöttem, hogy vannak dolgok, amiket nem lehet szavakkal elmagyarázni, mert azokhoz a helyzetekhez egy kicsit fel kell nőni, hogy megértsük őket. Most már értem, hogy mit miért tett, és kicsit nehéz ugyan, de bizony be kell látni, hogy egy Édesanyának szinte mindig igaza van, azt nem tudom, honnan kapják ezt a képességet, megérzéseket, hogy a későbbiekben, mi az, ami valóban a javunkra fog válni és mi az, ami nem, egy biztos, különlegesek. Rengeteg pozitív dolgot tanulhattam tőle, például nem igazán volt jellemző, hogy valamit is szigorúan megtiltott volna, mindig megadta a választás lehetőségét, ugyanakkor elmesélte az ő tapasztalatait, tanácsot adott, de azon az elven volt, hogy a döntést mindig én hozzam meg, így megtanultam, hogy a döntéseimnek bizony vannak következményei, ezzel felelősségre és önállóságra tanított. Mindig óva intett a hazugságtól. Arra kért, bármi történt, mindig mondjam el neki, ha rossz jegyet kaptam, vagy rossz fát tettem a tűzre, csak egyszerűen meséljem el, akkor nem lesz baj. Valóban, ha elmondtam, maximum annyit tett hozzá: hát ezt nem így kellett volna. De nem kellett félnem a haragjától, így megtanultam talán az egyik legfontosabb dolgot és azt, amire a kapcsolatunk épül: az őszinteséget! Ő úgy nevelt, hogy közben a barátom is volt, egy kiváló anya/nő modellt kaptam tőle, amely megmutatja, hogy tudom teljes odaadással támogatni a szeretteimet, ahogy azt ő is tette illetve teszi a mai napig.
Trizner Laura: Inspiráló nők
A Tisza partján állok, arcomat a hűvös őszi szél simogatja. Boldog vagyok, hogy láthatom és érezhetem a természet szépségét. Szerencsésnek érzem magam, hiszen megtanította Valaki nekem azt, hogy tudjak örülni a jelennek, az életnek, az egészségnek. Ő óriási hatással volt életemre. Megtanította nekem a szavakat úgy formálni, hogy ennek köszönhetően szavaló versenyeket nyerhettem. Megmutatta az szárnyaló hangok szépségét, énekelhettem kórustagként Hongkong, Taiwan, Kína, Japán és Európa számos országában.
Ő megmutatta nekem, hogy milyen a nehéz sorsú, hátrányos helyzetű gyerekek élete. Tehetséggondozó táborokat, sportprogramokat szervezett, amelyek lebonyolításában közreműködhettem gyerekkoromban. Érzékenyített a sérült emberek irányában, megmutatta, hogyan segíthetem a fogyatékkal élő embereket.
Ő megtanított úszni, úgy, hogy közben érezzem a súlytalanság érzését. Hat éven keresztül versenyszerűen úsztam, mint egykor Ő, aki még ma is sportol, az egészséges életmód mintaképe. Soha nem iszik alkoholt, nem cigarettázik, és vigyáz önmagára, mert azt mondja, a testünk ajándék, amit óvnunk kell. Mondanom sem kell, hogy csinosabb, mint a velem egykorúak többsége.
Úgy nevelt, hogy bízzak önmagamban. Azt mondta, ha tiszták a gondolataim, s hiszek magamban, csodákra leszek képes. 16 évesen egy gyermekjogi szervezetnek, az UNICEF Magyarországnak lettem a Fiatal Nagykövete és rendezvényeinek moderátora. Négy éven keresztül képviselhettem iskolám és városom diákjait az Országos Ifjúsági Parlamentben.
Ő olyan átéléssel mesélt az őseink által átélt háborús eseményekről, amelynek köszönhetően ihletet kaptam írni. Több országos és nemzetközi irodalmi, történelmi és esszé pályázat nyertese lettem. Idén és tavaly a Nemzeti Tehetség Program Ösztöndíjasa, valamint a MOL Tehetségprogram támogatottja lettem az eredményeimnek köszönhetően.
Ő az én segítőm, tanítóm, mentorom, példaképem. Ő az édesanyám, az én mindig mosolygó angyalom.
Révész-Cseke Noémi: Margaréta
Gyanútlan édesapánk hálás volt a gondoskodásért, fejét letakartam egy ruhával a legyek ellen, gyorsan kiderült, hogy megvicceltük… Igazi csalétek volt, a savanyú túrószag odavonzotta a kellemetlen vendégeket. Jól megkergetett, de nem bántott. Este összegyűjtött tojást és krumplit a vacsorához, annyira éhesek voltunk, mindig… Nem jó éhesen lefeküdni Kicsi!
Felnőttként megetette a környék összes éhes gyerekét…
Február vége felé, nagyon hideg volt még, a házunk előtt megtelt az árok havas jeges vízzel, furcsa macskaszerű vinnyogást hallottam , édesanyám megnézte, egy kisbaba volt. Keservesen sírt, bömbölt, a melegben is nehezen csillapodott le. Vigasztalhatatlanul sírt, csak sírt, álomba sírta magát… Este jött a nagymamája, elmondta, hogy a szüleinek nem kell a baba, de ő felneveli.
Akkor este is összebújva aludtunk el az anyukámmal, „mint a pisis malacok”, a világ legjobb helyén és csak reméltem, hogy a pici baba is megnyugodott.
Pár évvel később megismert a nagymama, ott volt a kisfiú is vele, csillogott a szeme, bújt a nagyihoz, boldognak tűnt, ott volt neki a nagyi és ez pont elég…
Ha akkor nem hallom meg, és édesanyám nem vesz komolyan…
Három lányt nevelt fel, bármilyen nehéz is volt, soha nem feküdtünk le éhesen, mindig tiszta volt a ruhánk, ha volt rajta varrás, akkor is. Lehetetlen nem létezett, hihetetlen erő és kitartás volt minden mozzanatában. Megkockáztatom, hogy három férfi sem bírta volna azt, amit Ő tett minden nap.
Útravalóul komoly csomagot kaptunk mind a hárman, igaz különbözőek vagyunk, nagyon is hasonlítunk, csak egy kicsit másképp közelítünk a megoldáshoz, de a cél ugyanaz, az elvetett magról való odaadó gondoskodás.
Volt egy-két nehéz pillanat az életemben, amikor úgy éreztem, hogy ennyi, nekem ez nem megy, feladom, majd lesz valahogy másképp. De mindig kaptam egy lökést: ne add fel, menni fog, mindig itt van, ha szükségem van rá, a lelkemben…
